Aláírásgyűjtést indított az MKP a menekültkvóták és a helyi népszavazások ügyében

2015. október 1. 13:54

Aláírásgyűjtést indított a felvidéki Magyar Közösség Pártja azért, hogy a helyi népszavazások kötelező erejűek legyenek a kormányra nézve, ugyanis a szlovák kormány többször figyelmen kívül hagyta az ilyen referendumok eredményét, például az ügyben, hogy újranyissák-e Bősön a menekülttábort.

Aláírásgyűjtést indított a felvidéki Magyar Közösség Pártja (MKP) a menekültkvóták elutasítása, valamint a helyi népszavazások ügydöntővé változtatása céljával – jelentette be a párt vezetősége csütörtöki sajtótájékoztatón Pozsonyban. A petíciónak két pontja van, egy véleménynyilvánító, valamint egy felszólító rész.

 

Az első pontban a petíciót aláírók kinyilvánítják, hogy a Szlovák Köztársaság polgáraiként, a társadalom érdekére való tekintettel elutasítják, hogy a migránsok befogadása az Európai Unió egyes tagországaiba kvóták alapján történjen, mert úgy vélik, hogy ez csak önkéntes alapon valósítható meg.

A második pontban a petíció támogatói felszólítják a Szlovák Köztársaság belügyminisztériumát, hogy kezdeményezzen olyan jogszabályi módosításokat, amelyek értelmében az érvényes helyi, jelenleg véleménynyilvánító népszavazások a jövőben „kötelező érvényűek legyenek a kormány számára”, vagyis ügydöntővé váljanak. 

A petíció szövegében a kezdeményezők kifejtik, hogy a helyi népszavazások ügydöntővé tételét elsődlegesen az adott települések közbiztonságát – ezen belül például a menekültügyi intézkedéseket – érintő, valamint a települések környezetvédelmi viszonyaira és nevük megváltoztatására vonatkozó kérdésekben szeretnék elérni.

Nem lehet figyelmen kívül hagyni a helyiek véleményét

„Úgy gondoljuk, hogy a helyi népszavazásoknak nemcsak közvélemény-kutatási értékük van, hanem ez egy komoly véleménynyilvánítás, és ha az országban érvényesül a szubszidiaritás elve, akkor nem lehet, hogy a helyi emberek véleményét figyelmen kívül hagyja a kormány ilyen fontos kérdésekben” – hangsúlyozta Berényi József, az MKP elnöke a petíciót indokolva. 

A politikus rámutatott: a helyi lakosok népszavazáson kinyilvánított akaratát a kormány több alkalommal is figyelmen kívül hagyta. Példaként az augusztusban Bősön tartott népszavazást hozta fel, ahol a helyiek elutasították, hogy községükben újranyissák az ott lévő menekülttábort, valamint azt is, amikor két éve a perediek (Tesedíkovo) arról döntöttek, hogy városuk ismét a Pered nevet viselje.

Elutasítják a kvótákat

A felvidéki magyar párt elnöke elmondta: a szlovák kormányhoz hasonlóan ők is elutasítják a migránsok kötelező kvóták alapján történő újraelosztását, ugyanakkor úgy vélik, amennyiben az EU-n belül a migránsok befogadásának tekintetében az önkéntesség elvének kellene érvényesülnie, akkor ugyanehhez az elvhez kellene ragaszkodni az országon belül is.

A petíció elindítói csütörtökön kezdték meg az aláírások gyűjtését, amelyet terveik szerint november végéig folytatnak. Azzal számolnak, hogy az aláírók száma jóval meghaladja majd azt a tízezres küszöböt, amelyre ahhoz van szükség, hogy a szlovák belügyminisztérium tárgyaljon követeléseikről a kezdeményezőkkel.

 

A bejegyzés trackback címe: http://mandiner.hu/trackback/92059