Kurzust építünk, igen! – L. Simon László a Mandinernek

De lefogyott! Ennyire megviselte, hogy ősszel lefokozták és már nem miniszterhelyettes?

Nem.

Fitneszedző felesége mondta akkor, hogy árt a boltnak, ha túlsúlyos a férje?

Ez sem talált. Tudatos életmódváltó programban vagyok és még nem is fejeztem be. A cél, hogy harminc kilót leadjak. Most tartok huszonháromnál.

Miért épp most?

Három oka van. De elmegyünk ilyen bulvárirányba?

A fogyástéma után családi gazdaságának hízása is jön majd, de tényleg, mi a három ok?

Rendben. Az első: nem akarom, hogy tönkremenjen az egészségem. A másik ok esztétikai. Azért mindennek van határa. A harmadik pedig a legfontosabb. A hitelesség.

Hitelesség?

Igen. Egyrészt a gyerekeim felé. Nehezen tudom képviselni előttük, hogy mozogjanak, és ne vegyenek el még egy süteményt a tálcáról, ha van rajtam harminc kiló felesleg. Másrészt a közéletben is van hitelességi szempont.

Churchill elég jól elboldogult…

Nem is dolgozott a Velencei-tavi bicikliút-hálózat megteremtéséért, vagy a tömegsportért. Én meg igen. Persze nem mondom, hogy túlsúlyos ember nem lehet hiteles, de ha egyszer a sport mindennapi fontosságáról beszél az ember, nem árt, ha maga is képes úgy élni.

Fitneszedző felesége fogyasztja önt is?

Nem. Nekem személyesen kell megküzdenem ezzel az egyáltalán nem könnyű feladattal. Meg akarom mutatni magamnak is, hogy képes vagyok rá.

L. Simon László 2015 májusában...

...és 23 kilóval könnyebben, 2016 januárjában.

A családi gazdaságot viszont – hogy ígéretünkhöz híven témát váltsunk – ő hizlalja a hírek szerint újabb és újabb földvásárlásokkal.

Hozzá vagyok szokva, hogy a politikában minden szemétséget el kell viselni, azt viszont nem könnyű, amikor a feleségemet kezdik ki.

Ez kikezdés?

Az. Azt sugallják, hogy van itt ez a fitneszedző politikusfeleség, aki nem is ért a mezőgazdasághoz, mégis nyeri a földeket. Itt biztos valami mutyi van. Ezt kikérem magamnak.

De hát fitneszedző, nem?

Ha csak fitneszedző lenne, azzal sem lenne gond. A magyar társadalom egészségi állapotáért kevesen tettek többet a fitneszedzőknél azóta, hogy a tömegsport eltűnt, vákuum keletkezett, amit aztán ők töltötte be. A feleségemnek viszont három diplomája volt már, németet tanított egy iskolában, amikor felvetődött benne, hogy a TF-en elvégezné a fitnesz-szakedzőit is. Jelenleg három tanári diplomával, amiből a Waldorf-pedagógusit Németországban szerezte, az egyik közeli falusi iskolában félállásban német szakosként dolgozik ma is. Emellett négy gyermek édesanyja. A napjának másik felében pedig két családi cégünk ügyvezetője. Elvégezte az agrártechnikusi iskolát is. Tehát a négy gyerek, a háztartás, családi cégek, a tanítás mellett szabadidejében a barátnőinek heti négyszer edzést tart. Mindenért keményen megdolgozott az életében, büszke vagyok rá. Ennyire lesajnálandó „fitneszedző” ő.

Ezért kavarodott hát össze és tagadta le a cégét? Merthogy a felesége vezeti és meg is feledkezett róla, hogy az öné?

Nem kavarodtam össze.

Ország-világ hallhatta, hogy azt mondja, nem az öné a cége, aztán kiderült, hogy többségi tulajdonos.

