Regisztráció | Elfelejtett jelszó | Felhasználó törlése

2016. február 28. 17:24

A Párbeszéd Magyarországért szerint Orbán Viktor személyiségzavarban szenved, nincsenek érvényes gondolatai a valóságról, mivel a Fidesz-valóságban él. A DK úgy látja, a legnagyobb veszély maga Orbán Viktor „és skinhead-es csapata”. Az LMP úgy látja, a kormányfő évértékelő beszédében megdícsérte a multikat. A Liberálisok arra jutottak: Orbán illiberális állama maga a kommunizmus. Tóbiás József MSZP-elnök szerint pedig a miniszterelnök nem foglalkozott valódi problémákkal.

A Párbeszéd Magyarországért szerint Orbán Viktornak nincsenek érvényes gondolatai a mai magyar valóságról, a miniszterelnök „csak fantomokat fest és azokkal hadakozik”.

Az ellenzéki párt szóvivője a kormányfő vasárnapi évértékelőjére reagálva újságíróknak azt mondta, a miniszterelnök „személyiségzavarban szenved”, és elszakadt a valóságtól, ugyanis azt képzeli, hogy világtörténelmi jelentőségű személyiség és Európa jövőjének meghatározója.

A PM nem ad hitelt egy olyan embert szavának, „aki egyik nap bőrfejű bűnözőkkel akadályoz meg egy népszavazást”, másnap pedig arról beszél, hogy milyen nagyszerű dolog a referendum és mindenkit részvételre buzdít – jelentette ki Tordai Bence.

A politikus azt mondta, Orbán Viktor csak „a Fidesz-valóságról” tud nyilatkozni, a valódi magyar valóságról nem a kormányfőt, hanem azokat „a kockás inges tanárokat” kell meghallgatni, akik kimennek tüntetni, azokat a nővéreket, akik havi 74 ezerért dolgoznak, vagy az 52 ezer forinttal „éhhalálra ítélt” közmunkásokat.

DK: a legnagyobb veszély maga Orbán Viktor

A DK szerint nem a menekültek, hanem a miniszterelnök „és skinhead-es csapata” jelenti a legnagyobb veszélyt az országra. Oláh Lajos a Demokratikus Koalíció független országgyűlési képviselője Orbán Viktor vasárnapi évértékelőjét követően újságíróknak nyilatkozva a beszédet tragikusnak értékelte, amely szerinte a Horthy-rendszert dicsőítette és elvetette az Európai Unió értékeit. 

Szerinte a kormányfő egy olyan világot álmodott, ahol csupán a fideszes földesurak és a kaszinómogulok érzik jól magukat, de ahol a kockásinges tanároknak vagy a külföldre menekülő orvosoknak, ápolóknak nincs helyük. 

Hozzátette: a kormányfőnek az évértékelő beszédében arról kellett volna szólnia, miért halnak meg többen fertőzésekben, mint autóbalesetben, miért tüntetnek a tanárok vagy, hogy miért akarja népszavazással kivezetni Magyarországot az Európai Unióból.

LMP: Orbán Viktor elvesztette kapcsolatát a valósággal

Az LMP szerint Orbán Viktor miniszterelnök a vasárnapi érvértékelő beszédével arról adott tanúbizonyságot, hogy elvesztette kapcsolatát a valósággal. Gál József, az ellenzéki párt szóvivője az évértékelőt követően újságíróknak nyilatkozva bírálta, hogy a kormányfő „megdicsérte a multinacionális vállalatokat”, akik ellen ellenzékből még folyamatosan támadásokat indított. 

„Multikormányzás” lesz és nem néppárti, polgári kormányzás – fogalmazott a szóvivő, aki szerint retteghetnek a munkavállalók. A rossz versenyképességet ugyanis a kabinet a bérek alacsonyan tartásával fogja megoldani – jegyezte meg.

