Elhunyt Szabad György

2015. július 03. 12:38

Életének 91. évében pénteken elhunyt Szabad György Széchenyi-díjas akadémikus, aki 1990 és 1994 között volt az Országgyűlés elnöke – tájékoztatta az MTI-t Szilágyi Zoltán, a parlament sajtófőnöke. Szabad György hosszú élete során előbb zsidósága miatt munkaszolgálatos volt, majd szovjet kényszermunkára is elhurcolták. 1945 után kisgazda párttag volt, részt vett az 1956-os forradalomban. Később tudományos pályán dolgozott, majd a rendszerváltás idején visszatért a politikai életbe.

2015. július 03. 12:38

Szabad György 1924. augusztus 4-én született az akkor már Romániához tartozó Aradon. Az érettségi 1942-es letétele után beadott felvételi kérelmeit a numerus clausus miatt elutasították, emiatt kertésztanonc volt 1944-ig, majd zsidó származásúként munkaszolgálatra hívták, onnan 1944. március 15-én megszökött. Ugyancsak szökéssel ért véget a 1945 márciusában történt kéthetes orosz kényszermunkája.

1945-ben vették fel a Budapesti Tudományegyetem történelem szakára, ahol 1950-ben, az addigra már Eötvös Loránd Tudományegyetemnek (ELTE) hívott intézményben szerzett tanári és levéltárosi diplomát. 1954-ig az Eötvös Loránd Tudományegyetem aspiránsa volt, majd az ELTE újkori és legújabbkori magyar történelem tanszékének adjunktusává nevezték ki. 1956-ban vette át docensi, 1970-ben egyetemi tanári kinevezését. 1994-ben professor emeritusi címet kapott. 1955-ben védte meg a történettudományok kandidátusi, 1969-ben akadémiai doktori értekezését. Az MTA Történettudományi Bizottságának lett tagja. 1982-ben a Magyar Tudományos Akadémia levelező, majd 1998-ban rendes tagjává választotta. 

Szabad György 1945 és 1946 között a Független Kisgazda-, Földmunkás- és Polgári Párt (FKgP) tagja volt. Az 1956-os forradalom alatt az Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kara Forradalmi Bizottságának tagjává választották. A forradalom leverése után zaklatták, de eljárás nem indult ellene. A politikai életbe ezután csak 1987-ben tért vissza, amikor részt vett és felszólalt a lakiteleki találkozón. Ekkor a Magyar Demokrata Fórum (MDF) alapító tagja lett. 1989-ben megválasztották a párt elnökségébe is, amelynek munkájában 1994-ig vett részt.

Az 1990-es országgyűlési választáson pártja budapesti területi listájáról szerzett mandátumot. 1990 májusában az Országgyűlés alelnökévé választották, majd három hónap múltán vette át az Országgyűlés elnöki tisztségét, amelyet a ciklus végéig viselt. Az 1994-es országgyűlési választáson az MDF országos listájáról szerzett mandátumot. Az 1996. évi pártszakadáskor az MDF-ből kivált Magyar Demokrata Néppárthoz (MDNP) csatlakozott. 1997-ben az MDNP-frakció egyik helyettes vezetőjévé választották, amely tisztséget a ciklus végéig viselt. 1998-ban indult az országgyűlési választáson, de mandátumot nem szerzett. A pártban 1999-től nem volt aktív, majd 2011-ben kilépett, azután a Fidesz rendezvényeinek vendége lett.

 
Forrás: Wikipedia.

Kapcsolódó cikkek

Összesen 88 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
katus
2015. július 04. 11:21
Szájkosár a magyar sajtón „Kádár cinkos kacsintása ugyan mennyit ért?”- kérdeztem két héttel ezelőtt. De, hogy érthetőbb legyen a folyatás, idézem az ezt követő mondatokat is. „Félrevezetésnek jó volt, az emberek becsapására. Szimpatikussá tette az „öreget”. Egy mai politikus cinkos összekacsintása ugyan mennyit érhet? Szili Katalin országgyűlési elnöké például, akit nem véletlenül citálok most a Tengizről szóló írás elejére. Wennesz István, az orenburgi és tengizi áldozatok, hozzátartozók, az ukrán-orosz-kazah pokolban megrokkantak erős hittel megáldott érdekvédője, maga is e kínok megszenvedője, néhány nappal ezelőtt találkozott ugyanis az MSZP pécsi nagyasszonyával, a parlament elnökével. A találkozóra Budapesten, a Magyar Tudományos Akadémia székházában került sor. Ott, ahol veszendőnek látszik már az alapító, a legnagyobb magyar, Széchenyi István szelleme. Ahol egy Glatz nevű úr még mindig a finn-ugor rokonságot ápolja és ápolhatja. Ott, ahol az idő kereke valahol a kacsingatós Kádár-korszakban forog napjainkban is. Vagy még jobb, még kifejezőbb, ha azt írom, ott, ahol megállt az idő. Itt, a poros-dohos levegőjű folyosók egyikén érkezett Szili Katalin biztatásnak szánt kacsintása Wennesz István felé. Jelezvén, hogy az akkor éppen aktuális interjú elkészítése után, rá is szán drága idejéből néhány percecskét. Előtte persze már hallott Wenneszről, hiszen az akadémiára is Láng István akadémikus hívta meg, egyengetve a találkozót, egyik közjogi méltóságunkkal. Wennesz István egy régi parlamenti vizsgálóbizottság ténykedésére emlékeztette a parlament mai elnökét. 1990. január 26-tól, 1990. február 1-ig ugyanis egy parlamenti vizsgálóbizottság járt Tengizben Papp Elemér MDF-es honatya vezetésével. A vizsgálódás végeredménye egy összegező jelentés lett. Ez az a jelentés, amelyet, az összesítés után azonnal titkosítottak, ám annak volt egy végrehajtandó passzusa, nevezetesen, hogy „A SZEM (Szociális és Egészségügyi Minisztérium) vezetésével egyetértésben szükségesnek látjuk, hogy az OOSZI (Országos Orvosszakértői Intézet) keretén belül legyen lehetőség mindazok vizsgálatára, akiknél egyáltalán gyanú merül fel az irányban, hogy Tengizben foglalkozási betegséget szereztek. A kiegészítő vizsgálatok vagy a szükséges kivizsgálás érdekében kórházi háttér biztosítását látjuk indokoltnak. Szükségesnek látjuk a vizsgálatok ezen szakaszát kiterjeszteni az Orenburgban és Jamburgban dolgozókra is.” Emellett, ugyanebben az anyagban rendelkeztek arról is, hogy az 1957-ben, az urali területen, az úgynevezett kristimi atomerőműben (amelyben titkosított neve Csernyabinszk 40 volt) bekövetkezett eltitkolt atombaleset tengizi következményeit is vizsgálni kell, hiszen az ottani szennyeződés, a folyóvizek közreműködésével eljutott a Kaszpi-tengerig. S ha már a Kaszpi- tengerről van szó, akkor természetesen az ahhoz közeli Tengiz is szóba