Egyenlő béreket akar az LMP

2015. október 28. 11:24

Az LMP 2018-ra nemzetgazdasági szinten 30 százalékkal csökkentené a nők és férfiak közötti „bérszakadékot”, ennek érdekében országgyűlési határozati javaslatot terjesztett a Ház elé. A javaslat növelné a béreket a közszférában, a 50 főnél többet foglalkoztatókat pedig jelentés készítésére kötelezné a két nem bérezéséről.

2015. október 28. 11:24

Szél Bernadett, az LMP párt társelnöke szerdai sajtótájékoztatóján tarthatatlannak nevezte, hogy egyre romlik a két nem átlagjövedelme közötti különbség. Ismertette: 2013-ban az uniós mutatót is meghaladva, már 18,4 százalékkal kerestek kevesebbet a nők, akik emiatt a nyugdíjas évikben is mintegy 13 százalékkal alacsonyabb járadékra számíthatnak. A bérszakadék a diplomások körében a legmagasabb, meghaladhatja a 30 százalékot.

A képviselő a javaslatában – amelyet másodszor terjesztett a Ház elé – például a rugalmas munkavégzés lehetőségének bővítését kezdeményezi. Emellett növelné a béreket a közszférában, a 50 főnél többet foglalkoztatókat pedig jelentés készítésére kötelezné a két nem bérezéséről, valamint a nemek közötti egyenlőséget elősegítő intézkedésekről. Az LMP az egyenlő bér napját is bevezetné, ami azt jelképezi, egy év alatt mennyivel kell többet dolgozniuk a nőknek ugyanazért a jövedelemért.

A képviselő a jelenség okaként határozta meg, hogy a nők munkáját kevesebbre értékelik, de azt is, az általuk űzött szakmákban, például az egészségügyben vagy a szociális területen alacsonyabbak a jövedelmek. Szólt az „üvegplafon”-jelenségről is, amely gátolja a nőket a magasabb pozíciók elérésében, de arról is, hogy a családban betöltött szerepük miatt a nők alacsonyabb óraszámban dolgoznak.

Összesen 19 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Morgen
2015. október 28. 15:05
Jah! Szeles időnk van! Mindjárt itt a Mikulás!
zalai láma
2015. október 28. 14:34
Támogatom az LMP feminizmusát.:-))) Szeretném megérni azt is hogy nőket,több nőt követeljenek pl. vasesztergályosnak,ács és tetőfedőnek,kőművesnek,útburkolat építőnek,,víz-gázszerelőnek,hidegburkolónak,traktorosnak,vasbetonszerelőnek,hegesztőnek,,,stb!:-))
smarton
2015. október 28. 13:51
"A képviselő a jelenség okaként határozta meg, hogy a nők munkáját kevesebbre értékelik, " Ilyen nincs, ez csak a Szél Bernadett magánszáma, fixa ideája, hogy úgy tűnjön, csinál valamit.
jla158
2015. október 28. 12:55
Már az egyenlő bár napja nélkül is folyamatosan erről van szó, holott: http://www.ferfihang.hu/2013/12/21/berkulonbseg-a-kiirthatatlan-feminista-hazugsag/ “A nők férfiakkal szembeni hátránya az egész világon ismert jelenség, belénk van nevelve. Ezt az illúziót a bérekkel kapcsolatban is elfogadjuk, ezért engem is meglepett, hogy a nők bérhátránya inkább kivétel, mint szabály.” – Mondta Sík Endre a TÁRKI Társadalomkutató Intézet vezető kutatója, aki az Egyenlő Bánásmód Hatóság által 2009 és 2013 között az Európai Unió támogatásával és az Európai Szociális Alap társfinanszírozásával megvalósított kutatás eredményeiből vezette le megdöbbentő végkövetkeztetéseit." Vegyük észre, hogy az LMP, a nőkről csak akkor beszél, mikor áldozatként lehet feltüntetni őket (legyen valós vagy valótlan), a férfiakról pedig csak, akkor ha elnyomóként. Arról, hogy pl. az apák helyzete milyen válás után (pedig ott tényleg az a helyzet, hogy általánosságban elmondható, hogy a gyereket az anya viszi) soha nem beszélnek. Mi más volna ez, ha nem kirekesztő, férfiellenes gyűlöletkeltő politika?
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!