Hidat építene a Földközi-tengerre menekülteknek a Center For Political Beauty nevű szélsőséges humanista művészeti csoport. Ők voltak azok, akiknek szlogenje a röszkei zavargás során migránsokhoz került megafonon is feltűnt. A videóban az emberiesség emlékművének nevezik a tervezett 217 kilométeres építményt, amelyre az Indiegogon próbálnak támogatást összegyűjteni. Az oldalukon 230 milliárd eurós költséggel számolnak, közösségi finanszírozásban egyelőre 19 ezer euró a cél.
A 2030-ig felépítendő hidat Jean Monnet-ről, az Európai Szén- és Acélközösséget megálmodó közgazdászról neveznék el, a kivitelezést pedig az osztrák Strabagra és a Raiffeisen Bankra bíznák. A nyilván viccnek szánt, képtelen ötlet mellett azzal érvel a csoport, hogy így lehetne végleg letörni az embercseempészetet; illetve megmenteni az útnak hajóval nekivágók életét. Utóbbi ügyet mesterséges szigetek vízre bocsátásával is segítenék. Itt lehet adakozni, ha valakinek megtetszett volna az ötlet.