Ennyit a plebejus demokráciáról

A minap Orbán Viktor Tusványoson az egymillió-kétszázezer polgár által kitöltött konzultációs kérdőívek alapján kijelentette, hogy a „magyarok döntő többségének” nem ment el a józan esze, és a kormánnyal egyetértve ellenzi a bevándorlást.

Miközben Orbán Viktor globális problémákról levelezget a választóival, addig a Nemzeti Választási Bizottság kormánypárti többsége láthatóan mindent megtesz az ellen, hogy a magyaroknak esetleg tényleg a többsége kötelező erővel (nem csak amúgy „konzultálva”) dönthessen jóval konkrétabb, lokális kérdésekről – éppenséggel például a vasárnapi zárva tartástól.

Lassan már meg sem üti az ember ingerküszöbét a vasárnapi nyitva- vagy zárva tartásról szóló népszavazási kezdeményezések körüli kabaré, aminek során egymás után bénítják meg hónapokra az ügyet értelmetlenül megfogalmazott kérdésekkel béna ellenzéki minipártok, vagy a semmiből fölbukkanó ismeretlen „civilek”. Már épp szó nélkül hagytam volna a tragikomédiába hajló ügyet, amikor szombaton a miniszterelnök Tusványoson nekiállt arról értekezni, hogy mennyire egyetért a kormánnyal „a magyarok túlnyomó többsége”. Mondta mindezt 1,2 millió konzultációs kérdőív alapján: ennyien álltak ugyanis vele szóba bevándorlásról szóló „nemzeti konzultáció” során a nyolcmillió magyar választópolgár közül.

Szóval akkor kik is alkotják a „magyarok többségét”, és mikor méltóztatik a kormány kikérni az ő véleményüket?

Akkor indul érdekes módon, súlyos pénzekből plakátkampány, amikor az egésznek egyáltalán nincs tétje: gondolhatnak bármit a kormánnyal konzultáló vagy éppen a kérdőíveket messziről elkerülő polgárok a bevándorlásról, a kormány akkor is azt csinál, amit akar. A kerítést már elkezdték építeni azelőtt, hogy kihirdették volna a „magyarok” (pontosabban az egymillió-kétszázezer konzultáló magyar) túlnyomó többségének véleményét. És valószínűleg elkezdték volna akkor is, ha valami csoda folytán a manipulatív kérdések ellenére a válaszadók többsége mégis támogatta volna a bevándorlást. Tehát minek kellett akkor ez az egész vakítás a konzultációval meg a plakátokkal ennyi pénzért?

Persze a nemzeti konzultációs kirakatshow-nak már a korábbi epizódjai is elég idegesítőek voltak, de nálam a „konzultáció” most verte ki végképp a biztosítékot. Azzal, hogy amíg feleslegesen konzultálgat a kormány a választók alig több mint egy-nyolcadával összetett globális problémákról, aközben egy klasszikus népszavazási témát, a vasárnapi zárva tartásról szóló tök egyszerű kezdeményezések sorát blokkolja az NVB lehetetlen indokokkal. A vasárnapi zárva tartáson elég sokan berágtak, így nem is egy kezdeményezés érkezett a bizottsághoz: pont ez jelenti a problémát. Amíg ugyanis az adott témában egy kezdeményezést nem bíráltak el, addig nem lehet újabb kérdést benyújtani. Ez persze egy logikus szabály, hiszen ugyanarról a kérdésről végül is úgyis csak egy népszavazást fognak tartani, tehát minek bajlódjon az NVB több kérdéssel ugyanabban a tárgykörben? Érdekes, hogy az új népszavazási törvény kapcsán a hatályba lépésekor leginkább bírált szabályokkal a gyakorlatban nem volt semmi gond: például hogy már a hitelesítés előtt 20-30 támogató aláírást kell benyújtani, vagy hogy az NVI rögtön visszautasíthatja „az országos népszavazás jogintézményének alkotmányos céljával és rendeltetésével nyilvánvalóan ellentétes” kezdeményezéseket.

Ehhez képest viszont azt a teljesen helyénvaló szabályt, hogy ne kelljen ugyanolyan vagy hasonló kérdésekkel egyszerre feleslegesen foglalkozni, sikerült kifordítania és szelektíven alkalmaznia az NVB-nek, ennek köszönhetően pedig hónapok óta megy az időhúzás a vasárnapi boltzár ügyében. A legutóbb konkrétan arra a sajátos jogértelmezésre jutott a testület, hogy nem az adta be előbb a kérdést, akinek a kérdését előbb iktatták (történetesen ez az MSZP volt), hanem az, aki előbb ért a portára! Természetesen az ismeretlen magánszemély (illetve annyit lehet róla tudni, hogy Schmuck Andor pártjához köthető), aki előbb ért a portára, totálisan értelmetlen kérdést adott be, ugyanis mindenki számára pihenőnappá tenné a vasárnapot. Na most, a mindenkiben a mentősök, a tűzoltók, a rendőrök, az orvosok és a buszvezetők is benne vannak? Mert akkor megnézhetjük magunkat. De az NVB, majd jogorvoslat után a Kúria két hónapig elüldögélhet az első ránézésre is hülye kérdésen, és addig se kellett az MSZP kezdeményezésével foglalkozni. Az ellenzéki párt ugyanis arra még legalább képes volt – vagyis lett volna –, hogy a szabályoknak és a józan észnek is megfelelő és érthető kérdést nyújtson be.