kell, hogy kerüljön. Az a terület, amely a megszámlálhatatlanul sok kísérleti atom- és hidrogénbomba robbantása miatt, s az imént említett reaktor baleset következményeként is rendkívüli mértékben szennyezett. Szennyezett a levegő, a talaj, a víz. A jelentésben éppen ezért szóltak arról is, hogy ezeken a területeken mérni kell az emberi szervezetre káros nehézfémek jelenlétét. Sőt, Nikl István, a Sugárbiológiai Intézet Doziometriai Osztályának vezetője a sugárzó hatású radon mérését is szorgalmazta. Ilyen helyszínre érkeztek tehát a mi magyarjaink, Tengiz rabszolgái. Mondanom se kell ugye, hogy a már említett jegyzőkönyvben foglaltaknak, a mai napig senki nem tett eleget. Pedig a jelentés, csak emlékeztetek, 1990-ben készült el, s jelölte meg a feladatokat, az emberi élet, az egészég védelmében. De hát kinek volt fontos, s kinek fontos ma is az emberi élet? A politikusoknak biztos nem. Hiszen ők titkosítottak, ők adtak utasításokat az orvosoknak, hogy a náluk jelentkezőknél a megállapított betegségeket ne Tengiz következményeként tüntessék fel. Ennek szellemében dolgoztak a bíróságok, az ügyészségek, a munkaügyi központok. Védeni kellett, a „rendszerváltozás” után is Kádár bűnös kiszolgálóit, akik átmentették magukat 1990 utánra, és itt vannak közöttünk napjainkban is. Méghozzá igen magas tisztségekben. És mindenkin átgázolnak, mindent meggátolnak, most is. Tegiz rabszolgái meg hiába kérik, nem követelik, kérik jogos jussukat, elvesztett egészségükért, felelőtlenül elvett életekért. S mindezekről Szili Katalin, a Wennesz Istvánnal folytatott beszélgetésében ő maga vallotta be, semmit nem tudott. Az országgyűlés elnöke nem tudott, nem tud arról, hogy a magyar parlamentnek el nem végzett feladata van, az orenburgiak, jamburgiak, tengiziek érdekében. Ezért, Wennesz István elküldte neki és Hegyi Gyula uniós képviselőnek az alábbi, tájékoztatónak is szánt levelet: „Igen Tisztelt Szili Katalin Elnök asszony, Hegyi Gyula Képviselő Úr! Azzal a kéréssel fordulok Önökhöz, hogy legyenek segítségemre a tengizi áldozatok megsegítésében. A Koliszka Bölcső Nemzeti Alapítvány segítene rajtunk a Chitosan nevű táplálékkiegészítővel, amit a Tiens Hungáry Kft. forgalmaz, és adományként felajánlotta, csak Tettinger Antal (OKK-OMFI,1096.Budapest,Nagyvárad tér 2.) igazgató főorvos nem adja ki az általuk ismert vegyi-expozíciós nyilvántartást, mérési jegyzőkönyveket, a Tengizből betegen hazaérkezett 1038 személy cím és név jegyzékét. Még a betekintési jogainkat is megsértve, a tisztességes foglalkozási betegségeink kivizsgálását sem végezték el. A magyar alkotmány kimondja, a legmagasabb egészséghez való jogunkat, de a végrehajtás elmarad. Miért??? A BTK kimondja, aki közérdekű bejelentés titkol el, bűncselekményt követ el. Az 1990 -ben Tengizben járt vizsgáló bizottság aggályait a mai napig, a rendszerváltó kormányok nem végezték el. Ki ezért a felelős? A tengizi munkaterületről hozott mintát bevizsgáltattam és az eredmény a következő: az uránium magas szinten van a talajmintában, sajnos a vérünkben is, és sok embert megfertőztünk, amikor véradáson voltunk. Ki ezért a felelős? Az összes bizonyíték az ombudsmannál megtekinthető, illetve az Európai Bíróságon. Sajnos a talajmintát oda kellett kiküldeni, mert hazánkban az igazságszolgáltatás nem vette át tőlünk, mint tárgyi bizonyítékot. A volt Szovjetunió területéről szállított gáz és olajszármazékok fertőzöttek, nem ajánlatos felhasználni az európai országokban, előzzük meg a környezetszennyezést. Az MTI 1993.04.05-én közölt híre alapján a tengizi olajkutak rétegvizeinek sugárzása a megengedett százszorosa, talán még sugárzik is mikor Budapesten az autók kipufogtatják a gázt!!! A fentiek és a bizonyítékok alapján kérem, segítsenek rajtunk és intézkedjenek a lelkiismeretük szerint. Őszinte tisztelettel: Wennesz István Kelt: Szihalom, 2006. 09.15. péntek.” Mielőtt ezt a levelet elküldte volna Szili Katalinnak Wennesz István, a véleményemre volt kíváncsi, írjon, vagy ne az országgyűlés elnökének. Akkor én nem beszéltem le erről, de megemlítettem, hiú reményeket ne tápláljon. Szerettem volna, ha nem nekem lesz igazam, de az élet engem igazolt. Szihalomra, a napokban, megérkezett az MSZP-s, önmagát kereszténynek mondó közjogi méltóság válasza. Igaz, a népképviselet első emberének, bokros teendői közepette, arra sem volt ideje, hogy a segítséget kérő számára saját maga fogalmazza meg levelét, avagy talán ő maga írja azt alá. Maradt a sablon szöveg, a mondtam is valamit, meg semmit, igaztalan, azaz hazug formulája. Maradt a nesze semmi, fogd meg jól, ezerszer olvasott variánsai közül az egyik. Íme tehát az elbocsátó szép üzenet. Ez valóban olyan levél, amelyből kitetszik, a válaszadó, a népképviselet legnagyobb dicsőségre azt sugalmazza, írtam, válaszoltam, többé ne zaklasson ilyen semmirevaló dolgokkal. Íme tehát a levél, amely a száz és száz Orenburgban, Tengizben meghalt szerencsétlen sorsú magyar hozzátartozóinak, s az ott megrokkant életben maradottaknak lehetett volna gyógyír. Ehelyett megmaradt a politika szokásos szintjén, a semmit mondó, felszínes üres fecsegésnél. Az áldozatok megalázásánál. „Tisztelt Wennesz úr! Az Országgyűlés elnöke, dr. Szili Katalin országgyűlési képviselő is megkapta az Ön elektronikus levelét, melyben azt kéri, hogy adjon tájékoztatást a Kormány álláspontjáról. Elnök asszony minden, a rendelkezésre álló korlátozott lehetőséggel segít a bajba jutottakon. A tengizi áldozatok ügyében nem rendelkezik információval, ezért nem tud a segítségére lenni. A bírói függetlenségre vonatkozó kérdésére a választ a Magyar Köztársaság Alkotmánya adja meg. Tisztelt Wennesz úr! Az Országgyűlés elnöke őszintén együtt érez Önnel, és kéri, hogy fogadja a fent ismertetett álláspontját megértéssel. Budapest, 2006. szeptember Tisztelettel: Kerényi György s.k., kabinetfőnök” Kerényi úr is időzavarban szenvedhet. Vélhetőleg a levélírásra valamelyik beosztottját kérte meg, ezért maradt el a végéről az