Regisztráció | Elfelejtett jelszó | Felhasználó törlése

2016. január 29. 07:56

Az elmúlt évtizedekben különösen felgyorsult az alternatív valóságok kiépülésének folyamata, ami röviden azt jelenti – csak a politikánál maradva –, hogy ahány irányzat, annyi valóság.

Azt írja Lakner Zoltán kollégám, hogy „az egész valóságunkat újraértelmezni: ez az, ami nem csak elpazarolt energia lehetne”. Cikkéből persze kiderül, ő döntően a „demokrata ellenzéki” oldal „valóságának” újraértelmezéséről beszél. Nyilván ez is fontos; de írása alkalmat ad nekem arra, hogy ne csak a pártpolitikai valóságról, hanem (ha ennek a fogalomnak egyáltalán van még realitása) a tágabb valóságról beszéljek.

Két kérdést szeretnék feltenni és lehetőség szerint megválaszolni: 1. Létezik-e még egyáltalán az úgynevezett valóság, amit újraértelmezhetünk? 2. Ha van ilyen valóság (mint azt gondolom), akkor milyen vetületeit kellene jobban megismernünk?

Irányzatos valóságok

Az elmúlt évtizedekben különösen felgyorsult az alternatív valóságok kiépülésének folyamata, ami röviden azt jelenti – csak a politikánál maradva –, hogy ahány irányzat, annyi valóság. Ugyanakkor maga a politikai szféra is roppant erőteljesen átalakult, szakszóval úgy szoktuk mondani: polarizálódott. Hajlamosak vagyunk azt gondolni, hogy csak nálunk, de ne tévedjünk: mindenütt. Olvassunk csak amerikai politikatudósokat: levezetik nekünk, hogy ott ez a polarizálódás már a '70-es években elkezdődött, s azóta nyílegyenesen tart – egészen Donald Trumpig és a politikai riválisok körkörös gyűlöletéig. Szóval ilyen változások közepette azt várni, hogy a valóság egyáltalán megismerhető és megérthető legyen, nem éppen realisztikus elképzelés.

Minél nagyobb és kiélezettebb tehát a politikai verseny és a megosztottság, annál nagyobb az esélye annak, hogy létrejönnek a valóságok „kis körei”, amelyekben csak az tud tájékozódni, aki az adott körbe tartozik. S minél több ilyen kis kör létezik, annál nehezebb és reménytelenebb arról álmodozni, hogy valaki (akár a mai magyar ellenzék) a saját valóságánál többet tud „újraértelmezni” (sokszor persze még azt sem). Miért reménytelen? Mert a saját valóságába záródó értelmező egyszerűen nincs abban a szociológiai és pszichológiai helyzetben, hogy az egész valóságra ráláthasson, minthogy – mint próbáltam utalni rá – nincs is nagyon ilyen valóság.

Amikor tehát Lakner a „demokrata ellenzéket” ösztökéli a valóság újraértelmezésére (amit helyeslek), akkor felmerül bennem az a kérdés, hogy voltaképp melyik valóság újraértékeléséről van szó. Arról a rész-valóságról, amelyben léteznek, vagy ennél nagyobb egységről, mondhatni az egészről? Ha ez utóbbiról, erre azt tudom mondani: nagyon helyes. Bármennyire is bonyolultnak vagy akár reménytelennek is tűnik, meg kell próbálkoznunk egy teljesebb valóságban való gondolkodással. Amíg ugyanis egy politikai irányzat csak a maga valóságában fürdik meg, és ott „érvel” reggeltől estig, addig ennek túl sok hozadéka nem lesz nemhogy az egész közösség számára, de az adott irányzat számára sem.

A pártpolitikán túli valóság

Úgy hiszem, a mostani korszaknak arra kell ösztönöznie minket, hogy visszanyerjük a történelem iránti érzékünket. A „történelem vége” gondolat (akkor helyesen) zárójelbe tette a történelmet, ezáltal viszont kiölt belőlünk egy fontos érzéket. Ma nagyon is szükségünk van erre, már csak azért is, mert immáron a magyar demokrácia 25 éve is történelem. Megérteni ennek „valóságát” csak akkor tudjuk, ha történelemként, folyamatként is értelmezni tudjuk. Ma inkább egy állapot-képünk van a demokráciáról, s ez a rendszerváltás idején létrejött liberális elveken nyugszik. Amikor Orbán Viktor illiberális demokráciáról beszélt, mondataira joggal ugrott rá a hazai és a nemzetközi közvélemény, hiszen a kanonizáltnak hitt liberális alapelveket támadta.

