A terrorizmus és a menekülthullám esetleges kapcsolatáról azt mondta, hogy az utóbbi hónapokban nem erősödött a terrorveszély. „Egy potenciális terroristáknak rendszerint nem is fűződik érdeke ahhoz, hogy a menekültekkel együtt regisztrálják” Németországban – mondta André Schulz. Hangsúlyozta: beszélni kell a menedékkérők körében megmutatkozó bűnözésről, méghozzá „világosan”, azért is, hogy „kifogjuk a szelet a szélsőjobboldaliak vitorlájából”.
Az Alternatíva Németországnak (AfD) nevű parlamenten (Bundestag) kívüli jobboldali populista párttal kapcsolatban – amelynek választói támogatottsága a legutóbbi, vasárnapi adatok szerint 9 százalékos, megegyezik a Bundestagban képviselettel rendelkező Baloldal támogatottságával – a bűnügyi rendőrség szakszervezetének elnöke azt mondta, hogy az AfD fölszítja a menekültekkel szembeni ellenérzéseket, de ugyanezt teszi a kisebbik konzervatív kormánypárt, a CSU is. A bajor párt elnöke, Horst Seehofer és pénzügyminisztere, Markus Söder „agresszív, idegenellenes, kocsmai törzsasztaloknál használatos nyelvet alkalmaz”, és ezzel „olajat öntenek a tűzre, mert nem maradnak tárgyilagosak”, tényszerűek – mondta.
A menedékkérők, menekültek és szállásaik elleni erőszakos bűncselekmények megszaporodásával kapcsolatban azt mondta, hogy a jelenség összefüggésben áll a „sokáig elnyomott nemzeti büszkeséggel”, az ország keleti részén, a volt NDK területén pedig a „nemzetiszocialista múlt elmaradt feldolgozásával” is.