Megsemmisítené a „liberális fasizmust” a grúz kormányfő
Kobakhidze élesen támadta a kormányellenes tüntetéseket.
Ilyen összefogás még nem volt: az állami földvagyon eladása ellen tiltakozik péntek délután az Élőlánc Magyarországért szervezésében közös tüntetésen az MSZP, a Jobbik, az LMP, a PM, illetve parlamenten kívüli pártok és érdekvédő mozgalmak, például A Haza Nem Eladó Mozgalom párt.
Az állami földek eladása ellen tiltakoznak az Élőlánc Magyarországért felhívására parlamenti és parlamenten kívüli pártok péntek délután öt órakor a Kossuth téren. A tiltakozáshoz csatlakozott az MSZP, az LMP, a Jobbik, a Párbeszéd Magyarországért, A Haza Nem Eladó Mozgalom párt, a Gazdálkodó Családok Egyesülete, a Korrupcióellenes Szövetség és a Fejér Szövetség. A cél, hogy „közös és összehangolt erőfeszítéssel mentsük meg a gyermekeink, unokáink biztonságát jelentő állami földeket” – írta az Élőlánc.
A tüntetésen felszólal a szervező Élőlánc nevében Ertsey Attila; a volt kormánypárti képviselő Ángyán József; Tanka Endre egyetemi tanár, Gőgös Zoltán (MSZP); Boór Ferenc (Fejér Szövetség), Szabó Rebeka (PM); Horváth András (Korrupcióellenes Szövetség); Lengyel Szilva (LMP); Kásler Árpád (A Haza Nem Eladó); Magyar Zoltán (Jobbik) és szintén a szervezők nevében Ács Sándorné.
„A médiában mérnöki pontossággal elhelyezett Bitay nyilatkozatok nem hagynak kétséget afelől, hogy minden tiltakozás, figyelmeztetés ellenére viharos gyorsasággal fogják keresztülvinni az állami földek „eladás” fedőnevű elrablását. Októberben indulnak az árverések. Nem sok ideje maradt azoknak az állampolgároknak, akik biztos jövőt szeretnének gyermekeiknek, unokáiknak, hogy megállítsák ezt a gyalázatos, pusztító folyamatot. Most már csak gyors és összehangolt tiltakozásnak van esélye arra, hogy a kormány felfogja az állampolgárok üzenetét, és megértse, hogy a magyar nép érdekei ellen, a magyar nép megkerülésével nem cselekedhet” – írta közleményében az Élőlánc Magyarországért.
(Közlemény.)