aláírás, s került oda az s.k. rövidítés. Ez a levél egyébként, ha már a bevezetőben a vén diktátort, a gyilkos Kádárt emlegettem, hasonlít az egykori Kádár-titkárságról érkezett irományokra. Ebből is látszik, csak a gúnya változott, a sima, semmiről sem szóló beszédmodor, a negédesség álarca mögé bújtatott semmittevés és hazugság megmaradt. De mielőtt még véglegesnek tűnő következtetést vonnánk le, hogy vajon mennyit is ér az elnök asszony segítőkészsége, jegyezzük meg, Szili Katalin nevében, a Kerényi György által megbízott gépíró kisasszony arra a sztalinista, toldozott, foldozott alkotmányra hivatkozik, amelynek szemétkosárba dobásáért, Budapesten, a Kossuth téren, írásom idején is, haragosan tüntet a nép. Együttérzéssel meg, ahogy mondani szokták, Tengiz, Orenburg, Csernobil áldozatainak, tele a padlás. Ennél azonban többre számított Wennesz István is, aki csalódottságát sem palástolja Szili Katalin kabinetfőnöke gépírókisasszonyának hozzá írott levele miatt. Ezt tanúsítja a nekem írt pár sora is. „Mélyen tisztelt Lakatos Pál barátom! Szili Katalin levelét megküldöm, a jóslata bevált, „nem tud” segíteni, mert nem is ismeri az ügyet. De nem is akarja! A folyosó végén van az irattár, le kellene csak mennie, ha már az ombudsmanig nem akar menni, s a Nádor utca 22-ben nem kíván az összes dokumentumba bele nézni, hogy megismerje az igazságot. A „rendszerváltók” elfelejtették megmérni, Tengiz munkaterületén, a talaj, a levegő, a víz radon és szervesanyag tartalmát, amit a parlamenti vizsgálóbizottság kifogásolt 1990-ben. De Gyurcsány miniszterelnök úr sem kíván az iratokba betekinteni, még az ombudsman kérésére sem. A talajmintát, amit át akartunk adni, sem akarja átvenni, de Lenkovics Barnabásnak és nekem is azt írja, nincs bizonyítva az állam vétkessége, miért fizetnének. Bár nemrég beismerte, illetve lebukott, mert hazudott, ezért úgy gondolom Tengiz és Orenburg áldozatairól is hazudott. Előbb említett bejelentésével ezt is elismerte, tehát a bennünket illető járadékot az államnak ki kell fizetnie. Amit meg a kormány, érdemérmeket kiosztott, Marjai elvtársnak például, vissza kell kérni.(…) Holnap ismét Budapestre megyek, kimegyek a Kossuth térre, erősíteni az embereket, hogy ott kell lenni és követelni a kormány lemondását. A hazugság országa lettünk, a gonosz politikusok miatt, mert ők a mammont szolgálják. Imádkozom az ellenségeinkért, hogy térjenek meg a helytelen útról, amin járnak és legyenek a barátaink. A Mindenható Isten adjon önnek és családjának erőt, egészséget és kitartást az örök életben. Úgy legyen! Tisztelettel: Wennesz István” A levél megírása óta ismét találkoztam szihalmi szélmalomharcosommal, aki nincs jól. Sőt, egyre rosszabbul van. A közelmúltban is megtörtént, hogy a negyvennél alig valamivel idősebb fiatalember, gyengeséget észlelve, ledőlt egy pillanatra. Majd, huszonnégy óra múltán kapott csak ismét lábra. Addig is mankóval közlekedett a lakásban. Eddig csak a jobb lába rövidült meg, most már a balra is panaszkodik. Fájdalmai vannak, miközben orvosai közül néhányan azt bizonygatják, korábban észlelt betegségeiből kigyógyult. Akkor mitől a sivatagi, atomrobbantásos tünetek folyamatos, egyre intenzívebb megléte? A teljes gyógyultságtól? Nagyon fél, hogy az egészségi állapota tovább romlik. Tengiz rokkantja, minden egyes sugárterápiás kezelés, vagy injekció után, hasonlóan rosszul érzi magát, mint esztendőkkel azelőtt, a kazah sivatagban. De nyugodjon meg, hallja az emberi életekért felelősektől, akik korábbi diagnózisukról, amit írásban is rögzíttettek, hajlamosak megfeledkezni. Ezerszer is megbánták már, hogy valaha is részigazságokat bár, de leírtak. Hiszen azok most, az igazság kiderítésére is felhasználhatók lennének. Ha persze lenne olyan, aki akarná kideríteni az igazságot. Nem állt ez szándékában Mádl Ferenc volt köztársasági elnöknek sem, akinek, még elnöki mandátuma idején, Wennesz István, 2002-ben egy Tengizről szóló könyvet juttatott el, azzal a kéréssel, helyeztesse el azt az országgyűlés könyvtárába. Ez a könyv azonban, Sólyom László köztársasági elnöktől, postai úton, 2005-ben, megjegyzés nélkül érkezett vissza a feladóhoz. Korántsem a szerzőt és alkotását kívánom minősíteni akkor, amikor végiggondolom a könyv útját. Mádl megkapja, s mint számára érdektelent, irodája valamelyik zugába hajítja, majd elfeledkezik róla. Jön az új elnök, takarítanak érkezése előtt, vagy közben, s előkerül a dokumentumként is kezelhető alkotás. De Sólyom Lászlót sem érdekli a dolog, egyébként is, alkotmánybírósági elnökösködése idején már visszautasította a tengiziek segítség kérését. Fogta hát az említett könyvet, s parancsolta, talán, hogy a lelkiismeretével se kelljen bíbelődnie, küldjék csak vissza azt a feladóhoz. Ne is lássa, még csak kísértést sem érezzen, hogy a kezébe vegye, netalán bele lapozzon, s a betűk által megfertőződjék az igazság vírusától. Bár, hogy ez lenne az igazság, egy, a Pesti Központi Kerületi Bíróságnak eljuttatott, 1991. március 7-én keltezett beadványban, mind az első-, mind pedig a másodrendű felperes, a Vegyépszer és az Állami Fejlesztési Intézet is cáfolja. Ebből idézek: „I. r. felperes jó hírnevét sértő kitételek: 1./ Alperes a könyv „Hárommilliárd kidobva” című fejezetében a 43. oldal 3. bekezdésében az I. r. felperest érintő módon híreszteli: „a Petrobel volt itt is a beruházó, illetve nem, mert akkor már Vegyépszer-nek hívták őket. Ez egy óriási maffia.” Majd folytatva /4. bekezdésben írja: „Az orenburgi-tengizi vezetők, akik szerencsésen hazatértek, ma komoly állásokat töltenek be (…) az embereket le kell cserélni, mert ezek az emberek ugyanolyan korruptak maradtak…” 5./ Alperes a könyv „A tengizi fegyenctelepekről alig jöttek vissza” 98. oldalán ismeretlen telefonáló(?) információit híreszteli a következőképpen: „A terület mérgező gázokat bocsájt ki, oda orosz a lábát be nem tette az elmúlt századokban, egész a második világháborúig. Attól kezdve ugyanis fegyenctelepnek használták a környéket. Ide száműzték a politikai foglyokat, itt dolgoztak a rabok. Aki vállalta az itteni munkát, azoknak elengedtek a büntetésből. Lehet, a pestis- és koleratemetők is így kerültek oda. (…) Tengizben azt ígéri az embereknek a Vegyépszer, ha kibír ennyi, meg ennyi időt, Nyugatra fogják utaztatni.” 