Aszad esetleges győzelme beláthatatlan következményekkel járna Európa és így Magyarország számára. A magyar külpolitikának nem az Aszad-kormány, hanem Magyarország érdekeit kell szem előtt tartania.
Az Aszad-kormánnyal való kapcsolatok visszaállítására és a szír nép megkövetésére szólította fel a magyar kormányt a Jobbik. Igaz, ami igaz: 2012 decemberében korai volt hazaküldeni a Budapestre akkreditált szíriai diplomatákat. Ahogy a nyugati kormányok többsége, akkor a Martonyi-vezette külügy is arra számított, hogy a felkelés Aszad gyors bukásával és a nemzetközileg elismert Szíriai Nemzeti Koalíció győzelmével fog végződni. Azonban nem így történt. Aszad – bár az ország területének háromnegyedét, a lakosságnak pedig közel felét elvesztette – Oroszország, Irán és a Hezbollah segítségével továbbra is tartja főbb állásait. A kivéreztetett rezsim végső győzelme azonban még az orosz légitámogatás ellenére is kétséges. A mostani helyzetben a magyar-szíriai kapcsolatok visszaállítása ugyanolyan elhamarkodott lépés lenne, mint azok egykori felbontása volt.
Ugyanakkor a Jobbik Aszad-párti lobbizása teljesen érthető. A radikális párt már 2009-es kiskátéjában meghirdette az Európai Uniótól való függőség enyhítését megcélzó, Kína, Oroszország, India, Japán, Irán és az arab országok irányába történő „keleti irányváltás” politikáját. Miután azonban a Fidesz a gyakorlatban is megvalósította a „keleti-nyitást”, a Jobbik perifériára szorult ezekben az országokban. Noha tagadhatatlan, hogy Vona Gábor azóta is nagysikerű előadásokat tart különböző török szervezetek és intézmények rendezvényein, valamint a Jobbik orosz kapcsolatairól is keringenek hírek, Moszkva és Ankara alapvetően súlyának és kormányzási esélyeinek megfelelően kezelik a radikális pártot. A Jobbik így valójában csak a tarlóról szemezgethet, olyan pária országok közül, mint Irán és Szíria. A Jobbik iráni kapcsolatai 2010 óta gyorsan felfutottak. A radikális párt a perzsa atomprogram következetes támogatójává vált, vezetői egymásnak adták a kilincset Teheránban, 2011-ben Tiszavasvári, egy évvel később pedig Gyöngyöspata alakított ki iráni testvérvárosi kapcsolatot.
Most úgy tűnik, a Fidesz ebből a vitorlából is kifogja a szelet. Az Iránnal szembeni nemzetközi szankciók feloldása óta a magyar kormány a perzsa államra is kiterjesztette keleti nyitását. Májusban Szijjártó Péter Teheránba látogatott, ahol oktatási, gazdasági és energetikai megállapodásokról tárgyalt. Ugyanebben a hónapban Budapest és Teherán testvérvárosokká váltak.
A Jobbiknak így már csak Szíria maradt. Annál is inkább, mivel az Aszad-rezsim idealizálása tökéletesen beleillik a Jobbik szakértői holdudvarának imperialista világhatalomról és az ellene küzdő ellenálló tengelyről alkotott romantikus világképébe. Ironikus tény, hogy a 2000-es évek második felében Szíria legnagyobb magyarországi szövetségese a hasonló víziókat tápláló Munkáspárt volt, melynek vezetői többször is jártak Damaszkuszban a kormány meghívottjaiként.
A jobbikos és Jobbik-közeli narratíva szerint Aszad az egyetlen potenciális partner Európa számára a terroristák elleni harcban. A „terrorista” itt azonban nem a nemzetközi, hanem Aszad definícióját jelenti, így magába foglal minden, a rezsim ellen küzdő fegyverest, köztük a nyugati országok, Törökország és az Öböl-országok által támogatott frakciókat is. Leginkább a menekültválságnak köszönhető, hogy a jobbikos Szíria-narratíva a mérsékelt jobboldalon is támogatókra talált. A szíriai konfliktust sokan a „van Aszad=nincs menekült, nincs Aszad=sok menekült” egyenletre redukálják.
Ettől azonban a tények még tények maradnak. A szíriai menekültek nyolcvan százaléka nem az Iszlám Állam vagy az ellenzék, hanem a kormányerők bombázásai elől menekült el. A háború pedig még nem ért véget. A most folyó egyébként pár hónaposra tervezett orosz légicsapások egyelőre nem hozták meg a várt eredményeket. A felkelőcsoportokhoz ömlenek az amerikai fegyverek, a harcok pedig a legoptimistább becslések szerint is egy erős döntetlennel végződhetnek. A kivéreztetett Aszad-rezsimnek természetesen jól jönne a magyar kapcsolatok újraélesztése, hiszen ezt bel- és külföldön egyaránt a konszolidáció jeleként tudná felmutatni. Cserébe viszont Damaszkusz jelenleg nem sokat tud nyújtani Magyarországnak. Újjáépítések belátható időn belül aligha lesznek, ha pedig mégis, akkor azokból magyar cégeknek csak morzsák juthatnak. A szír kormányzat még csak az Európába szivárgó terroristákról sem szolgálna érdemi információkkal, hiszen számára minden ellenzéki terrorista.
Fontos tény, hogy Magyarország keleti és nyugati szövetségesei továbbra is a szír diktátor távozását követelik. Franciaország éppen az orosz csapások kezdetekor emelt vádat Aszad ellen emberiség ellenes bűncselekmények miatt, Angela Merkel pedig (részben török nyomásra) legfeljebb csak átmeneti szereplőként hajlandó elfogadni a diktátort. A Kreml nyilatkozataiból kitűnik, hogy Moszkva sem ragaszkodik Aszad személyéhez. A magyar-szír kapcsolatok újbóli felvételének emellett Magyarország keleti partnerei, Törökország és Szaúd-Arábia irányba is rossz üzenete lenne.
Aszad esetleges győzelme beláthatatlan következményekkel járna Európa és így Magyarország számára. A különböző ellenzéki csoportoknak, a kurdokat és az Iszlám Államot nem számítva, százötvenezer fegyverese van, akik, ha Aszad totális győzelme esetén menekülőre fognák, minden bizonnyal nagyobb fejfájást okoznának az európai titkosszolgálatoknak, mint a jelenleg menekülő békés középosztály.
Magyarország és Európa számára nem bármely fél totális győzelme, hanem azok megállapodása jelentené a legoptimálisabb forgatókönyvet. A magyar-szír kapcsolatok újbóli felvételének abban az esetben lenne értelme, ha a magyar külügy azzal párhuzamosan a szövetségesei, az Európai Unió, Törökország és Szaúd-Arábia számára is elfogadható nagyobb frakciókkal is felvenné a kapcsolatot, ezzel megalapozva jövőbeni befolyását a szír rendezésben. Ha azonban erre nincs kapacitása a külügynek, jobban teszi, ha nem követi el korábbi hibáját és inkább kivár. A magyar külpolitikának nem az Aszad-kormány, hanem Magyarország érdekeit kell szem előtt tartania.
Sayfo Omar