„Európa első öngyilkos merénylője, nyugat Európában született és itt is nőtt fel, 26 éves lány, itt végzi a tanulmányait, megkap mindent mit a jóléti társadalom minden elkényeztetett gyereknek megad, bulizik, főiskolába jár és lám nem az élet mellett dönt, nem kacagva, békésen dolgozva a férje oldalán gyermekeket akar szülni, hanem felrobbantja önmagát és a feje véres felkiáltójelként kirepül egy ablakon!
Az elkeseredett, gyilkos bombázás helyett, úgy gondolom, hogy ma mindenki aki gyermekeket nevel, szülő, pap, tanár, politikus, mindenki el kellene csendesedjen, és nagyon mélyen el kellene gondolkodjon a történtekről! Van amin alázattal gondolkodjunk!
Milyen világot teremtettünk, teremtünk ma is verejtékes munkával magunknak? Milyen az iskolarendszerünk, ha a padokból még ki sem került fiataljaink lemészárolják társaikat, ha ezeket a gyilkos fiatalokat a rendőrség ötezer golyóval, mint valami veszett állatokat kell levadássza?! Döbbenetes! A terror hóhérai mind Európában nőttek fel, a mi iskoláinkban tanultak, a mi városainkban váltak felnőtté, sokan közülük nem is jártak soha keleten. Nagy - nagy alázattal el kell gondolkodnunk, mert sajnos nem csak azokban a Párizsban robbantó, gyilkoló fiatalokban, hanem sok sok fiatalban és bennünk felnőttekben is ott van a kisebb - nagyobb elégedetlenség iskoláinkkal, világunkkal, saját életünkkel szemben! A jóléti társadalom óriási terhet rak a vállainkra, mi meg görnyedezünk alatta, fizessük a számláinkat, nincs időnk egymásra, magunkra! Rohanunk és nem szánunk időt az Istennel való találkozásra, kiégünk és csak nő, nő a feszültség az emberekben!