9./ A „Trükkös csapat” című fejezetben valótlant állít az alperes a 213. oldalon, midőn írja: „1986-ban állítólag a KNEB (Központi Népi Ellenőrzési Bizottság, L.P.) nagyon komoly vizsgálatokat végzett az Állami Fejlesztési Banknál. Olyan összefonódásokról mentek bejelentések, ami egy józan állampolgárnak is szemet szúrt volna, nemhogy a szakembereknek. Felmerült például, hogy a Paksi Atomerőmű ötszázezer forintot utalt az ÁFB (II. r. felperes jogelődje) MNB számlájára, amit néhány főnök elosztogatott egymás között. Hogy milyen címen? A kiemelt állami beruházásoknak van arra módjuk, hogy ösztönözzék a dolgozóikat. Ezt nevezik ön ösztönzésnek: én adok neked, hogy Te adj nekem.” (Ne legyintsen az olvasó, az imént említett összeg, a Kádár-rezsim utolsó napjaiban is hatalmas summa volt. L.P.) Alperes e mondatokkal mindkét felperes jó hírnevét sértette meg. 11./ Valótlan tényeket állít az alperes a „Trükkös csapat” című fejezetben, a 213. oldalon- a 9. pontban említetteken túlmenően- a 3. bekezdésben is, mely szerint: „…a KNEB részéről Halász Géza vezette a vizsgálatot, aki ma már a Számvevőszékben ül. Mindenki azt hitte, komolyan gondolja a vizsgálatot, de mint utóbb kiderült, ez korántsem volt így. Halász azt mondta, csak akkor lehet elővenni az ügyet, ha tetten érik a sikkasztást, a csalást. A vizsgálat során Sz. I. újságíró is kint volt. Meghallgatta az embereket, összeszedett néhány bizonylatot is. De akkorra már az Állami Fejlesztési Bank megszűnt, helyette megszületett az Állami Fejlesztési Intézet, ahol persze ugyanazok ülnek.” Majd a 214. oldalon: „Ki engedte a temérdek tengizi háttérprémium kifizetését? Hát az ÁFI. Az ÁFI-nál H.-né sem foglalkozott soha építőiparral. (…) Mondják, H.-nénak az volt a tárgyalási stílusa, hogy na, engedjen már egypár százezret, ott meg majd én engedek.(…) Akár egy halpiac.” E megállapításait alperes arra vélte alapítani, „hogy Tengizben már 1986-ban 300 Ft.-os órabérek voltak. Aki pedig figyelmesen megnézte, az rögtön láthatta, mitől ilyen magasak. Indokolatlan költségek voltak beépítve a bérekbe. Persze, ezeket a béreket nem a fizikai dolgozók kapták.” A 215. oldalon: „Állítólag a tengizi főosztályon, R. úrral az élen, az a vélemény alakult ki, a vállalkozó annyit kérjen, amennyit nem szégyell. Csakhogy ez a vállalkozás nem is vállalkozás, mert itt nincs kockázat. Ha a Vegyépszer (I. r. felperes) tenyérbe csap az ÁFI-val (II. r. felperes) és mindenki jól jár, csak a népgazdaság megy tönkre, akkor ez valahol tisztességtelen. (…) Mondták a beszélő partnereim.” A 216. oldalon a következő sértő kifejezést írja az alperes: „Hát, az ilyeneken gazdagodtak meg sokan. Spóroltak a melóson, míg máshol óriási összegek folytak el.” Majd a 217. oldalon: „Ezen otthon osztozkodnak a vezetők. A tengiziektől lecsippentett háttérprémiumok személyenként ötvenezertől, több százezer forintig is elmehetnek.” 12./ „A szovjet gáz és a magyar élet ára” című fejezetben a következő részben valótlan, részben sértő kifejezéseket használ az alperes: „A beruházásból létrejött alapot, a JAGÁT, az Állami Fejlesztési Intézet kezeli. Mindent kifizet, amit csak lehet. Hogy mi az, amit nem számolnak be a hivatalos árba? A következőkből megtudható. Nem illetéktelennek szánt, de illetéktelenek számára is sokat mondó dokumentumok kerültek a kezembe: egy 1987-es tengizi útijelentés, melyet az Állami Fejlesztési Intézet egyik dolgozója készített a kiküldő Intézmény- az állami pénzeszsák ÁFI részére.” A 219. oldalon pedig hamis színben tünteti fel alperes a valóságot, midőn írja: „Ezek a dokumentumok csak egy szeletét adják azoknak a visszaéléseknek, anomáliáknak, amelyek felelősek lehetnek a ráfizetéses boltért, mert bár a hivatalos adatok 67 milliárd forintos beruházásról szólnak, a dokumentumból kiderül: az elvégzett munka, a beépített anyag költsége, ilyen-olyan okok miatt, ennek a többszöröse is lehet.” Azóta már tudjuk, a tengizi beruházáson a magyar állam óriásit bukott, az olcsóbb olajból és földgázból származó haszon sem a közjót szolgálja. Akkor ugyan kinek lehetett igaza? A feljelentő Vegyépszernek, vagy a feljelentésben alperesként emlegetett szerzőnek, Réz Katának? Emlékezetem szerint egyébként a feljelentést bírósági elmarasztalás nem követte. A tárgyalások megtartásáról sincs tudomásom. A dolognak persze előzménye is van. No, nem az inkrimináltnak nevezett könyv, hanem egy megállapodás, amely még 1990. februárjában, a Németh kormány idején született a tengizi kiszolgáltatottakról szóló cikkeket megjelentető, akkor még létező Mai Nap napilap és az imént felperesként emlegetett Vegyépszer között. Ennek a szerződésnek, amelyet a Mai Nap részéről Horváth István főszerkesztő és a Vegyépszer képviseletében Dérczy Ferenc vezérigazgató írt alá, az alábbiakban mind a hat pontját ismertetem. Elöljáróban megjegyzem, a Vegyépszer, amely a mai parlamenti diktatúrában is a futtatott cégek közé tartozik, a vérgőzös Kádár-rezsimben is fontos volt a kommunistáknak. És nemcsak, mint külföldön is építő és szerelő munkát végző vállalat. Ennek ismeretében érthetővé válik, hogy miért is volt fontos Németh Miklóséknak és miért fontos az ő köpönyegéből előbújt mai politikai „elit” számára Tengiz, Csernobil és Orenburg teljes elhallgatása. Az áldozatokkal meg ugyan ki törődik?! Ők csak a csóró melós réteghez tartoznak. Azokhoz, akik nem lehetnek egyenlőek velünk. Velünk, a politikai elittel! És akkor, a „rendszerváltó”, cenzúra- és megalkuvásmentes újságírás „dicsőségére”, következzék a megállapodás hat pontja. Az a hat pont, amely ellehetetlenítette az oknyomozó újságírót, és magára hagyta a tengizi áldozatokat. „1./ Szerződő felek megállapodnak abban, hogy a Mai Nap Összkomfortos Don-kanyar című cikksorozatában a mai napig megjelent valamennyi tényállítással, illetve előadással kapcsolatos jogvitáikat lezárják, és a jövőbeniekben elejét veszik. Ennek érdekében az alábbi kötelezettséget vállalják. 