Mitiliniben a kikötő melletti parkolóban feltalálták magukat a menekültgyerekek: parkolóőrösdit játszanak, segítenek megtalálni az üresen álló parkolóhelyeket, aztán beállnak a vezető ajtaja elé és nyújtják a kezüket, hogy „money money”. A város kisebb kertjeiben, parkjaiban látni itt-ott pár sátrat, amikben éjszaka tartózkodnak, az eléjük leterített kartonlapokon pedig nappal üldögélnek. A kikötő környéki kávézók, pékségek a migránsok fő célpontjai Leszboszon. „Egy menekült átlagosan 3-5 napot tölt nálunk, de néhány esetben ez az idő lehet több” – tudjuk meg a leszboszi szervektől.
Egyes menekültcsoportok a Mitilinitől északra lévő, főút menti, nem túl turistabarát kavicsos-sziklás strandokon mosták ruháikat a tengerben, illetve hűtötték le magukat a 42 fokban – gondosan tartva az ötven méter távolságot a helybeliektől és tőlünk, az egyedüli turistáktól.
A leszboszi turizmus némileg eltér a gigantikus all inclusive szállodák világától: a hotelek többsége megáll négy csillagnál, nagyrészt háromcsillagosok és építészetileg is teljesen mások, mint amik Rodoszon vagy a török riviérán nőttek ki halomszámra a földből. Legfeljebb két emelet, nem egy nagy tömb, hanem pár épület három-négy apartmannal, közöttük park vagy kisebb medence. Nemhogy teljes ellátást, de félpanziót is alig kínálnak – a part menti falvak tavernáinak nagy örömére. A sziget így nem annyira a homokos tengerpartot vagy a szállodát elhagyni nem kívánó tömegturizmusra, hanem a látnivalókat és a helyi specialitásokat felfedezni vágyókra épít inkább.