Ez utóbbi nem volt elmondható a híres-hírhedt 19 kérdéses népszavazás kezdeményezőiről, akiknek nyakatekert kérdéseiből csak négy ment át a rostán: leginkább pont olyanok, amik olyan szinten nem érdekelnek tömegeket, hogy még a kétszázezer aláírást is nehéz lesz összegyűjteni, nem ám a részvételi küszöböt megugrani.

A vasárnapi zárva tartás ezzel szemben egész biztosan olyan téma lenne, amire könnyedén összegyűlnének az aláírások, tehát meg kellene tartani a népszavazást. Az már valószínű, hogy az 50 százalékos (egyébként irreálisan magas) érvényességi küszöböt nem érné el a részvétel (a vidékiek nagy része ugyanis nem csinál ebből akkora problémát, mint a budapestiek), de azért egy negyven-valahány százalékos részvétel melletti nagyarányú elutasítás bőven kinézne, és ez egyértelműen kellemetlen üzenet lenne a kormány számára. Ezzel persze nem akarna a kormány szembesülni. Még szerencse, hogy ott van az NVB, és szelektív jogértelmezéssel már a csírájában elfojtja az értelmes és esélyes népszavazási kezdeményezéseket – mint azt láthatjuk a vasárnapi nyitva tartás kapcsán hónapok óta. Eközben azért a testület nagyvonalúan átenged pár „ellenzéki civil” kérdést, nehogy szó érje a ház elejét: nyilván tömegek számára világrengetően fontos például a kamarai tagdíjakról vagy a tankötelezettségről szóló „ellenzéki civil” kezdeményezés – amelyek jó eséllyel már úgyis elvéreznek az aláírásgyűjtésen.

Van azonban még egy érdekes kezdeményezés, amit nem sikerült megfúrnia az NVB-nek, pedig akarta volna, méghozzá a költségvetési tabu alapján − a Kúria viszont megengedte, hogy elinduljon az aláírásgyűjtés a férfiak korkedvezményes nyugdíjáról. A Kúria szerint ugyanis ez nem költségvetési, hanem esélyegyenlőségi kérdés: ez az érvelés el is fogadható, bár ha már esélyegyenlőség, akkor – a jelenlegi nyugdíjrendszert elnézve – inkább a nőktől kéne elvenni a korkedvezményes nyugdíjat az egyenlőség jegyében, ahelyett, hogy a férfiaknak is adnánk; mert lassan nem lesz, aki ennyi nyugdíjat kifizessen. A férfiak kedvezményes nyugdíjba vonulásáról szóló kérdés itt és most azért érdekes elsősorban, mert jól rámutat egy másik okra, ami miatt feltehetően az NVB igyekszik betartani a népszavazási kezdeményezéseknek.

Ez pedig az, hogy a népszavazási kérdések megengedhetőségéről szóló végső döntés az Alkotmánybíróság hatásköréből a Kúriához került. Hogy miért fontos ez? Mert az Alkotmánybíróság egyértelműen egy politikai szerv: eddig is az volt, most meg még inkább az. A Kúria viszont a rendes bírósági rendszer része és független bírákból áll, nem pedig a parlament kétharmada által megválasztott pártkatonákból. Így pedig ellenáll a politikai nyomásnak és az Alkotmánybíróságnál függetlenebb módon, csak a jogszabályok alapján hoz döntést. A jelenlegi helyzetben sokkal inkább valószínű, hogy az NVB által elkaszált népszavazási kérdést utóbb mégis hitelesíti a Kúria; míg ha ez még mindig az Alkotmánybíróság dolga lenne, akkor erre jóval kevesebb esély lenne.

Hogy miért bízta akkor mégis a fideszes kétharmad a Kúriára a népszavazási kérdések elbírálását az Alkotmánybíróság helyett, annak – azon a jogi vitán túlmenően, hogy ebben az esetben alkotmányossági vagy törvényességi kontrollról van-e szó – kézenfekvő lehet a politikai oka is. Mivel úgyis 50 százalékra emelték a népszavazások érvényességi küszöbét, így szinte borítékolható, hogy úgysem sikerül összehozni egy eredményes népszavazást. Akkor meg hadd gyűjtögessék csak az aláírásokat, ha sikerül olyan kérdést kitalálni, ami nem ütközik tiltott tárgyba és még egyértelmű is. Itt ugye visszaköszön a nemzeti konzultációból ismert parasztvakító attitűd: érezhetjük a demokráciát, hogy megkérdezik a véleményünket, hiszen levelezhetünk Orbánnal a bevándorlásról és aláírhatunk egy-két népszavazási kezdeményezést, amiből a végén úgyse lesz semmi.

Csakhogy – amint a vasárnapi boltzárról szóló kérdések példája mutatja – közben mintha rájöttek volna, hogy egy ugyan csak „majdnem-érvényes”, de összességében elutasító népszavazás azért egy kicsivel mégis több lenne, mint a semmi.