Masszívan tartják magukat toposzok a magyar sajtóban. Az egyik, hogy nekem 800 millió forintból utat építettek a panziómhoz. Pedig annyira szerintem nem bonyolult dolog a tényfeltáró újságírás egy ilyen ügyben. Ki lehet menni, le lehet fotózni. Az az út nincs fölújítva. Ha hetente kétszer leírják, hogy fölújították, akkor sem lesz igaz.

Ügyesen terel. A cégéről kérdeztük.

Nem akarok terelni, nem is fogok, csak a toposzokra példa az út is. Továbbra is tartom egyébként, hogy amikor 2009-ben a Bajnai-kormány elhatározta, hogy föl kell újítani, ami ráadásul nem is a panziónk bekötőútja, jó döntést hozott, mert mind a Velence–Pusztaszabolcs, mind a Gárdony–Zichyújfalu összekötőút katasztrofális állapotban van, nyugodtan kérdezze meg a volános buszsofőröket, az arra járőröző rendőröket, a mentősöket, vagy bármelyik helyi lakost. Minden héten le lehet írni azt is, hogy letagadtam a cégemet. Ettől még az sem lesz igaz. Az L. Simon Borászatot működtető kft. ugyanis a feleségem cége. Se tulajdonos, se ügyvezető nem vagyok benne. Akkor erre gondoltam, bár azt elismerem, hogy nagyon rosszul nyilatkoztam, amit ki is használtak az engem lejáratni akarók. Nem akartam az igazságot letagadni, ugyanakkor utólag belátom, valóban félreérthető volt, amit mondtam.

Szóval ez a barackmagos cég. Amelyben tulajdonos, az meg egy másik.

Így van, hiszen a borászat honlapján jelent meg az a hirdetés, aminek a felfújása nevetséges volt. Sosem adtunk el egy gramm magot sem. A Simon és Simon Kft., amelyben van tulajdonrészem, több év óta nem folytat borászati tevékenységet. Érdekes módon a borászati céget is megtalálták akkor, amikor az uniós támogatások után kutattak, és úgy akartak beállítani bennünket, mintha többet kaptunk volna másoknál.

Merthogy nem kaptak több támogatást?

Hektáronként pont ugyanannyi területalapú támogatást kapunk, mint az angol királynő, az olasz paraszt vagy a hajdú-bihari gazda. Az új agrárkörnyezet-gazdálkodási (AKG) támogatási rendszer miatt növekedett a támogatásunk. A még a szocialisták által meghirdetett pályázaton más, kertészeti kultúrával rendelkező cégekhez hasonlóan a mienk is indult, és ahogy a többség, mi is nyertünk. Nem hiszem, hogy 2009-ben nyomást tudtam volna gyakorolni a döntéshozókra. Tehát hektáronként jelentkezik a növekmény 2009 után. Ezek uniós támogatások, javarészt alanyi jogon, politikai pozíciómnak semmilyen szerepe nem lehet bennük. Az pedig egyszerűen átverése az olvasóknak, amikor az egyik cég kertészeti géptámogatási vagy technológiai fejlesztési támogatását visszaosztják a másik cég földjeire, és úgy csinálnak, mintha hektáronként sokkal több támogatást kapnánk, mint mások. Ez sem igaz tehát, ahogy az sem, hogy letagadtam volna a cégemet.

Nem nehéz azt hinni, az öné a borászati cég is. Az ön nevét viseli.

Ezt vizsgálta az adóhatóság is. „Baráti” bejelentésre. Van egy magánjogi szerződés köztem és a borászati kft. között. Használják a nevemet, amiért fizetnek is egy keveset, ami után én személyi jövedelemadót is fizetek.

A Blikket lehúzta múlt heti sajtófogadásának vendéglistájáról?

Nem. Nem szeretem a kicsinyes dolgokat.

Merthogy két hete a lap azt írta, vagyonbevallási vizsgálatot kezdeményez ön ellen.

Állok elébe.

