Menekültek ellen tüntettek Németországban

2015. szeptember 27. 14:51

Több menekültellenes tüntetést tartottak, illetve újonnan kialakított menekültszállónál randalíroztak Németországban. A hatóságok attól tartanak, hogy egymásra találhatnak a szélsőjobboldali, és az erőszakra hajlamos csoportok, így nehezítve a német menekültválság kezelését.

2015. szeptember 27. 14:51

Több menekültellenes incidens történt az utóbbi napokban Németországban, szombat este rendőröket is megdobáltak kövekkel egy lipcsei tüntetésen. A Szászország tartományi nagyvárosban az Offenzíva Németországért nevű szerveződés tartott a menekültek befogadása ellen tiltakozó demonstrációt, amelyen nagyjából 400 ember vett részt, ellenük pedig mintegy ezren tüntettek. 

Az ellentüntetők közül többen üvegpalackokkal, kövekkel dobálták meg a Lipcse a Nyugat Iszlamizálódása Ellen (Legida) nevű korábbi mozgalom főszervezője által bejelentett felvonulás résztvevőit. A tüntetőket és az ellentüntetőket 800 rendőr igyekezett távol tartani egymástól. Az ellentüntetők rendőröket is megdobáltak. Azt egyelőre nem tudni, hogy történt-e sérülés.

Áruházból átalakított menekültszállónál randalíroztak

Az ugyancsak szászországi Niederauban pénteken és szombaton is történtek incidensek egy üresen álló szupermarketnél, amelyet menedékkérők befogadására készítenek elő a katasztrófavédelem (THW) munkatársai. Szombaton nagyjából 20 tüntető – köztük több ittas ember – randalírozott az épületnél, péntek este kétszáz fős csoport zavarta meg a THW embereit. Szidalmazták őket és autókkal eltorlaszolták az épülethez vezető utat.

Az egykori áruházban 500 menedékkérőt szállásolnak el. Az első csoport erős rendőri biztosítás mellett érkezett meg szombat este. Az átmeneti szállás körül biztonsági övezetet jelöltek ki, amelyben a rendőrség mindenkit külön indok nélkül igazoltathat és ahonnan bárkit kitilthat.

A hazafiak és a szervezett bűnözőkhöz köthető csoportok is tüntettek

A szintén Németország keleti részén, az egykori NDK területén fekvő Mecklenburg-Elő-Pomeránia tartományban több településen tartottak menekültellenes tüntetést a hét végén. Stralsundban volt a legnagyobb megmozdulás, ott a Mecklenburg-Elő-Pomerániai hazafiak (MV-Patrioten) nevű szervezet felhívására körülbelül 440-en gyűltek össze, és a tüntetők összecsaptak baloldali ellentüntetőkkel. Hárman könnyebb sérüléseket szenvedtek.

Kisebb, egyenként nagyjából 100-200 embert megmozgató menekültellenes tüntetés volt Demminben, Wismarban, Ueckermündében és Burg Stargardban, ahol a 100 jobboldali, szélsőjobboldali tüntető és a körülbelül 50 baloldali ellentüntető üvegpalackokkal dobálta meg egymást.

Vasárnapi német sajtójelentések szerint figyelemre méltó fejlemény, hogy több menekültellenes tüntetésen nemcsak a szélsőjobboldali szubkultúrához tartozó emberek jelentek meg, hanem helyi lakosok és bizonyos – a szervezett bűnözéssel összefüggésbe hozott – motoros klubok tagjai.

A szövetségi alkotmányvédelmi hivatal (BfV) vezetője a napokban arra figyelmeztetett, hogy a menekültválság miatt növekedhet a szélsőjobboldali zavargások, valamint a szélsőjobboldali és szélsőbaloldali csoportok közötti összecsapások veszélye is.

A hivatal szerint a válságban egymásra találhatnak az erőszakra hajlamos szélsőjobboldaliak, a futballhuligánok és a menekültek tömeges beáramlása miatt feldühödött polgárok. Így kialakulhat egy „kevert szubkultúra, amely jelentékeny eszkalációs potenciállal bír” – emelte ki Hans-Georg Maassen, a belső elhárításért felelős nemzetbiztonsági szolgálat elnöke. Hozzátette, hogy a megerősödő szélsőjobb és az ellenük tüntető szélsőbaloldali csoportok „kölcsönhatása” még inkább fokozza a veszélyt.

Összesen 118 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
TAVIROZSA
2015. szeptember 28. 11:35
Szélső ilyen, szélső olyan, nem ez a lényeg, hanem az, hogy a lakosság milyen véleményen van, mik a tapasztalatai. Még a Lepkegyűjtők Közgyűlését is meg tudják zavarni "szélsőségek", talán az okokat kellene keresni !!
tunde04
2015. szeptember 27. 20:07
" A hatóságok attól tartanak, hogy egymásra találhatnak a szélsőjobboldali, és az erőszakra hajlamos csoportok, így nehezítve a német menekültválság kezelését." ez már mekkora bullshit! hiszen Németországban idáig nem is volt menekültválság kezelés! És most még az is kérdéses, h a jövőben lesz-e!
csuka
2015. szeptember 27. 18:46
https://www.facebook.com/vitali.becker.71/videos/746170635506337/ https://youtu.be/Xd2vzCS2I-k
Orange79
2015. szeptember 27. 18:40
A felmenőim öltek tatárt, törököt és muszkát. Ha kell én ölök arabot és négert ha a családomról és a hazámról van szó. Az évszázadok peregnek, a férfiak virága pedig megy ha menni kell. Ez a történelem rideg valósága. Én harangszóra akarok ébredni és nem a müezzinre. Karácsonykor gyertyát gyújtani, énekelni, megcsókolni a gyermekeimet, drága feleségemet. Disznót ölni, magyar bort inni és magyarul álmodni.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!