Pukli nyuszi esete a vadászpuskával

2016. március 16. 15:12

Stumpf András
Mandiner

Egyórás munkabeszüntetés? Tyűha! Ez ám a félelmetes fenyegetés Orbánra és rendszerére!

pukli_istvan.jpg

Mintha valami sorozatot néznék. Régóta. A forgatókönyvíró ennyi idő után nem talál újabb fordulatos eseményeket, konfliktusokat, megismétli hát a már látottakat újonnan érkezett szereplőkkel. Egyszer működött, hát biztos lesz élvezeti értéke most is. Ilyen érzésem volt tegnap. A régi történet, régi és új szereplőkkel, de csakis a régi szerepekkel.

Mintha csak 2012-t írnánk. Az egyik szereplő nem is változott: Orbán Viktor. Kezében ott a szablya, amely most is Brüsszelre mutat. Bejött akkor és be fog jönni most is. Az apropó éppen más, idén nem a bankadót fenyegeti a „nem Moszkva”, hanem már egész Európát a migránsügy miatt, de a fő gonosz szerepét minek újraosztani?

Ami nem romlott el, azon nem kell változtatni – szép, konzervatív alapgondolat. Még akkor sem kell tehát, ha épp pont nem Brüsszel tehet a töketlenkedésről és a migránshelyzet félrekezeléséről, sokkal inkább a nyugati nemzetállamok, elsősorban pedig maga a Bundesmutti.

„Nem fogjuk hagyni, hogy ránk erőltesse kozmopolita bevándorláspolitikájának keserű gyümölcseit, nem fogunk bűnözést, terrorizmust, homofóbiát és zsinagógákat gyújtogató antiszemitizmust importálni Magyarországra...”

Nos, ez inkább Merkelnek szól, mint Brüsszelnek – az viszont mégsem lenne kifizetődő, ha a német gazdaságtól ezer szálon függő ország miniszterelnöke nyíltan Európa erős asszonyával hadakozna. Úgyhogy marad Brüsszel, szimbólummá stilizálva, függetlenül attól: éppen a gyengesége, hatásköreinek hiánya okozhatta, hogy nem volt képes mondjuk egységes európai határvédelemre. Mindegy, a szabadságharcos beszéd kelendő portéka, ráadásul mikor lenne stílszerűbb, mint a szabadságharc ünnepén? A szóhasználat is ügyes, Orbán európai értékeket véd, még a homofóbiát elkerülendő veszélyforrásként jelöli meg, szóval egyfelől nagyon píszí, másrészt azért a tusnádi beszédek hagyományát követve ad csámcsogni valót Gréczy Zsoltnak is, hadd hiszterizálódjonak és hitlerezzenek a ballibek – annál inkább elszigetelik magukat.

*

És itt jön a még durvább déja vu. Az Orbánnal szemben felvonuló tegnapi tömegekben. Röviden: itt az új Milla. Hogy a mostani élharcos Juhász Péter lesz-e majd vagy Bajnai Gordon, az még nem látszik, Pukli Istvánnak mindenesetre kinézhet egy önkormányzati képviselőség, ennyi benne van. Tegnapi teljesítménye alapján több nincs.

Egyórás munkabeszüntetés? Tyűha! Ez ám a félelmetes fenyegetés Orbánra és rendszerére! Egy nagy, nemzeti ellenállási ebédszünet! A kormányfő bizonyára ki is szórta már a kukoricát, készül is rátérdepelni, hogy ezt elkerülje.

A követelés ugyanis, Puklié, ennyi.

Jó lenne persze, ha Orbán menesztené az oktatási államtitkárt meg Balog minisztert, de ez mellékes szinte, amolyan vágy csupán. A lényeg, a kemény követelés nem más, mint hogy Orbán Viktor kérjen bocsánatot. Bocsánatot! És hogy miért? Hát mindenért. A megalázottak és alávetettek szenvedéseiért. Amiért Hókuszpók csúnyán szorította és meg akarta enni Törpillát, például. Aztán: Hófehérkével is mit össze nem gonoszkodott a mostohája! Ideje lenne a bocsánatkérésnek, valóban.

És ne csak Orbán kérjen bocsánatot! Kérjen Áder János is. Ő is mindenért, természetesen.

Ilyen, amikor a nyuszi kezébe kerül a vadászpuska. Látja a nyuszi, hogy két csöve van a fegyvernek, végre nála van, erdők jóságos istene, mennyit várt rá a nyuszi! Gondolja hát, hogy itt a nagy alkalom, egy lövéssel majd rögtön kettőt terít le. Ez csak balul sülhet el.

Zárójel: Áderra felesleges lövöldözni, főleg az után, hogy az elnök éppen múlt héten mutatta meg: a magyar demokratikus berendezkedésben a ballib oldal részéről sajnos sokszor nyálasan ajnározott, a jobboldalon pedig még sajnosabban sokszor lesajnált, a valóságban azonban kulcsfontosságú fékek és ellensúlyok ma is megvannak. Már ha valaki komolyan veszi a feladatát. Áder komolyan vette, az Alkotmánybíróságra passzolta a posta- és az MNB-törvényt. Köszönet elvileg nem járna érte, hiszen csak tette a dolgát, ma viszont, amikor a főnökhöz való lojalitás minden másnál fontosabb szemponttá lépett elő a kormánypárti potentátoknál minden szinten, mégis jár.

Úgyhogy innen is: köszönet Áder Jánosnak az egy hete meghozott döntésért.

*

Puklira visszatérve: lehet, hogy van valami mesterterve a nagy tanárvezérnek, sőt, talán éppen másik hősünktől, Orbán Viktortól leste el a nevetségesnek látszó ultimátum műfaját. Azt ugyanis az akkor éppen ellenzéki vezér vezette be, majd' tíz éve. Emlékszünk, ugye? Hetvenkét órás ultimátum Gyurcsánynak, hogy márpedig mondjon le. Akkor is az volt a kérdés, hogy oké, de ha nem, akkor mi lesz? Nyilván semmi.

Nem is lett semmi. Látszólag. Csak éppen összezárta az akkori koalíciót a csúfos kudarcra ítélt Gyurcsány mögött, megágyazott a négy évvel későbbi kétharmadnak. Orbán messzire lát. Stratégiája is van, nem csak taktikája.

Puklinál egyik sem látszik. Ami csak azért baj, mert a kormány oktatásügyi barmolásai után nem ártott volna, ha van erő – a kormány mint tudjuk, anélkül nem mozdítja füle botját se –, amely képes hatni. Az erő kell, a tömeg szükséges, de nem önmagában való szuperség az, hanem eszköz. Ahhoz mondjuk, hogy határozottan és eredménnyel képviselhesse az álláspontját a tanárszakma az ágazatot érintő tárgyalásokon. Csakhogy azokon Pukli nem kíván részt venni. Ő mondaná meg inkább, ki legyen a miniszter, ki az államtitkár, akkor esetleg elmegy és tárgyal. Na most, hogy ki a miniszter, azt egészen természetes módon a miniszterelnök mondja meg, nem pedig én vagy Pukli István.

Egy konkrét ügy (annak idején a sajtószabadság, most az oktatásügy) harcosából wannabe-kormányfővé válni: ez tényleg nem más, mint a négy éve már látott Milla-sztori.

Az eredeti, teljes írást itt olvashatja el.
A bejegyzés trackback címe: http://mandiner.hu/trackback/98060