Magyar Péter az az ember, aki hatalmasat akart fingani, de a végén csak beszart

Lehet a tegnap történteken ironizálni, de valójában véresen komoly dologról van szó.

Egy Balkán-kutatással foglalkozó PhD-hallgató mesélte, hogy még életében annyi gyerekvízipóló-meccset nem ült végig, mint néhány éve egy kutatása során, ám így jutott el háborús bűnös apukákhoz.
„Szándékosan provokatív a kérdés: el kell menni Szudánba, hogy mélyen megértse a problémát, vagy elég a szakirodalmat böngészni?
Megközelítéstől és a kutató személyiségétől is függ. Én Grúziában voltam terepmunkán, láttam az »átmeneti« házakat, amikben a 2008-as orosz-dél-oszét-grúz konfliktus óta élnek a falvaikból elüldözött, elmenekült grúzok. A terepen készült interjúkból, találkozásokból sokat lehet tanulni, de természetesen vannak olyan szituációk, amelyek komoly felkészülést és önvédelmi tudást igényelnek: bizonyos afrikai konfliktusok kutatása esetén korántsem triviális, hogy odamegy az ember, hiszen ha nem tudja annak a szabályait, hogy mit tegyen, ha katonák megállítják az úton, az akár az életébe is kerülhet. Ugyanakkor vannak kutatók, akik úgy hoznak létre új tudást, hogy ütköztetik a szakirodalommal a terepen szerzett tapasztalatot, hiszen a terepmunka számos olyan jelenséget deríthet fel, ami fölött elsiklik az elmélet.
Grúziában mennyire volt nehéz európai nőként létezni, kutatni?
A kormányzati pozícióban lévők esetében kifejezetten nyereség volt, hogy a CEU PhD-hallgatója vagyok, mert közülük többen ide jártak, illetve ismerték az egyetemet. Hihetetlennek hangzik, de Párizsban sokkal nehezebb dolgom volt hasonló esetben. Grúziában nyitottak és készségesek voltak, hasznos munkát tudtam végezni. Mit gondol, ha valaki ismeretlen területre megy, kivel kell kapcsolatot teremteni ahhoz, hogy megnyíljanak a kapuk?
Biztos beugratós a kérdés. A település vezetőjére tippelnék első körben.
Persze, mint mindenki: a jó válasz viszont az, hogy a tanító nénivel kell találkozni és beszélgetni. Egy Balkán-kutatással foglalkozó PhD-hallgató mesélte, hogy még életében annyi gyerekvízipóló-meccset nem ült végig, mint néhány éve egy kutatása során, ám így jutott el háborús bűnös apukákhoz. Vannak még hasonló tapasztalatok: egy többvallású, többnemzetiségű faluba lépve korántsem mindegy, melyik kávézóban ül le először az ember. Ezeket az ismereteket viszont útikönyvekből nem lehet összegereblyézni sajnos.”