Négy férfit fogott el az északmacedón rendőrség terrorizmus gyanúja miatt
Amennyiben a férfiakat bűnösnek találják, az északmacedón törvények szerint nyolc évig terjedő börtönbüntetésre számíthatnak.
Szerb, lengyel, szlovák, svájci és ausztrál újságírókat, fotósokat is gumibottal ütöttek, illetve rugdostak a magyar rendőrök a szerda délutáni röszkei zavargás során, többeket őrizetbe vettek tiltott határátlépés miatt. A kormányszóvivő szerint az újságíróknak semmi keresnivalójuk olyan helyeken, mint a röszkei zavargás első sorai.
Több, a migránsok zavargásáról tudósító külföldi újságírót is megvertek a magyar rendőrök Röszkénél. Három fotóriporter még mindig őrizetben van.
A lengyel köztévé munkatársa hiába kiabálta a rendőröknek, hogy „press, press”, kapott a fejére a gumibottal, mikor a migránsok tömegébe keveredett a határon. Az újságírót ráadásul őrizetbe vették illegális határátlépés kísérlete és előre be nem jelentett demonstráción való részvétel miatt – írja az Index.
Rajta kívül egy szlovák és egy ausztrál fotóriportert is bevittek a szegedi fogdába a rendőrök. A lengyel újságírót csütörtök délelőtt elengedték, de a Heti Válasz úgy tudja, a többiek még mindig őrizetben vannak. Kovács Zoltán kormányszóvivő viszont azt közölte, hogy az érintettek szabadlábon védekezhetnek.
Az ausztrál Warren Richardsont a fején, a lábán és a mellkasán rúgták meg a rendőrök. A szabadúszó fotósnak egyébként magyar családja van és évek óta Budapesten él – írja a Heti Válasz.
A svájci RTS tudósítója, Jordan Davis a Twitterre posztolt fotót véres ruhájáról és mikrofonjáról. Azt írta, gumibottal ütötték meg, és nem erre számított egy uniós országban.
Korábban a szerb köztévé arról adott hírt, hogy egész stábjukat megverték a magyar rendőrök és a felszerelésüket is eltörték.
A rendőrség egyelőre nem kommentálta a híreket, Kovács Zoltán kormányszóvivő viszont meglepetésének adott hangot, hogy Röszkén az első sorokban újságírók is jelen voltak. Szerinte a média munkatársainak semmi keresnivalójuk ilyen helyen. Mint mondta, az intézkedő nincs mérlegelési helyzetben, hogy eldöntse, ki a támadó és ki az újságíró.
A szóvivő azt is elmondta, hogy egy újságíró sincs őrizetben, három fotóssal szemben zajlik eljárás, akik szabadlábon védekezhetnek.
*
Fotó: Jordan Davis, Twitter.