Az apropó: a felesége 281 millió forintért vett földet. Ennyi pénz tényleg nem látszik a vagyonbevallásában.

Egyelőre egy forintért sem vásároltunk földet.

De licitáltak rá és nyertek.

Valóban. Hosszú évek óta küzdök az álszentség ellen. Ez a legnagyobb kudarcom egyébként. Hogy sikertelenül. Hiába derül ki utólag mindig, hogy igazam volt, akár a TAO-rendszerrel, akár múzeum- vagy színházigazgatói kinevezésekkel kapcsolatban, a rendszer továbbra is álszent. Én nem. Megtehettem volna, hogy 2010-ben, amikor képviselő lettem, átíratom a cégeimet strómanok nevére. Nem tettem. Se idegennek, se strómannak nem fogom eladni azt a Simon és Simon Kft.-t, amely idén 25 éves, és amelyet a szüleim alapítottak.

Csak nem a miniszterelnöknek és Mészáros Lőrincnek szólt most be?

Nem. Mészáros Lőrincnek a saját nevén van mindene.

Nem a miniszterelnökét kezeli, strómanként?

Én nem turkálok senki zsebében sem, de ott élek a térségben, Mészáros Lőrincet személyesen jól ismerem. Nagy munkaadó, munkavállalói és a beszállítói is korrekt partnerként emlegetik. Nekem is ez a tapasztalatom. Mendemondákkal meg nem tudok mit kezdeni. Annyit mondok tehát, hogy én nem adtam el idegennek a cégeimet. Vannak, akik több ezer hektárt művelnek a cégeiken keresztül. Nekünk 80 hektárunk van, aminek a fele bérlemény. Ezt növelnénk 300-400-ra. A környéken régóta nem volt eladó föld. Az állam a volt Agárdi Állami Gazdaságot szedte szét, amiből több mint 5000 hektár Leisztinger Tamás érdekeltségében van. A feleségem 11 földre tett ajánlatot. Ezek közül hat volt 3 hektár alatt – sajnos az összeset elvesztettük. 8-10 ajánlattevő volt mindenhol, mások többet kínáltak a földekért. Az 5 darab három hektár feletti föld esetében, amelyre licitáltunk, négynél a feleségem ajánlotta a legtöbbet. Mindenhol volt másik ajánlattevő, sehol nem tudták, kik licitálnak, hiszen anonim volt a licit. A feleségem ajánlotta a legtöbbet, ezért ő az árverés győztese. Ami még nem jelenti, hogy tulajdonossá vált.

De hát megnyerték azt a négy földet!

Csakhogy ez után még jelezni kell az igényét a Nemzeti Földalapnak, aztán valamikor szerződést fognak kötni, ami után ki kell függeszteni azt 60 napra. Aztán még a helyi földbizottságok véleményezése is jön. Legkorábban tehát március-áprilisban kell kifizetni a vételárat, ha elővásárlási jogosultsággal élve valaki el nem viszi előlünk a földet. A földforgalmi törvény szigorú szabályai ránk is vonatkoznak.

Miből fizetik ki? Csak nem licitál olyanra, amire nincs pénze.

Az a mi dolgunk, hogy tíz rokontól vagy banktól szerzünk rá pénzt.

Persze, csak akkor mondja ki, hogy ma nincs 281 milliója. Sem a feleségének.

