Mi lehet Orbán valódi célja?

„A kevésbé ártatlan válasz -- ami egyúttal a korábbi kérdésre is választ ad, hogy honnan tudta a hullám várható erősödését, és főleg a nyilvánosság ingerküszöbének átütését --, hogy Orbán tavasz óta egy viszonylag kiszámított mederben hergeli a magyar közvéleményt belpolitikai és EU-célokkal, esetleg az oroszokkal együttműködve, aminek az eszkalációja eddig a röszkei »támadás« volt, de tegnap már a horvátok schengeni csatlakozásának blokkolása meg egy bohózatba illő rendőri ál-attak is belefért, úgyhogy a kérdés egyre inkább az, megtorpan-e még a miniszterelnök a háborús pszichózis kialakulása előtt, vagy ez a célja? Az orosz külpolitikával összhangban Orbánnak se érdeke az erős, ráadásul liberális EU (zavarja a személyes szuverenitását), az ország -- ha nem is annyira radikálisan, mint Oroszország -- gazdasági harapófogóban van, a finanszírozása nyugati döntéseken múlik, miközben unortodoxia ide vagy oda, folyamatosan gyengül. Nyilvánvalóan nem ideális helyzet egy autokrata hajlamú kormányfőnek, amivel valamit kezdeni kell -- például átrendezni a frontokat képletesen vagy a szó szoros értelmében, pozíciót erősíteni későbbi tárgyalásokhoz -- lásd az utóiratot. Ráadásul Putyinhoz hasonlóan Orbán is méltóbbnak érzi magához a támadást a védekezésnél, és ahol korlátozzák, onnan pszichés kényszere inkább kitörni, vagy új frontot nyitni, és mennél inkább vesztésre áll az ortodox logikával szemben, annál agresszívabban képviseli az unortodoxiát. Az utóbbi hónapok gyanús hallgatása az orosz-magyar viszonyban is a háttérben folyó egyeztetésekre utal. Szhófal, ketves barhátaim, Jánosh az, csak nem Hunjadhi -- inkább csak amolyan Szapolllyai...

Az egész közel-keleti régió a világ legbonyolultabb hatalmi övezete, amelyben egymást követik, ha csak 2011-től nézzük is, az ostoba, aljas, egoista, és veszélyes lépések az amerikai, tágabban nyugati, az orosz, és a tucatnyi szemponttal keresztbe metszett helyi erők részéről. Szíria ezen belül is a koncentrált hatalmi vetélkedés színhelye, amelyben egyre erősödő szerepet szereznek maguknak az oroszok, akiknek iráni segédlettel közük lehet a menekülthullám elindulásához, hogy ezzel gyengítsék az EU-t és bírják kiegyezésre, a szankciók felfüggesztésére, az atlanti szövetség gyengítésére, közben pedig ezzel is hozzájárulnak -- ahogy régóta teszik -- a szélsőjobbos erők felemelkedéséhez. De szerepet játszik itt az olajár, a Törökországon át az ISIS-be és Szíriába szivárgó közép-ázsiai muszlim terroristákkal szembeni preventív támadás, és további néhány olyan szempont, ami az orosz lépéseket semmivel sem tünteti fel rosszabb színben, mint a nyugatiakat. Nagyon nehezen lehetne azt mondani, hogy a Közel-Keleten bárkinek igaza van. Amerika tevékeny szerepet vállalt a 2011-es »arab tavasz« mozgalmaiban, pénzelte és kezdettől fegyverezte a status quot felborító ellenzéki csoportokat, és az éves legalább egymilliárd eurós fegyverüzleteiből kivette részét az elegáns Kanada éppen úgy, mint az Egyesült Királyság és Franciaország, miközben ugyanezek a fülük botját sem mozdították az erősödő migránshullámra, pedig az olaszok évek óta kérik a Földközi-tenger egyesült erővel történő ellenőrzését.”