Közölték: a teljes népességen belül a kormánypártok júliusban 22 százalékos, októberben már 28 százalékos támogatottságot értek el, míg a legerősebb ellenzéki párt, a Jobbik népszerűsége a nyári 13 százalék után 12 százalékon áll. A baloldali pártok közül az MSZP 11 százalékról 7 százalékra esett, a többi párt támogatottsága „lényegében stagnál”: az LMP mindkét hónapban 2 százalékot, a Demokratikus Koalíció (DK) 4 százalék után 3 százalékot ért el októberben, míg az Együtt és a Párbeszéd Magyarországért (PM) külön-külön 1 százalékot kapott mind nyáron, mind ősszel. Egyéb pártokra a megkérdezettek 1 százaléka szavazott volna októberben.
Jelezték: az MSZP népszerűsége a Tárki 2000 januárja óta vezetett pártpreferencia-idősorában még soha nem volt olyan alacsony szinten, mint az idei októberi 7 százalék, és a pártválasztók körében októberben mért 14 százalékot is csak egyszer, 2010 novemberében érte el.
Felhívták a figyelmet arra, hogy a teljes népességen belül a bizonytalanok és nem válaszolók tábora 45 százalék maradt, azaz csaknem minden második választópolgár nem tud, vagy nem akar élni választójogával.