Nincsen. Kölcsönből fogjuk fizetni. Ami majd a feleségem 2017. januári vagyonnyilatkozatában benne is lesz. Végigszámoltuk az egészet, éjszakákon keresztül. Mivel évtizedek óta gazdálkodunk, tudjuk, mennyit tudunk egy hektárból kihozni, és ezért előre eldöntöttük, meddig tudtuk elmenni a liciten. A baráti és banki kölcsönökből kiegyenlítendő vételárat ki tudjuk termelni 17 év alatt. Merthogy a földek többségénél három év múlva lép birtokba a feleségem, addig bérlő van a földeken. A nadapi földeknél ráadásul hosszabb bérlet van, ott valószínűleg csak a bérleti díjat kapjuk meg, de beleszámítva a jelenleg is prosperáló földjeinknek, 2036-ra ki fogjuk termelni a vételárat. Úgy fogtuk fel ezt, ahogy az összes környékbeli gazda, hiszen sok ezer hektárt adott most el az állam Gárdony, Seregélyes és Velence térségében, vannak, akik nálunk sokkal többet vettek belőle, úgyhogy nagyon hamis és nevetséges beállítás, hogy mi vagyunk a környék nagygazdái. Aki ért a mezőgazdasághoz, tudja, hogy sem a jelenlegi 80 hektáros gazdaságunk, sem a 350-400 hektárosra bővülő családi lehetőségek nem számítanak nagynak. Jelenleg is vannak ezer hektár fölötti területen gazdálkodó szomszédaim, ők is tisztességes gazdák, jó munkaadók. Egyébként ezt a földárverést szellemi és lelki kárpótlásként is megélem.

Mert?

Az a 30 hektáros földdarab, amely gazdálkodásunk központja, Huszár Gábor dédapám birtokai utáni kárpótlásból van. A kuláktalanítás idején több száz holdját vették el a kommunisták, az egyik állami gazdaság Május 1. majorját a saját kezével építette. Nagyjából akkora területen fogunk most gazdálkodni, amekkorán a dédapám a két világháború között gazdálkodott. Pénzért vesszük vissza azt, amit az őseimtől elkoboztak. Dédapám annyira a példaképem, hogy a fotója itt is van az államtitkári irodám falán. Szóval be lehet állítani a családi gazdaságunkat, a földvásárlást hatalmas mutyiként, számoltam is ezzel, de nincs miért szégyenkeznem. A trafikbizniszből is szándékosan maradtam ki, azért, hogy ne lehessen azt mondani: politikai befolyást alakítottam gazdaságivá. Itt nem volt mozgástere a politikának, nyílt árverésen a legtöbbet fizető gazda juthatott földhöz.

A trafikos példával most visszaszólt Lázár Jánosnak?

Miért tettem volna?

Lefokozta.

Tisztességesen megbeszéltük a változtatás okait, továbbra is államtitkárként segítem a miniszteri munkáját.

Miután Lázár nyilvánosan lehazugozta? Önt, az akkor még helyettesét.

Off record megkérdezték tőle, hogy ha letagadtam a cégemet miközben tulajdonrészem van benne, az akkor hazugság-e. János pontosan fogalmazott: azt mondta, hogy ha így van, akkor az hazugság. Csakhogy nincs így és nem is volt így. Van elég dolga, szóval János sem tudta, hogy nem csak egy cégünk van, hogy a borászati külön kft. Annyit kért aztán, hogy ne vegyek részt a cégek napi irányításában, és ne legyen meghatározó tulajdonrészem. 25 százalék alá csökkentettem a tulajdonrészem. Ezt írásban jelentettem. Elfogadta. A cégeink egyébként sosem kaptak állami megrendelést, nem mondhatják, hogy a cégemtől autóutat rendeltek volna, mondjuk.

Pedig ott épp volt üresedés!

És mégsem. A gyümölcstermesztés másik műfaj.

„Minden rendszerben vannak súrlódások, de ismerve a szereplőket és a rendszert, kizártnak tartom, hogy Lázár János pártot alapítson.”

A pixisből láthatóan könnyen ki lehet esni. Önt meg állítólag már csak Orbán barátsága tartja az államtitkári székben.

Nagyon megtisztelő, hogy a miniszterelnök barátjának tartanak, de ez munkakapcsolat.

Összebeszéltek? Lázár János pont ezt mondta Orbán Viktorról a múlt héten. Hogy nem a barátja.

