Azonosítani a hullát – Véget ért a liberalizmus kora?

„A liberalizmusnak nincs alternatívája. Olyan alternatívája legalábbis nincs, amely ne lenne nagyon ocsmány.”

A kijelentés péntek este hangzott el Budapesten, de akár hiszik, akár nem: korántsem valamely múltba révedő, sebeit nyalogató egykori SZDSZ-es száját hagyta el. Ellenkezőleg: Peter Učeň, a Nemzetközi Republikánus Intézet (IRI) munkatársa mondta ezt. S ha még azt is eláruljuk, hol, teljes lesz a képzavar: egy fideszes európai parlamenti képviselő által szervezett konferencián, annak is a zárszavában.

Jó, nem átlagfideszesről van szó, hanem Schöpflin György professzorról, és annyira azért nem is meghökkentő az idézett kijelentés, mint elsőre látszik. Ennek megértéséhez viszont most visszaugrunk szépen a konferencia legelejére.

A Magyarság Házában az Európai Néppárt támogatásával összehozott rendezvény az „Isten veled, liberalizmus? – Az európai identitás válsága” címet viselte. Nyilván temetni jönnek a liberalizmust, nem dicsérni – nem kellett túl csavaros észjárás, hogy ezt belássuk már a címre pillantva is.

Schöpflin provokál, Bába temet

A házigazda angolul megtartott nyitóbeszédében maga is elismerte, hogy provokálni akart a címmel, aztán kifejtette: a liberalizmus szerinte az elmúlt két évszázadban öt nagy csatát is megnyert. Legyőzte először is a vallást, aztán a fasizmust/nácizmust, később a marxizmust, majd az államot, végül a modernitást is maga alá gyűrte.

Csakhogy szerinte a liberális hegemónia eredménye az lett, hogy a Mill-féle szabadságelvű, toleranciára éppen a viták fontossága miatt hivatkozó liberalizmusából egy vitákat elutasító, kizárólagosságra törekvő irányzat lett, amely mindent, ami nem a saját elvein nyugszik, vagy azoktól eltér, a „populista” címkével lát el és nem hajlandó foglalkozni vele. Olyannyira nem, hogy még a teljesítmény előtt is becsukják a szemüket. Schöpflin itt Szingapúr példáját hozta, amely egy koszfészekből sikeres gazdasági erőddé vált, ám a liberálisok nem foglalkoznak vele, hiszen ott nincs demokrácia. Hasonlóan söprik le szerinte az asztalról a széljobb erősödését: hiába van húsz százalék fölött a francia Nemzeti Front, inkább homokba dugják a fejüket, hogy azzal nem kell foglalkozni, az csak populista szélsőség.

A korábbi nyitottságból és vitákból bezárkózás és tiltások sora lett Schöpflin szerint, s példát is hozott: a minap az ottawai egyetemen a diákszervezet nyomására felfüggesztették a jógakurzust, arra hivatkozva, hogy az indiaiak elnyomást és kulturális népirtást éltek meg a gyarmatosítás és a nyugati fennhatóság miatt. „Nincs senki a liberális elitből, aki felkiáltana: hagyják már abba ezt az őrültséget!” – így Schöpflin, aki kitért a civil szervezetek problémájára is. Ezek szerinte a liberális sémában a kormányzatoktól vesznek át feladatokat, de nem választotta őket senki és az átláthatóságuk sincs megoldva. Összegezve: mára elitügy lett a liberalizmus, amely gyereknek nézi a polgárokat – Schöpflin szerint ezért is nem képes választói tömegeket vonzani.

Bába Iván egyetemi tanár, volt külügyi államtitkár aztán szépen el is temette a liberalizmust. Szerinte illúzió volt az a nézet, hogy a világ az emberi jogok terjedése felé vette az irányt, ugyanis – ez ma már látszik – a liberalizmus sem az iszlámra, sem Kínára vagy Indiára nem gyakorol nagy hatást. Bába szerint volt kétszáz év, amikor a liberalizmus diadalt aratott térben behatároltan, a nyugati kultúrkörben, de időben is behatárol volt, s mostanra vége. Más civilizációkat nem tud átalakítani, s hiába hívja tehát egyetemesnek az emberi jogokat, azok valójában nem egyetemesek.