2./ A MN (Mai Nap) teljes egészében és kommentár nélkül (azaz szerkesztőségi véleményt tartalmazó összegezés) nélkül közzé teszi, a Vegyépszer által rendelkezésre bocsátott 736 aláírást tartalmazó tiltakozó levél szövegét. (Itt nyilvánvalóan olyan emberekről van szó, akik a feltáró cikkek valóságtartalma miatt tiltakoztak, az abban leírtakat cáfolták. 736 aláíróról van tehát szó, miközben Tengizben legalább harmincezren dolgoztak. L.P.) 3./ A Mai Nap olyan nyilatkozatot közöl a szerkesztőség/ a szerző részéről, melyben sajnálatát fejezi ki, hogy a nyilatkozatban Németh László, valamint dr. Bükkerdő Pál és felesége, valamint más dolgozók személyét érintő dehonesztáló kifejezések használatára került sor. 4./ Teljes egészében és kommentár nélkül közzéteszi a Vegyépszer jogtanácsosának 1990. január 19-i és 30-i, helyreigazítást igénylő leveleihez csatolt, „helyreigazító nyilatkozat”-nak nevezett iratokat, a 2. és 3. pontban írt nyilatkozattal együttesen, egy lapszámban, legkésőbb II. hó 13-án. 5./ A Vegyépszer a saját és az általa képviselt Németh László, valamint Bükkerdő Pál és felesége nevében, mint teljes jogú felhatalmazott kijelenti, hogy a fentiekre való tekintettel, a jogkövetkezmények ismeretében, kifejezetten lemond az eddig megjelent sajtóközleményekkel kapcsolatos sajtó helyreigazítási eljárás valamennyi egyéb polgári és büntetőeljárás kezdeményezéséről, illetve folytatásáról, ezekkel kapcsolatos valamennyi igényéről. Minden, esetleges ilyen megindított eljárást, költségigény nélkül megszüntet. Eddig közölt cikkeiből tehát semminemű jogvita, igényérvényesítés nem keletkezhet. A MN a továbbiakban nem kívánja senkinek a jó hírnevét sérteni. 6./ A Mai Nap, mint pártatlan és független napilap, ezúton is kifejezi készségét arra, hogy a témával kapcsolatosan, később akár saját hasábjain, akár az egyéb sajtóban vagy tömegkommunikációban megjelenő cikkekre, előadásokra reflektálandó, úgy a Vegyépszer, mint az általa képviselt személyek számára- megfelelő terjedelmi korlátok között és a lap belső struktúrájának veszélyeztetése nélkül- véleményük kifejtésére lehetőséget biztosít.” Ez az utolsó mondat aztán már a sajtószabadság teljes sárba tiprása. A Mai Nap főszerkesztője itt nem másra tett ígéretet, mint arra, hogy a saját lapján kívül, jelenjen meg, hangozzék el bárhol a Vegyépszernek nem tetsző vélemény, arra is kritikátlanul válaszlehetőséget biztosít. S ez a mondat azt is bizonyítja, mindaz, ami utána következett, parlamenti vizsgálóbizottság, egy-egy miniszter megnyilvánulása, bírósági tárgyalások, orvosi szakvélemények, mind-mind ködösítés volt csupán, a látszatdemokrácia álarcába bújtatva. Ezt nevezik teljes sajtó kapitulációnak, avagy a hatalom győzelmének az igazság, a nyilvánosság fölött. Ki nem mondott és le nem írt, eltitkolt, szigorúan titkos államérdekre hivatkozva.
katus
2015. július 04. 11:19
Tengiz magyar áldozatai Lakatos Pál:Tengiz miatt nem lázadozik a lelkiismeretük Még Justitia szemét is bekötötték A tengiziek, kínjukban, magukra hagyatottságukban és becsapottságukban már jogtudósok és az orvostudományok ismerői lesznek. A szakkifejezéseket, orvosi szakszavakat úgy használják, mintha egyetemi padokat koptatva sajátították volna el. Ügyvédbojtárból meg rafinált „sztárügyvédekké” nőtték ki magukat. Csak hát ők- a valódi „sztároktól, a zsebüket gátlástalanul megtömőktől eltérően- egyedül maradtak. A fennhéjázók, a hazával nem törődők utasítására. A politika, előre megfontoltan, aljas nyereségvágyból, már régen magukra hagyta, hagyatta őket. A lelkileg és fizikailag sérült emberek egymást követik a bírósági tárgyalótermekben, szinte kézből kézbe adják egymásnak a tárgyalók kilincseit. Van, aki bottal, mankóval érkezik, van, aki bicegve. Van akit, mert szeme világa is elveszett már, kézen fogva vezetnek, visznek a bíró elé. A bíró meg, erkölcsi magaslata teljes tudatában, fölényesen ítéletet hirdet, és szemükbe nézve kimondja, kínjaik, rokkant, tönkre tett életük nincs összefüggésben a tengizi vágóhíddal. A földgázmezőkön meghaltak sem Tengiz áldozatai. Szerintük! A magabiztos bírókat hallgatva talán még Justitia is eltakarja –szégyenében- a szemét. Ha márványba öntve tehetné, lehet, hogy a fejét is elfordítaná. Hiszen, a Tengizben meghaltak, ott megrokkantak ügyében annyi tisztátalan ítélet született már, hogy szinte összeszámolni is lehetetlen. Képtelenségnek tartom ezt az összehangolt bírói árulást. Nem lehet, hogy egyetlenegy pulpituson ülőnek sem lázad fel a lelkiismerete. Ilyet csak olyanok tehetnek, akiknek valakik parancsba adták, az ügyben érintett szent teheneket, erkölcsük, becsületük besározása mellett is, védeniük kell. A védtelenek meg vigyék csak magukkal tönkre tett életüket. A titkok titkába burkolózó Vegyépszer, az eddigi példák ezt bizonyítják, támadhatatlan. Mert ezt kívánja az államérdek. De milyen állam az, amelyik homályban maradó, kimondhatatlan és leírhatatlan, de gondolatban már sokszor megfogalmazott érdekek miatt cserben hagyja, vergődni engedi vétlen polgárait? Az az állam és annak vezetői, nem érdemelnek egy csöppnyi tiszteletet sem. Az egyik legnagyobb bűn, a gyámolításra szorulók kijátszása. Az ott elhaltak emlékének sárba tiprása, bűn. A bűnös meg egyszer elnyeri méltó büntetését. Mert, hiszek benne, bűn nem maradhat örökké megtorlatlanul. Sokszor látom magam előtt a megnyomorítottak végeláthatatlanul hosszú sorát. Azokét, akik, bár maguk is segítségre szorulnak, másoknak, a kazah pusztákon egészségüket elvesztőknek, nyújtják ki segítő jobbjukat. Bírók, ügyvédek, ügyészek, hamis zárójelentéseket kiállító orvosok, szégyelljék magukat. Szégyellje magát mindenki, aki tudott és tud a kínokról, de nem tett és nem tesz annak csillapítása érdekében semmit! 