ReConnect: így fedezik fel magyar gyökereiket az amerikai fiatalok
2015. július 25. 09:04
Még a 19. század közepén vándorolt ki Amerikába az őse, de most visszatért a régi hazába az idei ReConnect Hungary egyik résztvevője. A hazánkat sokadgenerációs magyar észak-amerikai fiatalokkal megismertetni hivatott program keretében júliusban harmincan érkeztek Magyarországra. Kóstoltak bort és sört, jártak táncházban, a Balatonon és felvidéki fesztiválokon, megnézték a Terror Házát és a Holokauszt Emlékközpontot, de még az ecseri bolhapiacon és főzőtanfolyamon is megfordultak a sűrű program során. Riportunk.
2015. július 25. 09:04
p
0
0
41
Mentés
„Ük-ük-ük-ük-apám az 1840-es években vándorolt ki Amerikába Magyarországról, mert árva volt” – meséli egy ötödgenerációs minnesotai lány, Laura, akinek a legrégebbiek a magyar gyökerei a ReConnect Hungary program résztvevői közül. Sőt, csoda, hogy egyáltalán így számon tartja a család, honnan érkezett az ősük, hiszen a 19. században még rengetegen érkeztek Amerikába, s ma már őshonos amerikainak számítanak. A lány hozzáteszi: soproni őse eleinte olyannyira egyedül érezte magát a nagy Amerikában, hogy levélben fordult egykori itthoni szállásadójához, küldene már neki egy feleségnek való lányt. A volt szállásadó teljesítette a kérést.
A Reconnect Hungary résztvevői többségének azonban inkább a második világháború alatt vagy 1956 után távoztak a nagyszülei, dédszülei Amerikába vagy Kanadába, így ők „harmadgenerációsok”. Ők már elsősorban amerikaiak és kanadaiak – akik azonban számon tartják gyökereiket.
A negyedik éve futó ReConnect célja az, hogy élőbbé tegye a magyarsággal és Magyarországgal való kapcsolatot, bemutatva, honnan is származik a család, így tudatosabbá téve a résztvevőket. Persze nem lesz belőlük magyar, de talán fontosabb lesz nekik, honnan jöttek, hogy magyar eredetűek.
Az efféle programokat birthright-programnak nevezik, és nem magyar sajátosságok – azt mondhatnánk, a 2012-ben indult, a New York-i székhelyű Magyar Emberi Jogi Alapítvány (HHRF) által rendezett ReConnect Hungary-vel Magyarország felzárkózott ebben a tekintetben a világhoz. Az egyik legsikeresebb birthright-programot Izrael működteti. Az 1999 óta megrendezett Tagliton eddig félmillióan vettek részt. S a Reconnectnek is van több olyan résztvevője, aki korábban már volt a Tagliton – azaz felmenőik magyar zsidók, akik a világháború és a zsidóüldözések miatt vándoroltak ki. Ezzel együtt a Reconnecten eddig hetvenen vettek részt a 18-26 éves korosztályból, ebből harmincan érkeztek idén az őseik hazájába, Magyarországra.
De miből is áll egy birthright-program? Idén két csoportot hozott Magyarországra a ReConnect. A résztvevők számára ingyenes a program, mindkét csoport két hetet töltött hazánkban, ebből egy hét közös volt, azaz a teljes program három hetet ölelt fel, július 6-tól 23-ig. A résztvevőket esszéírás és Skype-interjúk után válogatják ki aszerint, hogy mennyire érettek és nyitottak; hiszen így biztosítható, hogy be tudják fogadni a sűrű programot, ugyanakkor szempont a területi és nembéli arányosság is.
A kötelező turistalátványosságokon, múzeumokon és politikustalálkozókon kívül az igen sűrű programban benne voltak olyan ínyencségek, mint egy borkóstoló a Sauska-pincészetnél, kézműves sörök kóstolója a Pepin pubban és egy rövidre fogott főzőtanfolyam- Volt moldvai táncház, látogatás az Index szerkesztőségében, kirándulás Szentendrére, utazás a martosi és a gombaszögi felvidéki diáktáborokba, találkozás Forgács István romaszakértővel. A Terror Háza, a Páva utcai Holokauszt Emlékközpont, a Dohány utcai zsinagóga, a Vásárcsarnok, a romkocsmák és Tihany is szerepelt a sűrű programban. De még olyan helyekre is elvitték a szervezők a csapatot, mint a Graphisoft park és az ecseri bolhapiac.
„Fura, hogy itt az emberek ennyire használják a tömegközlekedést, sokkal kevesebb az autó, mint otthon” – mondja az egyik magyar-zsidó származású fiatal, az arlingtoni Jonathan. Ő korábban már részt vett az izraeli Tagliton, s miután megtudta, hogy nagyszülei - diplomatikusan fogalmazva - az itthon tapasztalt „nehézségek” ellenére büszkék magyarságukra, azután döntötte el, hogy benevez a Reconnectre is. A nagy gondolatok és élmények mellett ugyanis meghatározóak a mindennapok kis problémái is – az egyik szervező például elárulta, hogy voltak, akik a New York-i reptéren még vécépapírt vásároltak, mivel úgy hallották, Magyarországon nincs jó minőségű belőle.