Miért kellene, hogy az legyen? Nem a barátja. A főnöke. Ahogy nekem is főnökeim mindketten. Persze én nem tudnék olyan rendszerben dolgozni, ahol nem rokonszenvvel tekintek a miniszterelnökre. Vádoljanak ezért szervilizmussal. Nem érdekel. Jóban vagyunk, és azt gondolom, hogy az emberi szimpátia kölcsönös.

S ha döntenie kellene a két főnök között? Lázár János új pártjába menne vagy maradna Orbánnal?

János pártot alapít?

Török Gábor legalábbis ilyesmit vont le Lázár beszólásából, hogy ő nem klubtag Ibizán és nem jár meccsre, mint Orbán. Inkább dolgozik.

Kizártnak tartom, hogy János pártot alapítson. Látom a működését, az együttműködését a miniszterelnökkel. Minden rendszerben vannak súrlódások, de ismerve a szereplőket és a rendszert, kizártnak tartom.

Spéder-Lázár összefogás? Ilyen van?

Nem tudom, milyen kapcsolat van közöttük. Azt tudom, hogy van, de hogy milyen… Nem is rám tartozik. Én örökségvédelemmel és nagy kulturális beruházásokkal foglalkozom.

Az FHB és az állam pereskedik, közben Lázárnak jó kapcsolata van Spéderrel… Ezt nehéz nem szakadásként értelmezni.

Én is olvasom ezeket a cikkeket.

Hogyan? Mosolyogva? Legyintve?

Érdeklődéssel. De inkább azzal foglalkozom, hogy szellemi és kulturális értelemben hozzátegyek ahhoz, amit nevezhetünk akár kurzusépítésnek is. Láthatólag ez sokaknak fáj is, nem véletlen a nehéztüzérségi támadás ellenem, a sok méltatlan személyeskedés. A kulturális váltás sokkal fájdalmasabb, mint a családom gyarapodása.

Már nem tűnik ronda szónak? Vállalja, hogy kurzust építenek?

Régebben én is ódzkodtam a szótól. Már nem. A Nemzeti Kastélyprogram, a Hauszmann-terv, amely mögött koncepció van, szellemileg akar hozzátenni valamit a korszakhoz.

Korszak?

Ha lesz még egy ciklus, azt már nevezhetjük majd annak. Feltéve persze, hogy szellemi arculata is lesz. Anélkül nincs kurzus. Ha majd húsz év távlatából visszanézünk az előző ciklusra, nem az jut eszébe senkinek, hogy kikátyúztak ennyi meg ennyi utat, a Várkert Bazár viszont benne lesz.

Főleg, hogy kétszer is átadták…

Még egy toposz! Ez sem igaz. Decemberben már azt is olvastam, hogy 2015-ben is átadtuk kétszer.

Jó, csak az nem hibázik, aki nem dolgozik. Elírták az évszámot.

2014-ben sem adtuk át kétszer. Két külön beruházás volt, át kellett adni és venni mindkettőt. A Várkert Bazárt is, meg az út- és közműfejlesztést is. Vannak utána garanciális munkák, ami meg természetes, hiszen példátlan gyorsasággal csináltuk meg, két év alatt. Az uniós határidő miatt is meg azért is, hogy a ciklus végére meglegyen. Akárhányszor akarják nevetségessé tenni, már csak a vak nem látja, hogy ez az elmúlt évtized egyik sikertörténete, nemcsak a műemléki felújítás, hanem az épület belakása, tartalommal való megtöltése miatt is. A földalatti nagytermet, rendezvényközpontot piaci rendezvényekre is el tudjuk adni egy évre előre. Ha értenék az EU-s elszámolási rendszert az újságírók, azt is tudnák, hogy tavaly ősszel sem adtunk újabb 500 milliót a Várkertre, ahogy írják. Ez egy technikai részlete volt a projektzárásnak és az uniós elszámolásnak.

„Segítek a kurzus építésében. És büszke vagyok rá.”

Oké, hogy felújítanak épületet. Szellemi értelemben viszont mégis mi ez a kurzus? A Horthy-kor rehabilitálása?