Ám nézzük ezt a dolgot egy másik oldalról. Egyetértek a liberális demokrácia alaptételeivel, de nem értek egyet például azzal, hogy a liberális demokráciát olykor szinte kizárólag intézmények és jogelvek összességeként (azaz rögzített állapotként) határozzuk meg. Azt sem zárom ki, hogy Orbán rosszul megfogalmazott és túlzó beszéde mögött is az az igény állt, hogy vitát indítson az intézményeken túli összetevőkről, s erről szerintem is érdemes vitatkozni. Az, hogy akciója balul sült el, még nem ok arra, hogy a liberális demokrácia elmúlt 25 évének változó valóságáról ne kellene, lehetne vitatkoznunk.

Az 1990 utáni 25 évben ilyen viták nemigen zajlottak, ami egyébként épp a liberálisok (vagy tágabban a mai ellenzék) szempontjából probléma. Merthogy a viták révén épp a liberális demokrácia változó természetére, valóságára lehetett volna rámutatni. E helyett azonban inkább az „állagvédelem” vált uralkodóvá, s így a liberális értékrend nem tudta megmutatni, hogyan is alkalmazkodik a változó valósághoz.

Nekünk, politikával szakmaszerűen foglalkozóknak éppen arra kell rámutatnunk, hogy a polarizáció következtében kialakuló alternatív valóságokon úgy tudunk áttörni, ha szempontokat találunk a demokrácia tágabb történetének elmeséléséhez s ezekből a nagyon tanulságos nemzetközi példákból releváns következtetéseket vonunk le.

Nemzetállam, liberalizmus, állampolgári nevelés

Egy ilyen alapvető tanulság mindjárt az, hogy az 1945 utáni nyugat-európai demokratizálódások (mondjuk Németországé) egészen más környezetben zajlottak le, mint amilyen környezetben a mi térségünk demokratizálódott. Ez egy politológus számára fontos támpont, s éppen ezért kell beszélnünk erről. Mert bár nagy a csábítás arra, hogy mindig csak a közvetlen tegnapról beszéljünk, ám, attól tartok, így sehova sem jutunk.

Nagyon is érdemes rámutatnunk arra, hogy – bármennyire is úgy tűnt 1990 környékén, hogy a mi demokratizálódásunk pont olyan lesz, mint a nyugati országoké korábban – Magyarország nem tudta azt az utat járni, mint nyugati elődei. Csak két tényezőt mondok, amiben nagyon más volt a mi demokratizálódásunk, mint a németeké (és sokaké). Az egyik, hogy mire mi demokratizálódtunk, már nem voltak igazán relevánsak a nemzetállami keretek. Mondhatnánk erre: na és, ahhoz kell alkalmazkodni, ami van. Csakhogy nyugat-európai politikatudósok kismillió tanulmányt írtak liberális demokrácia és nemzetállam szerves összekapcsolódásáról. Ha nem lett volna ott nemzetállami fejlődés, a liberális demokrácia sem ér el olyan eredményeket, amilyeneket. Ebből, ugye, adódik a következtetés: egy globális környezetbe ágyazódva, a nemzetállam dekomponálódásának időszakában ugyan milyen esélye volt arra Magyarországnak, hogy a korábbi nyugat-európai értelemben vett liberális demokráciává váljék?

A másik tényező, hogy a korábbi nyugati demokratizálódások az egyént illetően nem pusztán csak az emberi jogokat hangsúlyozták, hanem például az állampolgárok demokratikus nevelését is. Nézzünk csak bele például Németország nácitlanítási korszakába, s látni fogjuk: vannak dolgok, amelyeket nem lehet a véletlenre bízni. Merthogy a náci múlttal nem lehetett volna szembenézni tudatos állampolgári nevelés és az erről való tudatos gondolkodás nélkül.

