Mandoki: Az integráció a bevándorlók felelőssége
A Nyugatra „disszidált” rockzenész azt írja, mivel akkoriban egy szót sem beszélt németül, az első dolga volt, hogy minden szabad percében tanuljon németül.
Károsnak tartjuk a 19. század második felének, a 20. század elejének rekonstrukcióját, az I. világháborúba torkolló késői historizmus, illetve a Horthy-korszak jelentés nélküli kulisszáinak, esetenként egyenesen idétlen építészeti megoldásainak száz- és ezermilliárdokat igénylő újraálmodását.
Dr. Lázár János miniszter úr részére
Tisztelt Miniszter Úr!
Amikor Ön 2014 októberében felkért bennünket a Nemzeti Hauszmann Terv társadalmi testülete munkájában való részvételre, bár volt köztünk, aki válaszlevelében már akkor erős ellenérzését fejezte ki a kormányzati tervekkel kapcsolatban, de mégis reményt keltőnek éreztük, hogy egy ilyen – számos kiváló szakemberből álló – bizottság tagjaiként véleményt formálhatunk a budai vár és közvetve a fővárosunk hosszú távú jövőjét is érintő városfejlesztési-építészeti kérdésekben.
Az Ön levele szerint a Kormány a Nemzeti Hauszmann Terv átfogó koncepciójának megalkotását szoros társadalmi és szakmai partnerségben kívánta kidolgozni és megvalósítani. Akkor még úgy tűnt, hogy ezúttal – ellentétben a főváros, sőt az ország egészét érintő nagy kulturális projektek (Múzeumi Negyed, Liget projekt) korábbi gyakorlatával, – több érdekelt szakma képviselőinek részvételével lehetőség lesz a budai várral és várnegyeddel kapcsolatos elképzeléseknek még a döntések meghozatala előtti, érdemi megvitatására.
A Kormány 2014 végén úgy döntött több Hauszmann Alajos által tervezett, a II. világháború végén megsérült, majd a későbbi évtizedekben nyomtalanul lebontott épület és építmény gyorsütemű újraépítéséről, hogy arról korábban a testület nem folytathatott vitát. Pedig a mind a funkció, az építészeti stílus, a történelemszemlélet, mind az ésszerűség szempontjából legalábbis kérdéses témát többen vitattuk. Az azóta eltelt időszakban valódi, érdemi alternatívákat is felvető városfejlesztési koncepciókról szó sem esett, a fontos építészeti kérdéseket illető döntések előkészítéséhez nem kérték ki a testület véleményét. Teljesen sikertelennek bizonyult minden olyan kezdeményezésünk, hogy a Hauszmann Terv megvitatását a főváros hosszú távú fejlesztésének folyamatában, a tervezés alatt álló, gyakran indokolatlan és értelmetlen projektek véleményezésével együtt végezhesse a testület.
Két minisztériumnak a fennálló állapotoknál sokkal rosszabb funkcionális helyzetet eredményező, minden szempontból elfogadhatatlan, viszont rendkívül drága várnegyedbe költöztetéséről a társadalmi testület tagjai ismét csak a kormányhatározatok megjelenése után, sajtóközlemények nyomán szerezhettek tudomást, a legújabb határozatok pedig a Szentháromság tér kedvezőtlen városképi visszaalakításáról, a „Táncsics-börtön” értelmetlenül gyors és átgondolatlan hasznosításáról szólnak. Ez végképp bizonyította azt, hogy a Testület véleménye a lényeges döntések meghozatala előtt még csak megfontolás végett sem kerül a döntéshozók elé, igazolva azt a sejtésünket, hogy szerepünk kizárólag a kommunikáció látszatát szolgálja.
Nem tudunk egyetérteni a kormányzati határozatok és lépések antidemokratikus módjával. Előbb a bizottsági üléseken, majd L. Simon Lászlónak, illetve Önnek címzett leveleinkben sikertelenül próbáltuk felhívni a figyelmet a kormányzati terveknek a budai várat és ettől el nem választhatóan a Városligetet, tágabban azonban az egész főváros városszerkezetét, közlekedését, területhasználatát, kulturális életét, idegenforgalmát érintő – egyértelműen negatív – hatásaira. Elfogadhatatlannak tartjuk a kortárs megoldások helyett száz-százötven éve megrajzolt tervek, fel sem épült épületek anakronisztikus megvalósítását, teljesen elpusztult épületek újraépítését, az ennek érdekében teljesen felszámolt magyar műemlékvédelem történetének és eredményeinek teljes semmibevételét. Szellemiségében is igencsak károsnak tartjuk a 19. század második felének, a 20. század elejének ilyesfajta rekonstrukcióját, az I. világháborúba torkolló késői historizmus, illetve a Horthy-korszak jelentés nélküli kulisszáinak, esetenként egyenesen idétlen építészeti megoldásainak száz- és ezermilliárdokat igénylő újraálmodását. Egyenesen bűn a várnegyed és a várpalota egész nemzetet szolgáló, sikeres kulturális-tudományos hasznosításával szemben a kulturális és tudományos intézmények kitelepítése, ellehetetlenítése, és az ide nem való kormányzati funkciók tervezett helyükre telepítése.
Ebben a helyzetben a Nemzeti Hauszmann Terv társadalmi testületében való további szereplésünknek nem látjuk értelmét, tagságunkról ezennel lemondunk.
Budapest, 2016. március 3.
Üdvözlettel
Csomay Zsófia építész Dr. Lővei Pál művészettörténész Dr. Schneller István építész-urbanista
(Közlemény.)