Felháborító és undorító – jellemezte Angela Merkel a Kölnben szilveszterkor, nők sérelmére tömegesen elkövetett, erőszakos cselekményeket, és úgy véli, határozott jogállami választ kell adni ezekre. A kancellár telefonon beszélt az észak-rajna-vesztfáliai város főpolgármesterével – közölte a 444 a német sajtóban megjelentek alapján. A kormányfő szerint a bűnösöket származásuktól függetlenül mihamarabb kézre kell keríteni és meg kell büntetni.
Thomas de Maizière szövetségi belügyminiszter ugyancsak undorítónak, illetve elfogadhatatlannak nevezte a kölni eseménysort, és arra mutatott rá, hogy egy jogállam nem engedheti meg magának, hogy békés polgárai ilyen támadásoknak legyenek kitéve. Ugyanakkor jelezte, hogy akkor sem lehet a migránsokat a kollektív bűnösség terhével sújtani, ha kiderül, hogy az elkövetők között voltak menedékkérők.