Nálunk? Nem nagyon hiszem, hogy bárkiben is felmerült volna ennek igénye. S ahogy elnézem, ma sem. El nem tudom képzelni, mitől várjuk, hogy növekedjék a magyar társadalom (s benne a magyar fiatalok) demokrácia iránti elkötelezettsége. Mert az oktatási rendszerünk egyszerűen „nem ismeri” a nyugati típusú állampolgári nevelés valóságát.

A valóság ma is létezik, csak teljesen új szemléleti kereteket kell találnunk, hogy eljussunk hozzá.

A bejegyzés trackback címe: http://mandiner.hu/trackback/96598


Összesen 37 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.
időrendben | fordított időrendben | értékelés szerint


A valóság:

Letiltotta a minisztérium az áfacsalásról szóló tanulmányt

"..úgy 650-1200 milliárd forintot titkolhatnak el a magyar élelmiszeripar szereplői a Nav elől.


A tanulmány szerint a fekete gazdaság megyéktől függően 32,5 és 49,9 százalék között mozog..."


http://index.hu/gazdasag/2016/..

Válaszok:
Laibach | 2016. január 29. 09:01

"..a kormány 2012 óta sok jó lépést tett az élelmiszeripar kifehérítése felé, amiket az AKI is javasolt. .."

Válaszok:
Laibach | 2016. január 29. 09:02

Tovább kellene nyomni ezt a kifehérítést, támogatjuk benne a kormányt!


De ez rád is vonatkozik, meg a hozzád hasonlókra.


A valóság egyszerű, mint a faék! Magyaroroszágon döntően ingatlanspekulációból teremtődtek vagyonok, a vagyonos réteg pedig uralja a politikát. Ők pedig semmibe veszik a munkát, a fejlesztést, a tudásból építkező előrejutást, csak a tőke, a spekuláció értékes.

sajnos bármelyik oldalnak. A munka alapú társadalom, a családbarátság mögül is ez látszik, felpörgetni az ingatlanpiacot. A politikának más reális célja és lehetősége nincs. Legfeljebb álmodik róla.


A valóság függetlenül a szubjektumtól létezik. A valóságot nem magyarázni kell, hanem megismerni. A probléma akkor van, amikor különböző érdekek mentén így-úgy magyarázzák.
Ezt teszi a szerző és az is akit ekéz.

Liberális demokrácia pedig nem létezik. Liberális ideológia van és demokratikus kormányzás. Ez utóbbi tartalmazhat liberális, konzervatív és a kettő vegyítésű ideológiát.


Főképpen a hozzád hasonló idiótáknak!


Itt nem nyelvtani szempont van, hanem ideológiai. Azt próbálják sugalmazni, hogy csak az a rendszer demokratikus, amelynek eszmerendszere a liberalizmus. Holott a liberalizmusnak számtalan ága-boga van. Még olyan is akad, amelyik a másiknak ellentmond.
Ez olyan, mint 1945 után a Népi Demokrácia.


A válasz igen egyszerű. Az ideológiai harc megjelenik a pártpolitika színterén, amely uralja a hatalmi kérdést. Rövidebben ki kit és hogyan győz le. Ahogy a nagy demokrata mondotta;

"Le kell verni a jobboldalt. Az én feladatom az, hogy ennek a politikai versengésnek irányt adjak, feladatokat szabjak, és azokat számon is kérjem, s ezt meg is teszem hezitálás nélkül."

(Népszabadság, 2004. február 9.)

Igen. Ennek lényege ahogy írod: "a féktelen önérdek, individualizmus, aminek a cukormázát hirdetik ideológiaként." Ahogy az idézet is példázza.


Lehet elmélyülten meditálni a liberális demokrácia természetéről. De ha ezt akkor tesszük, amikor épp megszűnik a rendszer és képtelenek vagyunk fellépni az autokráciává válás ellen, akkor alighanem súlyos problémáink vannak a valóság érzékelésével.


Ez itt egy jó példa kicsiben:
"Mi az igazság az L. Simon-bekötőút történetéből?
Zsuppán András / 2016.01.29., péntek 19:18 /

Mi az igazság az L. Simon-bekötőút történetéből?
Hirdetés

Ugye emlékszik, hogy L. Simon László leaszfaltoztatta a birtokára vezető utat? A gárdonyi polgármester szerint a hírből egy árva szó sem igaz.