Nehezebben oldhatók fel a mélyebb berögződések, elsősorban azoknál, akiknek a világháború alatt vándoroltak ki az ősei; de a lényeg nem is ez, hanem az, hogy képet kapjanak a mindennapi Magyarország mibenlétéről, életéről, a problémákat sem elhallgatva. Szóba került a cigányügy is. Hogy mennyire meghatározó, mit hogyan mondunk, arra jó példa, hogy a résztvevők véletlenül sem használták volna a gypsy kifejezést, jóformán még a cigánypecsenyét is romapecsenyének neveznék, a „gypsy music” helyett pedig simán „roma music”-ot mondanak. Amikor pedig egy korábbi évben valaki felfedezte, hogy van Budapesten Negro nevű kocsma, akkor félve súgta a szervező fülébe: „te, ezt a kocsmát Negrónak hívják...” És hiába magyarázták az illetőnek, hogy itthon a „negró” kifejezésnek nincsenek olyan képzettársításai, mint az Egyesült Államokban. Mit szóltak volna vajon a fiatalok a Negró cukorhoz és a négercsókhoz?
Forgács István a Mandiner kérdésére elmondta: a „reconnectesek” számára a más etnikumok, vallások, politikai vélemények tisztelete evidens, ezt hozzák magukkal, ilyen a neveltetésük, ami nagyon jó; egy más közegben, mint például Közép-Európa, azonban könnyen társul naivitással. A személyes tapasztalataik mindenesetre jobbak, mint amit hallottak. Meglepődtek például azon, de megértették, hogy Forgács szerint a romaügy elsősorban nem emberi jogi kérdés, hanem gazdasági. Végképp nem értették ugyanakkor, hogy miért probléma a spontán szegregáció, s a roma többségű iskolák esetében miért nem inkább a színvonal növelése a fontos, miért helyeződik a hangsúly az iskolák etnikai összetételére – pedig a tudatos, központi szegregációt már csak az amerikai történelmi tapasztalatok miatt is elutasítják. Egyáltalán nem értik azt sem, miért nem lehet beszélni arról, milyen a bűnözők és a börtönben ülők etnikuma.
Tokár Géza felvidéki kutató és publicista, a gombaszögi tábor egyik szervezője a határon túli magyarságról beszélt a reconnecteseknek. A Mandiner érdeklődésére kifejtette: felüdülés volt, hogy ezek az észak-amerikai fiatalok ideológiamentesen közelítik meg a magyarságot, tényleg a magyar gyökereik érdeklik őket, és az identitásuk felfedezése, erősítése a céljuk. A határon túli magyarság mibenléte nem okoz nekik különösebb problémát, Tokár szerint részben azért sem, mert az Egyesült Államok is multietnikus állam, és nem azonosítják a határokat az etnikummal. Azért persze nem mindenki volt ezzel így, a szervezők elmondása szerint előfordult, hogy valaki a gombaszögi program után is „szlovákokként” emlegette a táborozókat és azokat a felvidéki magyar személyiségeket, akikkel ott találkoztak.
A cél mindezek mellett nem a résztvevők győzködése bármiről; inkább egy olyan benyomást szeretne adni a ReConnect, ami egyszerűen erősíti a magyar gyökerek és a magyar kapcsolatok tudatát, vagy csak tömény élményanyagot és konkrét tudást ad Magyarországról. Léteznek ugyanis legalább ennyire meghatározó, földhöz ragadtabb problémák is: a főzőtanfolyamon a harmadgenerációs magyar Julien, egy kanadai srác a tésztaszaggató után érdeklődött, mivel ők otthon készítenek magyar ételeket, például nokedlit, de érthető módon Kanadában nem kapni ilyen konyhai alkalmatosságot.
Az utolsó napokon már látszódott a reconnecteseken a fáradtság. De ahogy Vincze Máté, a ReConnect kreatív igazgatója fogalmaz: a fáradtságnál csak a lelkesedésük volt nagyobb, miután végigcsinálták a nehéz, intenzív programot. Vincze szerint harminc magyar nagykövet utazott vissza az Egyesült Államokba és Kanadába, aki jó hírét viszik az országnak.
Jaj de nagyon futtatják ezt a Sauskát, 10 éve még nem is létezett, sehol sem volt... Semmiképp nem Hungarikum, én nem oda vittem volna, de ugye a pénz...
"Egyáltalán nem értik azt sem, miért nem lehet beszélni arról, milyen a bűnözők és a börtönben ülők etnikuma." Na igen!
"„Fura, hogy itt az emberek ennyire használják a tömegközlekedést, sokkal kevesebb az autó, mint otthon” – mondja az egyik magyar-zsidó származású fiatal, az arlingtoni Jonathan."
Igen, ez nekünk bennszülötteknek is fura.
Nem jó dolgunkban van így, hanem a csóróság és a politika miatt.
A politikusok közlekednek autóval, a nép pedig tömegben.