Az Index úgy tudja, hogy a miniszterelnök több miniszterével szemben is kritikus hangot ütött meg a kedd délelőtti kormányzati konferencián. A portál a konferencia egyik résztvevőjére hivatkozva azt írja, hogy Orbán elsősorban a beígért közigazgatási reform eredményeinek elmaradása miatt elégedetlen. A bürokráciacsökkentés 2010 óta napirenden van. Navracsics Tibor bevezette a kormányablakokat, de ezzel inkább nőtt a bürokrácia. A közigazgatási reform most a Miniszterelnökséget vezető Lázár János és Trócsányi László igazságügyi miniszter feladata.
Giró-Szász András szóvivő az MTI-nek azt mondta a konferencia után, hogy kormányzati személyi kérdésekről nem beszélt Orbán Viktor. Giró-Szász hozzátette: a miniszterelnök nyitóbeszédében világos és egyértelmű pályát vázolt föl 2010-től napjainkig. „2010-ben Magyarország Görögországgal egyetemben egy gazdasági, pénzügyi és társadalmi válság kellős közepén volt. Az elmúlt 4 év kormányzati gazdaság-, és társadalompolitikája kellett mindahhoz, hogy mára a kifejezetten jó gazdasági mutatóink jellemezzenek bennünket. Azonban még sok teendő van ahhoz, hogy Magyarország ne csak azt mondhassa el magáról, hogy Görögországgal ellentétben sikeresen elkerülte a gazdasági és társadalmi csődöt, hanem azt is, hogy sikeresen tudta végbevinni és a mindennapok részévé tenni a polgári berendezkedés programját. Ehhez azonban még mindnyájunktól – a teljes államapparátustól – nagyon sok és odaadó munkára van szükség” – foglalta össze Orbán Viktor szavait Giró-Szász András.
A kormányzati konferenciáról szóló sajtóértesülésekkel kapcsolatban az államtitkár az MTI kérdésére azt válaszolta, hogy a miniszterelnök semmilyen kormányzati személyi kérdésben, sem tárcákat, sem konkrét személyeket illetően semmilyen megjegyzést nem tett a konferencián.
Ellenzéki pártok a kormánykonferencia kapcsán gyengének ítélték a kormány eddigi ötéves teljesítményét. Hajdu Nóra, az Együtt elnökségi tagja szerint a fideszes politikusok nem teszik ki az ablakba a keddi értékelést. A politikus rámutatott, hogy Magyarország 2010 óta jelentősen visszaesett a versenyképességi rangsorban a régió országaihoz képest is. A világ vezetőinek korrupciós indexét összeállító mérések szerint pedig a magyar kormányfő a második legkorruptabb Vlagyimir Putyin, orosz államfő után – állítja Hajdu, aki szerint menekültügyben is egyedül maradtunk és nincsenek szövetségeseink Európában.