Amikor integrációról beszélnek Európában, akkor nem gondolják végig, hogy mit jelent ez a szó, hiszen kérdés, hogy mint munkaerőt akarják integrálni, vagy meg akarják tanítani az adott ország nyelvére, és általában ennél a pontnál megáll az integráció, mivel a muzulmánok kijelentik, hogy a vallásuk és szokásaik is az európai kultúra része. Az orientalista professzor szerint azonban az európai kultúra szokásait, kötelezettségeit a kereszténység örökítette át, és ha azt mondjuk, hogy a muzulmán kultúra is az európai kultúrkör része, akkor Európának lesz egy olyan része, amely teljesen másként viszonyul a pontossághoz, a munkához, a haza védelméhez, az őrhelyen való kitartáshoz, és a kötelezettségekhez. Ebben az esetben Európa megszűnik Európa lenni, és lehet hogy egy új Európa fogalom fog születni, mint ahogy a Római Birodalom bukása után is történt. Maróth azonban hozzáteszi: az akkori Európa fogalom kialakulása 1000 évig tartott. Elképzelhető, hogy egy új Európa fog születni a nagy bevándorlásból, amely nem fog hasonlítani a régire.
Az egyetemi tanár később arról beszél, hogy mi történhet akkor Európában, ha a muzulmánok többségbe kerülnek Európában. Szerinte az sem kizárt, hogy bár ma még a menekültek seprik az utcát, ötven év múlva az őslakosok lehetnek azok, akik az utcát seprik.
Az orientalista professzor arról is beszél: amikor a menekültek útnak indultak, tudták mire számíthatnak, nem azt kellene mondaniuk, hogy ők szerencsétlenek, de csak a saját játékszabályaik szerint segíthetnek nekik. Ha Európába jöttek, el kell fogadniuk az itteni játékszabályokat, vagy haza kell menniük – mondja Maróth, aki szerint nem diktálhatnak a menekültek, és nem dobálhatják el a szendvicseket azért, mert az esetleg nem a muzulmán hitnek megfelelő. A tanár szerint sokan hazugsággal probálnak az Európai Unióba jutni, és ezeket a kufárokat szerinte ostobaság befogadni.