1991. december 16-án, immáron tizenöt éve, dr. Horváth István, a Mai Nap akkori napilap, akkori főszerkesztője, olvasom a kezemben lévő levélből, a következő, bizonyító erejű dokumentumokat küldte meg Györgyi Kálmánnak, a Magyar Köztársaság legfőbb ügyészének, „szíves felhasználásra”. 1./ Dr. Mózsa Szabolcs szakértői véleménye, a tengizi megbetegedések okairól (angol és magyar nyelven). 2./ Levélváltás Szabad Györggyel, az Országgyűlés elnökével, a tengizi vizsgálatok ügyében. 3./ A Mai Napnál egy évvel ezelőtt jelentkező betegek listája, további száz beteg adatait a közeljövőben megküldjük., megjegyzéssel. 4./ A szovjetek által készített tengizi, gázvédelmi oktatási anyag. 5. Jegyzőkönyv az 1991. február 23-án megtartott Tengiz Alapítvány üléséről (65 oldal). 6./ A cölöpmérgek vizsgálatához nyilatkozat. 7./ Demeterné Horkás Ildikó levele és leletei, példának. 8./ Réz Kata- Orenburg- Tengiz: Magyarok a halálzónában című könyve (2 példány). Kész a leltár. Ezeket a dokumentumokat kapta meg tehát az akkori legfőbb ügyész, Györgyi Kálmán. Ezekhez a dokumentumokhoz hozzá férhetett utódja, Polt Péter is. A fülük botját sem mozgatták. Most pedig, ugyanezeket a bizonyítékokat kézbe veheti a hét elején megválasztott, katonai főügyészből lett legfőbb ügyész, Kovács Tamás. Ha nem lennék biztos a dolgomban - mert úriember biztosra nem fogad- hatalmas összeget tennék arra, hogy az új legfőbb ügyész is talonban hagyja, rejtve a világtól és az igazságtól, ezeket az, emberi életek megnyomorítását bemutató, porlepte iratokat. De nézzük, milyen levelet kapott, 1991. szeptember 10-i keltezéssel, Vida vérbíró veje, dr. Szabad György, az akkori Országgyűlés elnöke, Réz Katától, a mai Nap főmunkatársától, a Tengiz Alapítvány képviselőjétől. „Tisztelt Elnök Úr! 1991. február 26-án, a Tengiz Alapítvány segítséget kért Öntől, a betegek érdekében. Eljuttattunk önhöz egy Memorandumot és tíz példány Orenburg-Tengiz: Magyarok a halálzónában című könyvet. Ön válaszlevelében arról értesített, hogy az ügyet átadta a parlament illetékes bizottságának, kivizsgálásra. Tájékoztatom Önt, hogy a kezdeti lendület- a sok bizottsági ülésezés után- megtorpant. A betegek ügyében érdemi előrelépés nem történt, azóta is többen meghaltak. Surján miniszter úr, szóvivőjén keresztül azt üzente, az ügy kapcsán új dolgokról nem tud beszámolni. Sajnálatosnak tartjuk, hogy amíg a csernobili betegek magyarországi gyógyításához – ilyen- olyan érdekből- a magyar kormány hozzájárult, a Szovjetunióban megbetegedett magyar emberek sorsa iránt közömbös marad. Kérem elnök urat, járjon közben érdekükben, s az illetékes bizottságot számoltassa be, mit végeztek félév leforgása alatt.” Csak ismételni tudom, elnökök jöttek, elnökök mentek, de a tengizi „halálra ítéltek” sorsa, Szabad Györgyöt követő Gál Zoltán MSZP-s, Áder János fideszes, s a szintén MSZP-s, önmagát kereszténynek tartó Szili Katalint sem. Senki, értik, senki nem lát összefüggést a tengizi körülmények és a magyar szakemberek megbetegedései között. Most azonban, hogy leírom a mondatot, tudatosul bennem, hogy azért volt kivétel. Dr. Mózsa Szabolcs tudományos főmunkatárs, az orvostudományok kandidátusa például, aki 1990. május 5-én keltezett, 27 oldalas tanulmányában elemzi az összefüggéseket. Az alábbiakban az ő tanulmányából idézek: „A tengizi munkahely minősítése a szovjet Olajipari Minisztérium Összövetségi Kőolajipari Biztonságtechnikai Tudományos Kutatóintézetének (VNIITE, 1997.) jelentése alapján, korrekt módon megtörtént. A fizikai, a kémiai, a gáz és a mikrobiológiai környezetre vonatkozó adatok közlési dátuma (1987) felveti annak lehetőségét, hogy a magyar fél, mivel az építkezés korábban kezdődött, részben, vagy egészben nem volt tisztában a négyféle környezet sajátosságaival és így ezekkel nem is számolt. (…) A szovjet jelentés egyértelműen kimondja, hogy a talaj és talajvíz (magas!), az éghajlat, a nagy hőmérsékletingadozások, a páratartalom, a laza homok, a rétegfolyadékok magas kénhidrogén tartalma speciális munkakörnyezetet jelent, amelyben csak megfelelő feltételek mellett szabad dolgozni. A kőolaj és földgáz kitermelése, előkészítése és feldolgozása során mérgező anyagok ellenőrizhető és nem ellenőrizhető (pld. fáklya) forrásokból kerülhetnek a környezetbe (a technológiai lánc meghibásodott pontjain- törés, repedés, tömítés-hiba, szivárgás). A védett helyekre kívülről is bejuthat a toxicus (mérgező) anyag. Teljesen szakszerű kitermelés esetén is jelentős mennyiségű és koncentrációjú veszélyes és mérgező anyag, gáz kerül a munkatérbe (kénhidrogén, kéndioxid, szénhidrogének, nitrosus gázok, ethilmerkaptánok, benzol, stb.). A Kaspi- mélyföld laza talajszerkezete nem zárja ki annak a lehetőségét sem, hogy a magas rétegnyomások miatt a talajból is szivároghat mérgező gáz. A levegőnél nagyobb fajsúlyú gázok talaj feletti mozgása számos faktor függvénye. Nyugodt, szélmentes időben a gázfelhők mozgása a keverék sűrűségétől függ. Ez pedig a hőmérséklettől, amely közismerten nagy ingadozásokat mutat. (…) A rendelkezésre álló írásbeli anyagok és a Tengizből hazajött emberek közlései alapján megállapítható, hogy a speciális ipari gáz, kémiai, fizikai és mikrobiológiai környezetben a különböző humán biológiai integrációs rendszerek (bőr, nyálkahártya, csontvelő, hereszövet, bélhám, stb.) munkaártalmának lehetősége fennáll. Ez bizonyítható, így a hivatalos jelentések- amelyek igen sok ellentmondást tartalmaznak- ide vonatkozó állításait, amelyek ideális állapotokat írnak le és a munkaártalom lehetőségét lényegében kizárják, nem fogadom el.