„A magyar nyelv igen pontosan fogalmaz: akit áthat a félelem, az eleme egyik felének van csak birtokában, így végzetesen kiegyensúlyozatlan. És lételméleti értelemben ugyan mi más lehetne bármilyen félelem oka, mint a hit hiánya. A hit abban, hogy a világot egy jóindulatú teremtő erő és az erre épülő rend tartja össze. Vagy, ahogy a keleti bölcsesség fogalmaz, a létezés nem más, mint az egyetemes szeretetenergiák szabad és végtelen áramlása. Minden rossz, minden baj, minden fájdalom, betegség és sérülés abból ered, hogy valami útját állja a szeretetenergiák szabad áramlásának. Most ez a „valami” az, amit »nyugatias modernitásként« ismerünk, hisz ez genezisénél fogva szembemegy az egyetemes szeretettel.
Az önző egyénre, a mindentől, de legfőképpen a világot mozgató szeretet rendjétől „szabad” individuumra, a homo oeconomicus »racionalitására« épülő profitlogika planetáris dimenziójú technocivilizációt épített, azonban ez most összeomlani látszik. Összeomlásának legvégső és legmélyebb oka pedig nem más, mint a hit és a bizalom hiánya, a nyers fizikai élvezetek kiváltására alkalmas »anyag« mennyiségének növelése minden áron, akár a világ elpusztítása (vagyis öngyilkosság) árán való mértéketlen hajszolása.
Mindaz, amit ma az uralkodó létszemlélet hamis módon migrációként, bevándorlási válságként, menekültkrízisként ír le, valójában ennek a következménye. Igazán végzetessé teszi mindezt, hogy a látszat ellenére a nyugati ember önmaga és a világ felszámolásának nem főszereplője, hanem inkább csak szánalmas bábfigurája. Ötszáz éve brutális rablóként elkezdte kifosztani a szakrális felelősségére bízott világot, ma pedig saját magát számolja fel tehetetlen és szaporodásra képtelen hedonizmusával. Ebből a csapdából kellene végre kiutat találnia.”