Sokat gondolkodom ezen. Nyár elejére egy mini-konferenciát is szervezek talán, hogy megvitassuk: ami történik, összeáll-e koherens képpé. Hogy széttartanak-e valóban az egymást látszólag kioltó ügyek.

A Hóman-szobor még a Horthy-rehabilitációból is kilógott, csak későn vették észre s majdnem meglett. Ilyenekre mi szükség?

Fogok róla írni. A fehérvári szobrokkal kapcsolatban úgyis lesz könyvem, tavasszal jelenik meg, egy fejezet a fel nem állított Hóman-szoborról szól majd. Meg akarom írni azt is, hogyan nézett ki a történet a sajtó tükrében. A szobor fel nem állításának hiteles történetét is megírom még idén.

Megengedi a miniszterelnök?

Nem kell engedélyt kérnem az íráshoz és a szabad gondolkodáshoz. Egyébként pedig nem fogom kiadni most. Talán húsz vagy harminc év múlva. Azért írom meg most, hogy ne visszaemlékezésként vessem majd papírra évtizedek múlva, amikor már nem emlékszem a részletekre.

Nem gyávaságból?

Nem. Mindennek megvan a módja és ideje.

Akkor hűség?

Nevessenek ki érte, de a hűséget fontosnak tartom, igen.

Az a szerep hűség vagy megalkuvás, amit az NKA-val kapcsolatban magára vállalt? Még Balog Zoltánnal együtt védte Lázár János ellenében, nehogy szétkapják az előző ciklus végén, most meg rátenyerel az MMA, ön meg végignézi.

Bocsánat, az előző ciklusban az NKA elnöke voltam, majd alelnöke lettem. Mellesleg: nem miattam módosítottunk jogszabályt, ami ugye szintén beégett toposz és szintén nem igaz. Államtitkárként is lehettem volna NKA-elnök, ezt semmilyen jogszabály nem tiltotta. Balog miniszter akart egyben elnök is lenni.

Lex Balog volt az, nem lex L. Simon?

Igen. De ez mindegy, hiszen Balog miniszter úr igénye jogos volt, valóban nagyobb szerepet vállalt az NKA mindennapjaiban, mint miniszter elődei. Amikor a szervezeten belül dolgoztam, mindent megtettem, hogy az NKA egységét megőrizzem. Az általam összerakott kollégiumi rendszert a szakma elfogadta, a viták is elcsitultak, elfogadták az üres adathordozó-díjakat is, az abból kinőtt Cseh Tamás Program pedig valódi sikertörténet, egy sor tehetség pályára jutásában segített már most is. És sokra értékelték a stabilitást nyújtó hároméves pályázatok bevezetését is.

Miért kell az MMA-nak beleszólás az NKA-pénzekbe is?

Miért tőlem kérdi?

Egy épületben van az irodájuk. Biztos tudja.

Gyurcsány Ferenccel meg egy városban lakom. Nem vagyok kulturális államtitkár, sem az NKA vezetője, ahogy az MMA tagja sem.

Tényleg, miért nem MMA-tag?

Kezdeményezője voltam az MMA-n belüli tagbővítésnek. Szerettem volna, hogy sokszínűbb legyen a tagság. A parlament és Fekete elnök úr is elfogadta a javaslatomat. Nem lett volna szerencsés, ha egy általam szorgalmazott bővítést használok ki. A gondolkodásomnak vannak súlyos etikai dimenziói és következetes is vagyok. Szerepem van a források elosztásában, úgyhogy nem volna ildomos, ha belépnék egy köztestületbe, amely ráadásul havi apanázst ad.

Sokan így érzik. Nem lépnek be. Kocsis Zoltán, Fischer Iván nincs a tagok között. Mekkora a súlya így az akadémiának?