Hosszú interjút adott Stumpf András volt kollégánknak L. Simon László, a Miniszterelnökség kulturális nagyberuházásokért felelős államtitkára, amelyben részletesen válaszol az üzleti érdekeltségeivel kapcsolatos vádakra. Megint szó esik az elhíresült bekötőút ügyéről is, amely a mára újságírói toposszá nemesült formában úgy hangzik: Felújították az L. Simon családi birtokaihoz vezető utat.

Tóth István, Gárdony polgármestere azt kérte a Heti Választól, hadd mondja el az ominózus út – 6212 jelű Szabadegyháza-Agárd összekötő út – valós történetét, mert fontos lenne a városuknak. Nagyjából minden hazugság ugyanis, ami a témában rendre elhangzik.

Leaszfaltozták már L. Simonék bekötőútját?

Semmi nem történt az úttal, ezt bárki megnézheti. És ez elég nagy baj, mert nagyon vártuk már a felújítást. Természetesen nem „L. Simonék bekötőútjáról” volt szó, hanem az Agárdról Zichyújfalura, és onnan egy kissé tovább, Szabadegyháza faluig vezető út felújításáról, ami egy rendes, településeket összekötő közút.

Nyáron maga az államtitkár jelentette be, hogy 795 millióból felújítják az utat. Miért maradt ez el?

Nem tudjuk az okát, de azt gondolom, hogy a sajtóban megjelent támadások miatt. Annyi valótlan állítás jelent meg az ügyről, hogy végül, azt hiszem, nem merték megcsinálni. Ezért meglehetősen haragszom, mert Gárdonynak és az egész térségnek fontos lett volna. Belekevertek minket egy politikai játszmába.

L. Simon mennyiben lett volna kedvezményezettje a projektnek?

Azt mondanám, hogy annyiban, mint bármelyik gazda, akinek az út két oldalán van birtoka. Nézzék meg, a borászatához egy kisebb bekötőút vezet, ami mindjárt az elején, nem sokkal a város széle után leágazik a felújításra szánt országútból. Az igazi kedvezményezett Zichyújfalu több mint ezer lakosa lett volna, akik ezen az egyetlen – minősíthetetlen állapotú, majdnem járhatatlan – úton kapcsolódnak a Velencei-tó térségéhez, az M7-es autópályához, Székesfehérvárhoz. Hozzájuk ezen az úton jár a volánbusz, a mentő, ezen járnak dolgozni. De nekünk, gárdonyiaknak is fontos lenne, mert az agárdi gyógyfürdő évi 80 ezer látogatójából legalább 20 ezren dél felől érkeznek. Van egy külterületi településrészünk, az állami gazdaság egykori majorsága, Csiribpuszta, ahol körülbelül 160-an élnek, többségükben nagyon szegény emberek. Nincs kint óvoda, iskola, a gyerekek buszon járnak be Gárdonyba az úton, a felnőttek közül sokan kerékpárral jönnek be dolgozni, ami most életveszélyes. Miattuk szerettük volna ezt az utat, nem az államtitkár miatt, de annak nyilván örültünk, hogy lobbizott érte. Ő a térség országgyűlési képviselője, miért ne lobbizott volna?
Ilyen az út

Ilyen az út

Forrás: Google Maps

L. Simon szerint még a Bajnai-kormány alatt született döntés a felújításról.

Évtizedek óta tervbe volt véve. A rendszerváltás óta kérte a város a felújítást mindegyik kormánytól, mert ez egy gyenge alapú, keskeny kis út, amit teljesen tönkretett a nagy forgalom. Jelentős munkaadók, mezőgazdasági vállalkozások vannak a két oldalán, de régebben is sűrűn jártak rajta a nehéz gépjárművek, mert az állami gazdaság egyik telephelye Agárdon volt – a Várszegi Gábor alapította Sándor Károly Labdarúgó Akadémia helyén, látja, róluk is mondhatnák, hogy kedvezményezettjei a felújításnak – a másik meg Zichyújfaluban. Akkoriban ment az út teljesen tönkre.

Az országban van több száz hasonló mellékút. Miért pont ezt kellene felújítani?

