Free Market Road Show

Dan Mitchell: Katasztrófa lehet a jóléti államok vége

2016. március 18. 10:01

A pénzügyi fegyelmezetlenség, a magas újraelosztás, a segélyből és nyugdíjból élők tömegei demográfiai és közpénzügyi katasztrófa szélére sodorhatják a nyugati országokat – állítja Dan Mitchell, az amerikai Cato Intézet kutatója. A libertárius közgazdász a Free Market Road Show nevű konferenciasorozat Danube Institute által rendezett budapesti eseményén a jóléti államok problémáiról és az adóharmonizációs törekvések káros voltáról is beszélt.

Számos cikkének, előadásának központi témája a fejlett országok, különösen az Európai Unió adóharmonizációs és más adókhoz kapcsolódó együttműködésének éles kritikája. Mi a probléma azzal, ha mindenhol ugyanannyit kell adóznunk?

Kezdjük a történelemmel. A hetvenes évekig a nyugati országok legtöbbjében nagyon magas adókulcsokat használtak. A nyolcvanas évek, a Reagan- és a Thatcher-korszak hozta el a nagy adócsökkentéseket Amerikában és Egyesült Királyságban. Ennek hatására más, nagy adóterhekre épülő nyugati nemzet azt tapasztalta, hogy a pénz, a tőke kiáramlott az országból. Ez történt Franciaországgal, Németországgal is. Az adóverseny hatására több lett a nemzetközi befektetés, a határon és a határokon átívelő gazdasági tevékenységek mértéke. Ez nagyon jó a globális prosperitás szempontjából. Ez egy nagyon jó periódus volt a magánszektornak és nem igazán jó az adózásra építő országok politikusainak.

Akik aztán fel is léptek a saját érdekükben?

A kilencvenes években az OECD-országok, leginkább a magas adózásúak politikusainak hatására az adóverseny kiküszöbölésére tettek kísérleteket. Az OECD fő célpontja az adóparadicsomok voltak, és alá akarták ásni a pénzügyi titoktartásra vonatkozó jogokat. Az erősen adóztató nemzetek igyekeztek az OECD segítségével üldözni az kedvezőbb adókulcsokat használó országokat. Eközben az EU adóharmonizációs kezdeményezései – ezek közül néhány az OECD kezdeményezéseinél is régebbi – az áfa-kulcsokat és a társasági adók szintjét igyekszenek összehangolni az uniós országokban. De mára más adónemeket is harmonizálnának: az Európai Bizottság már benyújtotta a megtakarítások adójára vonatkozó irányelvét is. Ezzel azt akarják biztosítani, hogy ne lehessen adót megtakarítani a vagyon egyik országból másikba helyezésével.

Új fejezet nyílt a nemzetközi versengésben?

Az alapvetően növekedéspárti, liberalizáló korszakot, aminek előnyeit a globalizáció is erősítette, felváltotta a magas adózású nemzetek összefogása. Ők a nemzetközi bürokráciákon keresztül igyekeznek visszavágni. Erre használják fel a gazdasági válság által előidézett helyzetet is – mely válságban egyébként szintén nem kis szerepet játszottak a rossz kormányzati politikák. Ez egy lesújtó történet eddig.

Tavaly nyáron egy írásában közeljövő Amerikájának pénzügyi helyzetét a jelen Görögországéhoz hasonlította, és egyébként is sokszor ad borúlátó jóslatokat a nyugati országok fiskális politikáját elemezve. Miért ennyire pesszimista?

Két tényező van e mögött. Egyrészt, a nyugati világban egyre nagyobb az államtól való kulturális és anyagi függés. Nincs társadalmi tőke, emiatt pedig az emberek a kormánytól fognak függeni. Ez azt jelenti, hogy az emberek nem tesznek hozzá a gazdasághoz, nem termelékenyek – inkább fogyasztják a gazdaság által megtermelt értékeket. Túl sokan vannak a kocsiban és túl kevesen húzzák azt. Másrészt, és ez szintén nagy baj, a demográfiai változások korában élünk. Az országok egyre öregebbek – ez alapvetően jó dolog, tovább élhetek. De nincs annyi gyermekünk, mint az előző generációknak. Ez sem lenne baj önmagában, de a generációk közötti újraelosztásra épülő jóléti állam a jóléti juttatásoknak juttatott segélyekkel megspékelve ahhoz vezet, hogy túl kevés ember finanszírozza az államot. És ez egyre rosszabb lesz. A napokban írtam arról, hogy Európa pénzügyei és demográfiája nagy sokkhoz vezet.