Én is örülnék, ha mondjuk Csukás István vagy Kocsis Zoltán MMA-tag lenne, de így is fajsúlyos művészek vannak a soraiban. Az idő pedig eldönti, hogy a jelenlegi vezetés mennyire tud élni a lehetőségekkel. Sok területen fejlődést látok, de nem tisztem erről beszélni.

Kultúraalakítóként nyilván van véleménye a törvénymódosításról.

Az csak keret. Minden azon múlik, hogy milyen lesz a kuratóriumi rendszer.

Jó, de ami nem romlott el, azt minek megjavítani?

Az MMA ambicionálta, hogy nagyobb szerepet kapjon a kuratóriumi rendszer kidolgozásában, Balog miniszter úr pedig akceptálta ezt. Ennyit tudok.

Szóval nem válaszol érdemben.

Nem azért, mert nincs véleményem, hanem mert ha elmondom, a pozícióm miatt egészen más megvilágítást kap. Örülök például, nagyon örülök, hogy Golden Globe-díjas lett a Saul fia, hogy jelölték Oscarra…

„A politikusi szerepbe való átlépésem sajnos azt az elvárást fogalmazza meg velem szemben, hogy ne is legyek kultúrember.”

Látta a Saul fiát?

Még nem, de meg fogom nézni. Ha viszont utána netán azt mondanám, hogy nem jó film, mert mondjuk így gondolnám, a pozíciómból fakadóan az milyen dimenziókat kapna? „Nyomást gyakorol a politika, L. Simonnak nem tetszik a téma, a kormány az antiszemitizmussal kacérkodik…” Egyszer már beleszaladtam abba a pofonba, hogy amikor egy színházigazgató premier után megkérdezte a véleményemet, őszintén elmondtam. Semmilyen politikai szempontom nem volt, mégiscsak eltöltöttem húsz évet a művészetek környékén, tehát elmondtam, mi nem tetszett a rendező koncepciójában, miért nem tetszett a főszereplő játéka. Értelmezni próbáltam a darabot, esztétikai alapon. Azt hittem, tényleg kíváncsi. Társulati ülésről aztán visszajutott hozzám, hogy téma volt: mennyire nem szerencsés, hogy politikusok bírálják a színházi előadásokat… A politikusi szerepbe való átlépésem sajnos azt az elvárást fogalmazza meg velem szemben, hogy ne is legyek kultúrember.

Ha tehát nem tetszik majd Nemes Jeles filmje, akkor is azt mondja majd, hogy remek?

Nem mondok majd inkább semmit. Kőrösi Orsolya egyébként erre felhívta a figyelmemet már 2010-ben. Azt mondta, nem kellene alkotásokról véleményt nyilvánítanom. Nem értettem. Hiszen néző, befogadó vagyok én is… Nem az én reflexeimmel van gond, hanem azokéval, akik Bástya elvtársat látnak a politikusban, de Orsinak volt igaza. Ilyenek a reflexek. Szóval megtartom inkább majd magamnak, ha tetszik a Saul fia, ha nem. Pedig nyilván a holokausztról is lehet jó, közepes és rossz filmet forgatni. Ahogy a honfoglalásról is.

Utóbbiról jót még nem sikerült.

Az más kérdés. A Rettenthetetlenhez hasonló témák tömkelege áll rendelkezésünkre a történelmünkben, mégsem készül belőlük film.

Szóval ezért nem nyilvánít véleményt az MMA-ról? Mert az is rögtön más dimenziót kapna?

Igen.

Ezek szerint mára elfogadta, hogy politikus. Azaz nem kultúrember.

A kettő nem zárja ki egymást, kultúrát szerető, olvasó, színházba járó, az alkotómunkát, szerzőséget továbbra is vállaló politikus vagyok. Öt éve nagy naivan még politizáló értelmiségiként határoztam meg magam. Ezen a gyerekbetegségen estem át mára. Politikus vagyok. Kultúrpolitikus.

Aki kurzust épít.

Segít az építésében. És büszke rá.

*

Fotók: Földházi Árpád