Rejtélyes drónokat lőttek le a franciák egy atom-tengeralattjárókat befogadó katonai létesítmény felett

Öt azonosítatlan eszköz jelent meg az Île Longue nukleáris bázis fölött.

A France2 francia közszolgálati televízió szerint a párizsi merényletek egyik helyszínén talált szíriai útlevél tulajdonosa nem azonos a magát felrobbantó merénylővel – mindezt a hatóságok erősítették meg.
A francia hatóságok biztosak abban, hogy a párizsi merényletek egyik helyszínén talált szíriai útlevél tulajdonosa nem azonos azzal a merénylővel, aki felrobbantotta magát – jelentette vasárnap esti híradójában a France2 francia közszolgálati televízió.
Ha a két ember ujjlenyomata azonos lenne, a hatóságoknak bizonyítéka lenne arra, hogy a terrorista a migránshullámmal érkezett Görögországba, s onnan más országok mellett Magyarország érintésével Franciaországba. Ezt eddig elképzelhető feltételezésnek tartották, ugyanis szakértők szerint néhány száz euróért vásárolható hamis útlevelek vannak forgalomban a migránsok között.

Egy másik feltételezés szerint a merénylő már régóta Európában tartózkodhatott, s a hatóságok megtévesztése céljából használta egy szíriai menekült útlevelét – hangzott el a francia köztelevízióban.