Bár a miniszterelnök azt gondolja, hogy az oktatást és az egészségügyet kormánya mentette meg, azt valójában azok mentették meg, akik méltatlan bérért nap mint nap elvégzik a munkájukat – jelentette ki.

Liberálisok: Orbán illiberális állama maga a kommunizmus

A Magyar Liberális Párt (Liberálisok) szerint „Orbán illiberális államában” ma minden magyar kénytelen első kézből megtapasztalni, hogy milyen volt a kommunista rendszer.

„Az eszetlen államosítási hullám, a keleti nyitás politikája, a multinacionális vállalatok üldözése, a szabadságjogok korlátozása, a fékek- és ellensúlyok rendszerének lebontása, a mindössze az állami propaganda  szócsöveként funkcionáló állami média, a kigyúrt kopaszok megjelenése a választási irodánál, és a folyamatos háborús retorika mind-mind a Rákosi-korszakot idézi” – fejtette ki az ellenzéki párt vasárnap, az MTI-hez eljuttatott közleményében, Orbán Viktor miniszterelnök délután tartott évértékelő beszédére reagálva.

A Liberálisok szerint a kormányfő által hangoztatott polgári Magyarország szépen csengő hívószava mögött egy, a szocializmusból jól ismert uram-bátyám világ képe bontakozik ki, ahol az „állami szintre emelt lopást törvényekkel támogatják meg, és ellenség mindenki, aki kritizálni merészeli az állampártot és annak vezetőjét”.

Az ellenzéki párt azt reméli, a „permanens kormányzati propaganda ellenére” egyre többen látják, hogy „Orbán illiberális állama hat év leforgása alatt az '50-es évekbe vetette vissza Magyarországot”, újabb hat év pedig beláthatatlan következményekkel járna.

Tóbiás: Orbán Viktor nem foglalkozott a valódi problémákkal

Tóbiás József, az MSZP elnök-frakcióvezetője szerint Orbán Viktor miniszterelnök vasárnapi évértékelő beszédében nem foglalkozott a társadalom valódi problémáival, amiből arra lehet követeztetni, hogy ezekben a kérdésekben nem is várható tőle megoldás.

„Orbán Viktor eltévedt” – fogalmazott az ellenzéki politikus az MTI-hez vasárnap eljuttatott hangfelvételén, majd hozzátette, a kormányfő beszéde és a valóság között óriási szakadék tátong.

Miközben a miniszterelnök 21. századi egészségügyről beszél, addig a valóságban az egészségügy romokban van, az oktatás összeomlott, a közigazgatás szétzilálódott – fejtette ki Tóbiás József, példaként említve, hogy orvosok ezrei, szakápolók tízezrei hagyják el Magyarországot.

Az MSZP vezetője aláhúzta továbbá, Orbán Viktor nem beszélt emberek millióinak létválságáról sem, így szerinte a kormányfőtől már nem is lehet azt várni, hogy megoldást adjon a valódi problémákra.

 
A bejegyzés trackback címe: http://mandiner.hu/trackback/97541


Összesen 101 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.
időrendben | fordított időrendben | értékelés szerint


Ha valakinek van köze a valósághoz az pont Orbán.

Nem csak beszél róla, ami nagy bátorság volt, kapott is érte nácizást, hanem tesz a hazájáért.

Az összes ellenzékit levinném a délihatárhoz és kivülről odaláncolnám a gyodához.


Tavaly ilyenkor lázálomnak mondták a népvándorlást. Ma már az osztrák-bajor határt is zárni akarják.

Akkor most hogyan is állunk a valósággal?


A Kétfarkú Kutya Párt álláspontját miért nem közlik? Az ő véleményük is van annyira fontos, mint a többi nanopárté.


A kutya vonítás sem hallatszik az égig

"Ha az embert megbántják, megsértik, rágalmakat szórnak rá, akkor az ember megrázza magát és megy tovább, ha valakik kóbor kutyákat kergetnek ki az utcára, akkor erre a válasz nem az, hogy mi pedig veszett rókákat, a válasz az, hogy a kóbor kutyákat befogjuk, és telepre visszük, a városokat és az országot megvédjük"
(Veszprém, 2006. február 25.)