(…) Ha a munkavégzés során egy adott betegség kialakul, akkor bizonyított alkalmasság esetén a munkaadót, alkalmatlanság esetén kiadott orvosi engedélynél pedig az azt aláíró orvost terheli a felelősség, az orvosetika oldaláról. A többi munkajogi és kártérítési felelősség. A károsodott, nem egyszer megnyomorodott embernek teljesen lényegtelen, hogy a két lehetőség közül melyik a felelős. Őt a végeredmény, a kialakult állapot és a kártérítés mértéke érdekli, annál is inkább, mert a saját felelősségünket ritkán szeretjük elismerni. (…) A parlamenti vizsgálóbizottság tengizi jelentése foglakozott a járványügy, a település-egészségügy, az élelmezés- és munkaegészségügy, az üzemegészségügy, a környezeti sugárvédelem, a gázvédelem és az életkörülmények kérdéseivel. Ez a jelentés, illetve vizsgálat- a nyilatkozat szerint sem- nem végleges, így érdemben megvitatni nem lehet. Erre azért sincs szükség, mivel ez a jelentés láthatóan nem akar minden áron „kormánypárti” lenni, fontos dolgokat nem hallgat el, újabb vizsgálatokat tart szükségesnek. A rendelkezésre álló adatok azonban felvetik annak gyanúját, hogyha a percre és méterre megtervezett látogatást nem a bázis miniszteri biztosa vezette volna, akkor a tengizi viszonyokra leírták volna-e az „európai” jelzőt? Tartok tőle, hogy nem! Úgy vélem, hogy ez a jelentés, minden jó szándéka és tárgyilagossága ellenére, a parlamenti delegálás háttere ellenére, fontos a tengizi állapotok orvosi felmérésében, de csak részigazságokat tartalmaz, nem az egészet, a teljeset. 4-5nap alatt nem lehet 4500-5500 ember munkaegészségügyi viszonyait felmérni, ezt legfeljebb csak az ügyben érdekeltek hiszik, mivel ezt szeretnék.” Dr. Mózsa Szabolcs felsorolja a betegségeket, amelyek a gázmezők munkásait érhetik, ezek a nyálkahártya-, légúti-, szem-, tápcsatorna-, vese-, szív-és keringési-, bőr-, csontrendszeri-, máj- tünetek, idegrendszeri panaszok specifikus- és daganatos megbetegedések. Csupa-csupa olyan betegségek, amelyeket a Tengizben jártak elszenvedtek. S amelyek- állítólag- Tengizzel semmiféle összefüggésben nincsenek. Az orvostudományok kandidátusa, tanulmánya végén, összegez, ezekből két pont rendkívül fontos: „A munkakörnyezet veszélyes, a munkaártalom kialakulásának lehetősége megvan. Megállapítható továbbá az is, a munkavédelem objektív és szubjektív feltételei hiányosak, erre a bizonyítékok rendelkezésre állnak. (…) A Tengizben kialakult megbetegedések nagy része foglalkozás körében elszenvedett ártalom következménye.” Dr. Mózsa Szabolcs persze a rendelkezésekre álló bizonyítékokról ma már nem nyilatkozna ilyen egyértelműen. Azoknak egy jelentős részét, tanulmánya megszületése, és egy bírósági tárgyalás után vagy közben, a SOTE Radiológiai Intézetének Űllői úti irodájából, ismeretlenek ellopták. De Mózsa Szabolcsot más inzultusok is érték. Szintén a kilencvenes évek elején történt meg vele, hogy egy bírósági tárgyalást követően, kilépve a Markó utca egyik tárgyalójából, ahol tanúként hasonlóan vélekedett, a Vegyépszer egyik magas rangú vezetője, ruhájánál fogva kezdte el rángatni, miközben azt üvöltötte felé: „Mit képzel, hogy ilyeneket mer állítani?” Dr. Bükkerdő Pál, a tengizi magyarok vezető főorvosa fékezte meg a magából kivetkőzöttet, a következő szavakkal: „Ne itt, Laci! Mégiscsak bíróságon vagyunk!” A birtokomban van egy másik tanulmány is, amelyet Prugberger Tamás, a miskolci egyetem tanára készített. A címe. „A globalizáció és a környezetvédelem neuralgikus kérdései a jogalkotás, a jogkövetés és a jogalkalmazás síkján”, és 2001-ben a Magyar Közigazgatás 11. számában jelent meg. Ennek Tengizre vonatkozó részét idézem: „A környezetszennyezés és a környezetkárosítás a mai globalizált gazdasági, technikai és technológiai viszonyok között országhatárokon terjed túl. Az 1990-es évek elejéig az eurázsiai államszocialista- kommunista térség korlátozott, szűklátókörű és globalizált gazdasága az NSZK-NDK határtól kiindulva egészen Alaszkáig, délen pedig egészen le a török, pakisztáni és indiai határig tette tönkre a környezetet a gazdag olajkutak tartalmának a talajra történő korlátlan kifolyatásával, a gyárak, a levegő, és víztisztító berendezések nélküli üzemeltetésével, a radioaktív sugárzások szabadjára engedélyezésével. Mindez az Aral-tó és a Kaspi tenger vízkészletének veszedelmes lecsökkenéséhez és elszennyeződéséhez vezetett. A Tengiz körzetében, az 1980-as évek közepén elindított földgázkitermelés során az ott dolgozók tömeges egészségromlását idézte elő.” S mint tudjuk, az ott dolgozók között voltak a mi magyarjaink is. Azok a magyarok, akik ma hiába várják, legalább csak a választ levelükre Gyurcsány Ferenctől, Demeter Ervin közreműködésével, a parlament nemzetbiztonsági bizottságától, akinek segítségét a Fidesz Heves megyei szervezete ígérte meg. Hegyi Gyula uniós parlamenti képviselőtől, a Koliszka Alapítványtól, az ILO Nemzetközi Munkaügyi Szervezet moszkvai irodájától, a Kazahsztáni Atomenergiai Ügynökségétől, a hágai nemzetközi bíróságtól, az országgyűlés emberjogi-, igazságügyi-, egészségügyi, szociális és családügyi-, a környezetvédelmi bizottságától, és Katona Kálmántól, a Magyar Demokrata Fórum országgyűlési képviselőjétől. Az eddigi tapasztalataik alapján talán joggal gondolják, hiába várnak. Ugyanakkor Tengiz, azaz munkájuk gyümölcsének sorsát aggódó figyelemmel kísérik. Ezért is döbbentek meg, még 2006. márciusában, pontosabban március 4-én, a Népszabadság egyik írásán, amely a következőképpen szól: „Az Arte legis Kft. nyerte a magyar állam kazahsztáni követelésére kiírt pályázatot. A cég hatmilliárd forintot hajlandó fizetni a jog megszerzéséért- erősítette meg lapunk információját Pichler Ferenc, a pénzügyminiszter kabinetfőnöke. A Kazahszánnal szemben 1993 óta fennálló „jamburgi” követelés értéke, különböző számítások szerint, több tízmilliárdtól akár a százmilliárd forintig is terjedhet, jogosságát azonban a közép-ázsiai ország nem ismeri el. A kormány kedden döntött arról, hogy elfogadja a követelésre kiírt pályázatra jelentkező cég ajánlatát. Mindeddig azonban nem közölték, a nyertes nevét és a kivásárlás összegét. Pénteki számunkban már megírtuk, hogy a győztes Arte legis Kft., de hivatalosan csak most erősítették meg az információnkat. A kft. vezetője, a követelés alapjául szolgáló tengizi beruházást egykor megvalósító Vegyépszer