Egy liberális az értékrelativizmus és a multikulti ellen

És itt jött az első izgalmas reakció. Szent-Iványi István a Magyar Liberális Párt részéről úgy látta: az emberi jogi alapdokumentumok nem csak úgy, hasraütés-szerűen tartják magukat univerzálisnak, nem az aláírók megállapodása legitimálja ezt, hanem a természetjog. Márpedig - így Szent-Iványi - ha megkérdőjeleznénk ezek természetjogi alapozottságát és univerzális érvényességét, veszélyes vizekre tévednénk. Nem, a liberális politikus nem a fasizmussal jött itt elő. Éppen hogy a multikultival. Szent-Iványi szerint az emberi jogok univerzalitásának megkérdőjelezésével értékrelativista álláspontra kellene helyezkedni, ami pedig veszélyes.

Szent-Iványi szerint a liberalizmus tényleg gondban van manapság, de volt már ez korábban is így, például a harmincas években, aztán mégis újra erőre tudott kapni később. Merthogy olyan alapértékek, mint a szólásszabadság, nem vesztettek létjogosultságukból máig sem, arra pedig már Mill és Tocqueville is felhívták a figyelmet, hogy a demokrácia nem egyszerűen többségi elvű, nem lehet a többség zsarnoksága. Azt a liberális politikus is elismerte, hogy eszmetársai gyakran arrogánsak a velük egyet nem értőkkel és populistáznak, de felhívta a figyelmet a populista és a populáris politika közötti különbségre. A populizmus szerinte elitellenes, intézményellenes és vezérelvű, míg a populáris politika egyszerűen népszerűséghajhászást jelent.

A hulla azonosítása

A konferencia második paneljében is volt egy liberálisként elkönyvelt szereplő: Szelényi Iván Pogátsa Zoltán közgazdásszal és Hörcher Ferenc eszmetörténésszel vitatták meg a liberalizmus egyenlőséghez való viszonyát. Némi zavart okozott, hogy Szelényi az amerikai viszonyokról beszélt, Hörcher aztán felvázolta a két liberális hagyományt: az egyik szerint minden ember egyenlőnek teremtetett, a másik szerint viszont éppen az egyenlőtlenség teremtett, s míg korábban a liberalizmus az egyéni szabadságra helyezte a hangsúlyt, mostanra az egalitárius szempont miatt az egyenlősítés akár állami eszközökkel való elősegítését tűzi ki célul - az egyéni szabadság rovására is.

Pogátsa aztán szétszedte az összes liberális toposzt és balos szemszögből cáfolta azokat - a konferencia legnagyobb utalás- és idézetapparátusát vonultatva fel. Nem igaz például, hogy ha nagyobb az állam, az újraelosztás, az növeli a korrupciót. Sőt, a növekedés is nagyobb a nagyobb újraelosztással bíró államokban, a liberális doktrínák alkalmazása pedig nemhogy versenyhez vezetne, de kiiktatja azt és oligopolisztikus társadalmakat teremt. Pogátsa rámutatott: a konzervatívok is államközpontúak voltak a hetvenes évekig, a magyar liberálisok csupán tudatlanságuk miatt kommunistázzák tehát a Fideszt, amikor az erős állami eszközökhöz nyúl.

Ekkor jött zárszavával a már említett Peter Učeň, s hangzott el a mondat: „A liberalizmusnak nincs alternatívája. Olyan alternatívája legalábbis nincs, amely ne lenne nagyon ocsmány”. Učeň ugyanis megkülönböztette a liberalizmust mint ideológiát és mint politikai irányt, amely verseng a választókért, s amelynek Učeň szerint is volt, van alternatívája.

Aminek nincs, az a liberalizmus, mint rendszereinket mozgató metaideológia. Ez az a keretrendszer, amelyet a nyugati világban mindenki elfogad, amely a világnak ezen a részén meghatározza a politikai viselkedéskultúrát, s amely kifejeződik például a pluralizmusra való törekvésben. Ebben az értelemben a liberalizmus tehát él és virul.

A hulla azonosításához tehát mindenképp közelebb jutottunk a konferencián: kiderült, hogy névegyezőség van, s ha lehet is temetni a liberalizmust, érdemes azt rakni a gödörbe, amely tényleg kimúlt.