Csalfa remények
Berlinnek új impulzusokra van szüksége: ha nem történik kedvező változás, a szélsőjobboldali Alternatíva Németországért akár húsz százalék fölé kerülhet.
Csütörtök hajnalban megszavazta a görög parlament azokat a megszorításokat, amelyeket a nemzetközi hitelezők azért követeltek, hogy egyáltalán leüljenek tárgyalni Görögországgal egy újabb mentőcsomagról. Ciprasz a parlamentben azt mondta: egész Európának megmutatták, hogyan kell harcolni a demokráciáért. A mentőcsomagról még a német parlament is szavazni fog pénteken.
A görög parlament megszavazta csütörtök hajnalban azokat a megszorító intézkedéseket, amelyek a nemzetközi hitelezők követelnek Athéntól a harmadik pénzügyi mentőcsomagról szóló tárgyalások megkezdéséért cserébe.
A parlamentben név szerinti szavazást tartottak, és az AFP hírügynökség tudósítása szerint 229 képviselő szavazott igennel, hat tartózkodott, 64 pedig nemmel voksolt. Utóbbiak között volt Janisz Varufakisz volt pénzügyminiszter, aki a múlt hét elején mondott le posztjáról, valamint Zoi Konsztantopulu parlamenti elnök.
Alekszisz Ciprasz miniszterelnök a szavazás előtt a parlamentben azt mondta: egész Európának megmutatták, hogyan kell harcolni a demokráciáért, hiszen legalább nem harc nélkül fogadták el a hitelezők akaratát. Mint mondta, az volt a kérdés, hogy belemegy-e a megállapodásba, amivel nem ért egyet, vagy jön az államcsőd és kilépnek az eurózónából – foglalja össze az Index a görög kormányfő szavait.
*
Az újabb görög mentőcsomagról még a német parlament is szavaz pénteken: a Bundestag rendkívüli ülését csak emiatt hívják össze. Az Angela Merkel vezette konzervatívok soraiban növekvő elégedetlenség tapasztalható a görög válság kezelésével, a konzervatív-szociáldemokrata nagykoalíció képviselői azonban várhatóan így is nagy többséggel megszavazzák majd a kormányzati előterjesztéseket, amelyeket az ellenzéki Zöldek is támogatnak majd.
Szerdán a legnagyobb parlamenten kívüli párt, az euroszkeptikus Alternatíva Németországnak (AfD) online petíciót indított az új mentőcsomag ellen. A petíció aláírói felszólítják a Bundestag tagjait, hogy utasítsák el az új görög mentőcsomagot. Erre szólított fel egy befolyásos civil szervezet, az adófizetők szövetsége is (BdSt), amely szerint a görög válság kezelése „minden idők legnagyobb szabású csődeljárás-hátráltatása”, és Görögországnak nem támogatásra van szüksége az euróövezeti válságkezelő rendszer (ESM) forrásaiból, hanem „az euróövezeti tagság feladására és humanitárius segélyre”.
A konzervatív CDU/CSU pártszövetségnek és a szociáldemokrata pártnak (SPD) 504 képviselője van a 631 fős Bundestagban. A parlament legutóbb februárban döntött a görög válság kezelésének ügyében, akkor a második mentőprogram meghosszabbítását szavazták meg nagy többséggel. Ugyanakkor a 311 fős CDU/CSU-frakcióban 28-en nemmel szavaztak, és 109-en külön nyilatkozatban jelezték fenntartásaikat a mentőcsomaggal kapcsolatban. Sajtóértesülések szerint pénteken minden korábbinál több, 50 konzervatív képviselő utasíthatja el a javaslatot, amely mellett Angela Merkel kancellár és Wolfgang Schäuble pénzügyminiszter érvel majd a szavazást megelőző vitában.
Az IMF vezérigazgatója, Christine Lagarde a CNN-nek adott interjújában arról beszélt: adósságelengedés nem lesz, de a törlesztést meghosszabbíthatják és a kamatcsökkentés is szóba kerülhet – írja az Index.