Magyar Péter csúnyán lebukott: az első perctől színjáték volt, amit Ukrajnával tett

Az elemző szerint világosak az erőviszonyok és az ezzel kapcsolatos megfontolások a Tisza elnökének cselekedeteiben.

Azt, amit ma (helytelenül) „modern népvándorlásnak” nevezünk, az amerikaiak két háborújának és az ún. arab tavasz teljes kisiklásának köszönhetjük. Demokráciát nem lehet exportálni.
„Azt, amit ma (helytelenül) »modern népvándorlásnak« nevezünk, az amerikaiak két háborújának és az ún. arab tavasz teljes kisiklásának köszönhetjük. Mindkét esetben az ifjabb Bush-féle Amerika fegyverrel akart demokráciát csinálni ott, ahol ennek a feltételei nem voltak adottak. És mindkétszer a diktatúraellenes erők tarkaságából egyetlenegy emelkedett ki, amelyik tudta, mit akar: az iszlamizmus. (...)
Demokráciát nem lehet exportálni. Azt a rivális közösségeknek kell »kihordaniuk«, ideértve politikusokat is, akik tudják, hogy a jólétet termő békének nincs alternatívája. Idegen fegyverek soha nem segítenek világra egy Nelson Mandelát vagy egy F. W. de Klerket, akik megalapozták Dél-Afrika faji békéjét, demokratikus jövőjét, noha senki nem hitt benne, hogy az ottani elnyomó fehérek és az elnyomott feketék között létezhet valaha is harmónia. Lett.”
