Az illegális bevándorlás bűncselekmény, és Magyarország nem engedi meg, hogy határain bűncselekményeket kövessenek el, ezért a határait és ezzel Európa külső határait is meg fogja védeni - jelentette ki Orbán Viktor kormányfő pénteken Pozsonyban a visegrádi négyek (V4) miniszterelnöki szintű tanácskozását követő sajtótájékoztatón.
Orbán Viktor rámutatott: ma az európai országok közül Magyarországra nehezedik a legnagyobb migrációs nyomás, hiszen az idei év első öt hónapjában több mint 50 ezer bevándorló érkezett, több, mint Olaszországba vagy Görögországba. A magyar miniszterelnök újságírói kérdésre elmondta: Magyarország nem fog segítséget kérni határai megvédéséhez, mert kötelességének tekinti, hogy azt megtegye.
A visegrádi négyek – Szlovákia, Magyarország, Csegország és Lengyelország – Pozsonyban tartott kormányfői szintű találkozóján, amelyen Lengyelországot Tomasz Siemoniak miniszterelnök-helyettes, védelmi miniszter képviselte, a résztvevők közös, elutasító álláspontot fogalmaztak meg az Európai Unió által szorgalmazott menekültkvótákkal szemben.
„Elutasítjuk a kötelező kvótákat, mert úgy hisszük, hogy amit az Európai Bizottság javasol, az ellentétben van az önkéntességnek az Európai Tanács által képviselt elvével” – szögezte le Robert Fico szlovák kormányfő a tanácskozást követő közös sajtótájékoztatón a tárgyalás témáit és eredményeit ismertetve. Hozzátette: kiemelten foglalkoztak azzal, hogy Magyarországot milyen rendkívüli mértékben érinti az illegális bevándorlás problémája, és egyetértettek abban, hogy ezt a különleges helyzetet mindenkinek tekintetbe kell vennie.
A Szlovákia V4-es elnökségének lezárása alkalmából tartott találkozó második részében François Hollande is részt vett. A francia államfő az Európába irányuló, fokozódó menekültáradat problémájával kapcsolatban kijelentette: teljesen egyetért azzal a V4-ek által megfogalmazott nézettel, miszerint Európának elsődlegesen a migráció kiváltó okaira kell megoldást találnia. Rámutatott: Franciaország is osztja azt a véleményt, hogy a menekültkvótákat nem lehet a valóságba átültetni, ugyanakkor azon az állásponton van, hogy a kérdés kezelésében az önkéntes alapú szolidaritásnak meg kellene jelennie.