volt munkatársa. A 10 milliós törzstőkéjű magáncég az 500 millió forint bánatpénz befizetésével hatmilliárd ellenében vállalná át a behajtás „nyűgét”. Ha sikeresen egyezkedik, a korábbi munkák fejében, megszerzi a kazah gázt, és azt a MOL a magyar határon, piaci áron megveszi, akkor az ügyleten akár 50 milliárd forintot is szakíthat. Ez persze csak a legkedvezőbb eshetőség. A nyertes híre, az üggyel foglalkozók körében, komoly hullámokat vetett, ami azt jelzi, hogy a követelés talán mégsem annyira behajthatatlan, mint amennyire eddig hangoztatták. A jó kazah kapcsolatokkal rendelkező vállalkozók most részt kérnének maguknak az üzletből. Úgy tudjuk, az orosz Gazprom is bekapcsolódhat a tárgyalásokba. Állítólag ugyanis Vlagyimir Putyin orosz elnök budapesti látogatásának kedvező visszhangja miatt az orosz gázóriás hajlik „gesztust gyakorolni” a rendezés érdekében.” Tengiz rabszolgái azóta is tanakodnak, és találgatják, ki lehet a szerencsés nyertes? S milyen érdekes, mondják, az eddig behajthatatlannak kikáltott pénz azonnal elérhető közelségbe került. E mögött, állítják közülük sokan, csak valamilyen haveri kör állhat. S az is gyanús nekik, hogy az ügylet miatt egyik ellenzéki párt sem tiltakozott. Csak nem Kapolyi László, esetleg Gyurcsány, vagy kormánya, netalán a leggazdagabb magyar, a vagyonát egy év alatt húsz milliárd forinttal, hetven milliárdról kilencven milliárdra növelő OTP vezér Csányi Sándor áll a háttérben? Esetleg Kupa Mihály, Antall volt pénzügyminisztere? Vagy Kupa fia, aki a Vegyépszer tengizi korszakában, a vállalat részvénytársasággá alakulása után ,a részvények tíz százalékát birtokolta? Vagy az úgynevezett politikai elit lát fantáziát ebben az üzletben, s a hasznon, a szokásos módon, hatvan-negyven százalékos arányban osztozkodnak? Azaz, hatvan százalék jut az MSZP-nek, negyven pedig, az eddig kialakult szokásjog alapján, a Fidesznek? Ne találgassunk tovább, hiszen egy biztos, a tengizi rokkantak, vagy az ott elhaltak hozzátartozói egyetlen morzsát sem kapnak ebből. Hiszen ők csak az egészségüket és az életüket áldozták fel, mások milliárdjainak oltárán. A holtak közt van annak a fiatal lánynak az édesapja is, aki a közelmúltban keresett meg levelével. Befejezésül ebből idézek néhány sort: „Tisztelt Lakatos Pál! Először is köszönetet szeretnék mondani Önnek, mindazért, amit a tengizi halottakért tett, tesz. Lánya vagyok az 1989. október 23-án elhunyt, akkor 39 éves Ságodi Mártonnak, akit egyik cikkében említ. Én 7 éves voltam az édesapám halálakor, és vajmi keveset tudtam felfogni az egészből, azon túlmenően, hogy elment. Most 17 évvel a tragédia után és felnőtt fejjel olvasom az ön által leírtakat, és hatalmas megdöbbenés, és mérhetetlen keserűség lett rajtam úrrá újból. Viszont elismerésem Önnek, hogy nem adta fel, és folyamatosan küzd az igazság mellett. 1989-ben édesanyám is számtalan újságot (újságírót) és szervezetet megkeresett a tragédia után, de sajnos érdemi eredményre nem jutott ő sem. Bár kétségtelen hogy 2 évi próbálkozás után, két kicsi gyerekkel (öcsém 5 éves volt és én meg, mint már írtam 7 ) úgy ítélte meg a helyzetet, hogy nem tud tovább lépni, és ha tovább folyatja a harcot a lehetetlennel, akkor talán ő is rámegy erre a harcra. De néhány információt össze tudottam szedni tőle, amit most Önnek meg is írnék, hátha segítségére lehet. (…) Réz Katával, a hajdani Mai Nap újságírójával együtt próbálták kideríteni, hogy mi történt, mivel úgy ítélték meg édesapám halálának okát, hogy precedens értékű lehet, és az ő lelkiismeretüket sem hagyta nyugodni a dolog. Kutatásaik Moszkvánál elakadtak. Édesapámon boncolást nem hajtottak végre, de a halál okának kétoldali hátsófali infarktust, valamint érelmeszesedést állapítottak meg, ami azért is volt kétséges, mert édesapának előtte ilyen jellegű problémája nem volt!!! Halotti vizsgálati bizonyítvány megvan, de csak másolat, az eredetit nem kaptuk meg! Még azt sikerült kideríteni, hogy kénhidrogén és merkaptán gázok voltak térd magasságig a levegőben kint. Remélem ezekkel az információkkal is segíteni tudtunk, és ha bármivel kapcsolatban kérdése van, akkor keressen meg minket nyugodtan! Illetve köszönettel veszünk minden további előrelépést a tengizi esettel kapcsolatosan! Még egyszer nagyon köszönjük Önnek, hogy ennyire magáénak érzi több száz halott szülő, gyerek, férj, és családjainak sorsát, keserűségét! Valamint megnyugtató tudni, hogy vannak még emberek, akiknek van lelkiismeretük, és nem hunynak szemet ilyen arcátlan embergyalázások felett! Köszönettel és tisztelettel: egy csonka családból, S. H.”
Mindjárt
2015. július 04. 09:39
Jó lenne ha ezt a szöveget minden magyar megtanulná és megértené. Erre az esetre is nagyon találó. “Hívatlan jön és nem megy, hogyha küldik. Szétszóródik és mégis összetart... Belefészkel az országok testébe. Láthatatlanul országot szervez magának más népek országában. Törvényeket teremt túl vagy innen a törvényeken. Tagadja a haza fogalmát és mégis van hazája, mely vele vándorol és vele telepszik meg. Tagadja a többi népek Isten fogalmát, míg maga mindenütt újra építi templomát. Jeruzsálem ledőlt falait siratja és húzza a falakat láthatatlanul maga után. Elszigeteltségét panaszolja és titokzatos csatornarendszerrel köti össze végtelen városát, mellyel már beépítette jóformán az egész világot. Az összeköttetések és kapcsolatok megvannak. Különben hogyan lenne lehetséges, hogy a tőke és a sajtó alamennyiük kezében ugyanegy célt kövessen az egész világon át és minden faji érdek összelüktessen épp úgy a rutén faluban, mint New-York közepén? Valakit felmagasztalnak és végig fut a magasztalás a földgolyón. Valakit tönkre akarnak tenni, megindul a munka, mintha egyetlen kéz igazgatná.” Tormay Cécile – Bujdosó könyv
Rekasz
2015. július 04. 09:23
Remek tudós és régi vágású államférfi - abból a fajtából, ami teljesen kihalt mára. Ma csak politikusok vannak.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ezek is érdekelhetik