Az ország kifizetheti a „devizatartalékából” a rövidtávon lejáró államadósságot. Megteheti mindezt úgy, hogy ezzel párhuzamosan mindig ügyel arra, hogy a jövőben ne legyenek egy éven belül lejáró adósságok. Mindig új, hosszabb távon lejáró adósságot bocsát ki, és ebből visszavásárolja a rövidtávon lejárókat.
Alan Greenspan, a szabály társfeltalálója, az „Arany és gazdasági szabadság” című 1967-es írásában bemutatja, hogy a pénzkibocsátó hatóság hogyan vesz el vásárlóértéket mindenki mástól. Később Greenspant az „amerikai jegybank szerepét betöltő” FED elnökévé választották. Így Greenspan feladata a dollár értékének őrzése lett. Greenspan átlátta, hogy Amerika csak akkor nyomtathat sok dollárt, illetve csinálhat államadósságot büntetlenül, ha ezt valaki megvásárolja és gyűjtögeti. Greenspan valójában azért dolgozta ki a szabályát, hogy ezzel további keresletet találjon a dollárra.
4. „Értékfelhalmozás”
Egy további érv a „devizatartalékolás” mellett, hogy ezáltal egy ország „kincset” halmozhat fel. Minél több „kincse” van egy országnak, annál gazdagabb.
Mivel Amerika és az eurózónás országok adósságpályája fenntarthatatlan, ezek államkötvényei nem igazán nevezhetők kincsnek. Viszont, akárcsak a Quaestor-papírok esetében, mindaddig, amíg vannak új beszállók, illetve a korábbi beszállók nem kérik ki a pénzüket, addig a fenntarthatóság hiánya nem okoz gondot. Mindez megváltozik, ahogy elfogynak az új beszállók, vagy a régiek egy része szeretné visszakapni a pénzét.
5. „Egy drága, de kötelező »biztosítás« a forint védelmében”
Az utolsó nagy érv, hogy bár drága dolog a tartalékolás, de mégis szükség van rá, mert ha ez nem lenne, akkor a forint elértéktelenedne, illetve spekulatív támadás esetén nem lehetne megvédeni a forintot.
Igaz, hogy ha van fedezet a pénz mögött, akkor az támogathatja az értékét. Viszont valójában fedezet nélkül is van értéke a pénznek a már korábban bemutatott okok miatt: emberek használják adásvételhez és adófizetéshez, adósok és a gyűjtögetők pedig további keresletet támasztanak.
Ráadásul, valójában nem is lehet igazán védeni a forintot devizatartalékkal. Ha a forint valamilyen fundamentális ok miatt gyengül, például 500 forint lenne az euró egyensúlyi árfolyama, akkor a jegybanknak akármennyi devizatartaléka is van, nem tudná védeni a forintot, mivel a piacnak még több van. A védelem kudarcot vallana: az összes devizatartalék felemésztése után az árfolyam így is úgy is 500 forintra gyengülne.
Ha a fundamentumok rendben vannak, de a spekulánsok mégis megtámadnák a forintot, akkor pedig nem igazán kell aggódni. Lehet, hogy rövidtávon legyengítik a forint-árfolyamot, de ekkor csak annyi történik, hogy még nagyobb lesz az ország külkereskedelmi többlete, és még erősebb lesz a természetes kereslet a forint iránt. A spekulánsoknak egyre nagyobb ellenszélben kell vitorlázni, a spekulánsok pozíciójának zárásával pedig a forint még erősebb szintre erősödik, mint ahol a támadás előtt volt.
Tehát, ha a fundamentumok rendben vannak, akkor nem érdemes spekulálni a forint ellen, ha pedig rosszak, akkor devizatartalékkal sem lehet a forintot megvédeni.
Összefoglalva: a felsorolt öt mainstream érv valójában nem igazán meggyőző amellett, hogy az ország nagyobb mértékben tartalékoljon.
Milyen előnyei lennének annak, ha nem lenne „devizatartalék”?
A tét nem kicsi: az ország nagyságrendileg 10 000 milliárd forintnyi „devizatartalékkal” rendelkezik: ez egy főre vetítve egymillió forint. Ha az ország abbahagyná a tartalékolást, akkor hirtelen ennyi többlet pénz állna rendelkezésre. Hogyan lehetne hasznosítani ezt az összeget?
– Csökkenthetjük az államadósságot a „devizatartalékból”. A teljes államadósság kb. 25 000 milliárd forint, a „devizatartalék” kb. 10 000 milliárd forint. Vagyis ezzel az államadósságot le lehetne csökkenteni 15 000 milliárd forintra, a GDP kb. 45 százalékára.
– Visszamehetne az ország arany- vagy ezüststandardra. Az euró-államkötvényeket el lehetne adni és ehelyett a jegybank vehetne aranyat vagy ezüstöt. Így minden jegybankpénz mögé nemesfém fedezet kerülne.
– Az ország felhasználhatná a „devizatartalékot” arra, hogy abból reáleszközöket vegyen: nyersanyagokat, vállalatokat, ingatlanokat.-
– Az ország egyszerűen szétoszthatja a „devizatartalékot”: minden lakos kaphatna egymillió forint értékű eurót.