A brüsszeli zsidók élethelyzetéről beszélt Albert Avraham Guigui brüsszeli főrabbi egy izraeli rádiónak – számol be a Szombat folyóirat. A főrabbi arról nyilatkozott: a hívek otthon imádkoznak, vagy kisebb csoportokban jönnek össze magánlakásokon. Felsorolta, hogy az iskolák, a mozik, a nagyáruházak zárva vannak, miközben tilos minden köztéri megmozdulás. „Félelemben élünk és figyeljük a rendőrség és a kormány utasításait, akik szerint súlyos veszélynek vagyunk kitéve mindaddig, amíg a terroristákat le nem tartóztatják.”
Guigui úgy folytatta: „Mi zsidók, jól ismerjük ezt a helyzetet, tudjuk, kik azok a terroristák: másfél éve négy zsidót gyilkoltak meg a brüsszeli zsidó múzeumban. De Belgium polgárai, akik mindeddig azt hitték, hogy a terror csak a zsidókat (meg esetleg a rendőröket) fenyegeti, most szintén beláthatják, hogy mindannyian a terroristák céltáblái, és a dzsihadisták potenciális áldozatai lehetnek”.