PM, SK, LMP, Liberálisok, MSZP innen hintik az igét?

Válaszok:
Berecskereki | 2016. február 28. 18:57

Orbán felfedte már többször gondolatait.
Az ellenzék azt harsogja, hogy "nincsenek érvényes gondolatai a valóságról"

De akkor PM, LMP...stb!
Le kellene írni az érvényes gondolatokat a valóságról, nem!!!!

1.Ez van most.
2 Ez és ez okozta
3. Ezzé válhat ha ezt és ezt tesszük
4. Mit kell tennünk
stb

Amíg csak Orbán gondolatainak tagadásában merül ki az ellenzék gondolatai, és nincs érvényes gondolat, addig ne is várja egy ellenzéki sem, hogy rájuk szavaz a többség.


Itt a Jobbik közleménye.

"A Jobbik parlamenti frakciója közleménye
Budapest, 2016. február 28., vasárnap (OS) - Reagálás Orbán Viktor évértékelőjére: A valóságról

Orbán Viktor helyesebben tenné, ha nem az urizáló tanácsadói által lefestett virtuális Magyarországon élne, hanem személyesen tapasztalná meg a valóságot. A valóság ugyanis az, hogy Magyarországon léteznek olyan falvak, városrészek, melyekben a párhuzamos társadalom már megvalósult, a törvény nem érvényesül. A valóság az, hogy egyes iskolákban nincs pénz fűtésre, de krétára sem. A valóság az, hogy egészségügyi intézményeink állapota tragikus, felszereltségük elavult. A valóság az, hogy az államadósság összege még nőtt is.

Azt állítania a miniszterelnöknek, hogy az oktatás, az egészségügy és a közbiztonság egy igazi sikersztori, bizonyítéka annak, hogy a kormányfőnek fogalma sincs a magyar valóságról! Sokat javítana ezen, ha például elfogadná a Független Egészségügyi Szakszervezet felkérését önkéntes egészségügyi munkára, ahogy azt a Jobbik politikusai megteszik.

Mirkóczki Ádám, a Jobbik szóvivője

Kiadó: Jobbik parlamenti frakciója"
Forrás: MTI


Ebben van igazad. Én azon tünödök el, mikor Orbán valamilyen hosszabb lélegzetü beszédet mond, hogy hogy a jó Istenbe tudnak egy megalapozott véleményt mondani, kinyílatkoztattni az elhangzottak után pár perc mulva.

Lehet, hog nekem nehézkes a felfogó képeségem, de én a beszéd után probálom felidézni pontosan a részleteket és összefüggéseket keresek. Maj megvárom az írásos leiratot éps többször elolvasva felidézve a vizuális emlékeket és hatást tudom levonni a beszéd pozitiv ill negativ tatalmát és ezek után helyezem el az általam ismert és tapasztalt jelenségekkel itthoni és europai vonatkozásban.

Na ezek után tudok magam számára egyértelmü véleményt mondani.

Van úgy, hogy a szöveg harmadszori elolvasása után a szövegkörnyezetben és saját tapasztalattal kiegészítve válik egyértelmüvé egy-egy gondolat valóságos értelme és igazsága.

Ezért csodálkozom el az ellenzéken és nem csak ebben az esetben de általában, hogy perceken belül már tudják a tutit és kinyílatkoznak megfellebezhetettlen véleményt mondva.


"Tóbiás József MSZP-elnök szerint pedig a miniszterelnök nem foglalkozott valódi problémákkal"

Ezek szerint Tóbiás a cicavíziót nézte! Biztos lesz ismétlés is! Amennyiben szövegértelmezési problémája van, akkor sajnos nincs segítség!



Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés

Felhasználónév:

Jelszó:


Regisztráció | Elfelejtett jelszó