Sok hasonló mellékutat fel is újítanak. A Zichyújfalu felé vezető útnak Fejér megye egész déli régiója szempontjából jelentősége van, mert ez köti össze a munkahelyeket kínáló tópartot a délre fekvő, általában kevésbé szerencsés helyzetű településekkel. Ameddig el nem kezdtek hangulatot kelteni körülötte olyanok, akik életükben nem jártak erre, de még egy térképen se nézték meg, hogy miről írnak, ez egy mindenki által helyeselt vidékfejlesztési beruházás volt.

Két tény, kiegészítésül

Felvittük egy térképre a polgármester által mondottakat, hogy érthetőbb legyen az érvelése:

Forrás: Google Maps / Válasz.hu

Az interneten fellelhető információk szerint az út burkolatfelújítását a 2007-2013-as EU-s fejlesztési ciklus maradványpénzéből finanszírozták volna. E források legkésőbb tavaly december 31-ig lettek volna felhasználhatóak, vagyis a forrás elúszott - bármi legyen is az oka annak, hogy a 2015 őszére tervezett felújítás nem történt meg.

Megkérdeztük a Magyar Közút Zrt-t, hogy mi történt, és megvalósulhat-e még a projekt, amire kissé kitérő választ adtak, de mégiscsak kikövetkeztethető belőle, hogy az előkészítés megtörtént, de jelenleg nincs rendelkezésre álló forrás:

"A 6212 jelű Szabadegyháza-Agárd összekötő út kapcsán a burkolatfelújításra irányuló közbeszerzési eljárást a Magyar Közút Nonprofit Zrt. lefolytatta, a vállalkozási szerződés megkötésére ez évben sor került. A vállalkozási szerződés hatályba lépésének feltétele a felújításra szükséges forrás biztosítása. Amennyiben a forrás biztosításra kerül, az útfelújítási munkák a téli üzemeltetési időszakot követően, 2016 kora tavaszán indíthatóak."

Még egy rövid tisztázó kört futottunk: L. Simon munkatársaitól megkérdeztük, milyen dokumentumokra alapozza az államtitkár az állítását, hogy a felújítást a Bajnai-kormány időszakában határozták el. (Ennek azért van jelentősége, mert akkoriban politikai alapon biztos nem született volna kedvező döntés.)

Megmutatták az iratokat:

„A Regionális Fejlesztési Tanácsok, valamint a Közlekedési, Hírközlési és Energiaügyi Minisztérium által javasolt előzetes regionális hosszúlisták a támogatásra javasolható projektek köréről” című 2009. november 5-re dátumozott előterjesztés 7. oldalán valóban szerepel a javasolt beruházások között a Zichyújfalu-Agárd összekötő út 8 km hosszú szakaszának felújítása. De ott van már egy 2008-as munkaanyagban is, amely az „Országos közutakon burkolat felújítás, és hídfelújítás kiviteli tervdokumentációjának elkészítése és tervezői művezetés” címet viseli, és az akkor még 2009-10-re tervezett felújítás műszaki adatait tartalmazza."


(talán)

"ez is egy európai álláspont"

Na keverjük egy kis G fodorral és világosabb lesz (talán) a cikkíró szándéka.

Hogy is kell nyargalászni?

A szabadságot megvalósító hatalom pedig nem ismer nyugvópontot: csak tűzvész meg nyargalás az élete. A szakadatlan gyakorolt szabadság dönt arról, hogy fennáll-e a tűzvész, és hogy mit kell tenni a tűzvész elhárítása érdekében, majd nyargal tovább, újabb és újabb mozgásteret nyitva a cselekvés számára, büszkén jelentve ki, hogy az „előre!” annyit tesz: akármerre, egyetlen dolgot őrízve csak meg: saját körülrajzolhatatlanságát. S ha megpróbálják előle eltorlaszolni a végtelen fullánkját (mondván: nincs mozgástér, nincs alternatíva, úgysem lehet másként csinálni és így tovább), akkor mindig tesz vagy mond valami megjósolhatatlant, rést nyitva a lezárt kapukon, kinyílvánítva, hogy amit képvisel, „ez is egy európai álláspont”."

http://gfg.blog.hu/2013/08/28/..



Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés

Felhasználónév:

Jelszó:


Regisztráció | Elfelejtett jelszó