Megkongatta a vészharangot az európai demokráciák felett a neves elemző
Ivan Krastev szerint 1989 már nem tűnik a liberalizmus fénypontjának.
A halál véglegessége arra hívja fel a figyelmünket, hogy a végső földi értékeléskor az életút egésze, s nem egy-egy része számít.
„A halál véglegessége arra hívja fel a figyelmünket, hogy a végső földi értékeléskor az életút egésze, s nem egy-egy része számít.
Mert ne tagadjuk, a jobboldal ellenfélként tekintett rá: nehezen tudott napirendre térni az MDF-kormánnyal vívott csatái felett. Ma már azonban úgy látszik, Antall Józseffel kialakult konfliktusai talán nem ennyire végletesek, a sebek nem ennyire mélyek, ha nem az első szabadon választott miniszterelnök és államfő között robbannak ki. A két érdemdús férfiú és az általuk megtestesített eltérő nézetek – például a közszolgálati rádió és televízió elnökének ügyében – akkor választók tömegei számára voltak még élet-halál kérdések, miközben ezeken ma már legfeljebb publicisták vitatkoznak kisnézettségű elemzőműsorokban.
Göncz Árpád életútjának értékelésekor akkori döntéseinél azonban alighanem nagyobb súllyal esnek latba az életút egyéb elemei. Az ellenállás a németekkel és nyilas csatlósaikkal szemben. A Kovács Béla titkáraként végzett munka a rövid, reményteli koalíciós időszakban 1945 után a Kisgazdapárt soraiban. Az 1956-os forradalmi tevékenység, majd a börtön, végül a sokszínű irodalmi munkásság. És ne felejtsük el azt sem, hogy közvetlensége a demokratikus Magyarország intézményeitől az elvesztett kádári létbiztonság miatt idegenkedők tömegei számára volt rokonszenves.
Ha megemlékeztünk a tőle eltérő nézeteket valló polgártársai által sérelmezett döntéseiről, ne felejtkezzünk meg arról sem, hogy Göncz Árpád képes volt kilépni saját ideológiai komfortzónájából. Például, amikor 1992-ben a tatabányai Turul-szobor avatásán az Árpád-ház mitikus állatát a magyarság csonkult hazájában való megmaradásának szimbólumaként méltatta. Azt is érdemes felidézni, hogy az államfő tagja volt a Teleki Pál szobrának felállítását szervező emlékbizottságnak is.”