Szintén gyakran kritizálja azokat a politikákat, amelyek a szegényeket kívánják segíteni az állam beavatkozásával. Egy cikkében még Ferenc pápa gazdasággal kapcsolatos megnyilvánulásait is erőteljesen támadta. Mi vele a probléma?

Sok baloldali ember fixációja az egyenlőtlenség. Amivel inkább foglalkozniuk kéne, az a szegénység. Nem érdekel, ha más gyorsabban lesz gazdag és nagyobb vagyona lesz, ha én is gazdagodhatok. Bill Gates és Warren Buffett gazdagabbak mint én, engem ez mégsem érdekel. Amíg értéket teremtettek a gazdaságban, ez rendben van. Csak a saját esélyemet szeretném megkapni a gazdagodásra.

Mi segíthet a szegénység csökkentésében?

Az alacsony képzettségű, képességű emberek, a szegények megsegítésére a bizonyítékok alapján a legjobb mód a gazdasági növekedés. Ha a kormány próbál beavatkozni, újraelosztani, a szegénység csapdája alakul ki - hiszen a kormány által adott segély általában olyan nagyvonalú, hogy vonzóbb lesz segélyből élni. Sokszor, ha a segély helyett alacsony béren dolgozol is, a munkád adóinak levonása után rosszabbul jössz ki, mint a kormányzati segélyből élve. Különösen Európában nagyok az adók: az áfa, a jövedelemadó, a társadalombiztosítás és társai. Elismerem, Ferenc pápa jót szeretne, a szegényeknek akar jobb körülményeket. Viszont szerint a jó szándékon túl kell lépni és azt is meg kell vizsgálni, hogy valójában mi működik.

Csak az adóztatás mértéke fontos, vagy más megfontolások is befolyásolják a gazdaságra gyakorolt hatásukat?

Az adók struktúrája, elrendezése is fontos. Beszedhetsz kevés pénzt alacsony adókulcsokkal és kevés pénzt magas adókulcsokkal is. Hiszen az emberek inkább nem dolgoznak, az adózás elkerülésére, jövedelmük eltitkolására lesznek ösztönözve. Sokszor valójában az alacsony adókulcs és egy pezsgő magánszektor a jó kombináció - ebből elég pénz folyik be a legitim államfunkciók működtetésére.

A digitális szolgáltatások és termékeket elég nehéz adóztatni, ez nagy kihívás a nemzetállamok számára. Ön szerint a nemzetállamok pénzügyi szuverenitásának feladása és az adószedés központosítása, vagy az új nemzetállami innovációk oldhatják meg ezt?

A digitális szolgáltatásokat és termékeket éppen úgy kell adóztatni, ahogy bármi mást. Az ellentmondás az, hogy például az EU-ban a lakhely és nem az eladás helye szerint igyekeznek adóztatni. Ezért sok vállalat és magánszemély Luxemburgba költözik és ott adózik alacsonyabb kulcson. Ezért lesz a belga, francia, német politikus irigy: miért nem mi kapjuk meg az adóbevételt?

Ez jogos felvetés, nem?

Ez egy teljesen felesleges konfliktus, ami miatt az emberek az EU-n kívülről szeretnének vásárolni digitális és nem digitális termékeket. Ráadásul az EU-ban a 25 százalék körüli áfa is tetézi ezt. Az egyszerű megoldás, hogy az eladás helyén adóztassunk. A svéd, olasz, magyar adóhatóságok ne adóztathassanak Luxemburgban eladott termékeket.

Végül egy gondolatkísérlet. Ha feltesszük, hogy a jelenlegi magas adóztatásra és nagy újraelosztásra épülő rendszerek a következő húsz-harminc évben nem változnak meg, akkor az állam bürokratikus koordinációjára épülő újraelosztás helyett elfogadható kompromisszumnak tartaná a közvetlenül készpénztranszferekre épülő jóléti állam rendszerét?

A legnagyobb probléma a demográfia kérdése. A készpénztranszfer sem oldja ezt meg. A jó megoldás a kicsi jóléti állam, például ahogyan Svájc, Szingapúr vagy Hongkong csinálja. Ott a jóléti állam fenntartható, mert mindenki a saját nyugdíjáért, egészségbiztosításáért fizet és ehhez az állam legfeljebb hozzátesz valamennyit. Egy elöregedő rendszerben mindegy, hogyan tervezed meg a jóléti államot, az problémás lesz. Az alapjövedelem talán kevésbé bürokratikus, de még mindig túl kevés fiatal befizető és túl sok öreg kedvezményezett van. Ezért szerintem a megoldás inkább a nyugdíjproblémára a kötelező magánbiztosítás rendszere, amit a Világbank a második pillérnek nevez. 

A bejegyzés trackback címe: http://mandiner.hu/trackback/98109