„A liberálisok minden esetben tiltakoznak a külföldiek bevándorlását és letelepedését korlátozó intézkedések ellen, mondván, hogy mindenkinek joga van eldönteni, hol akar élni, s ebben nem akadályozhatják meg a választott területen már ott élő politikai közösség tagjai. Miért is nem? Azért, mert a politikai közösséghez (nemzethez) tartozás nem jelent többet szabadon létesíthető és megszüntethető jogviszonynál, tehát nem korlátozhatja egy olyan alapvető egyéni jog érvényesülését, mint a lakóhely szabad megválasztása. Akik így gondolkoznak, tagadják, hogy egy nemzet több volna az állampolgárok pillanatnyi összességénél, hogy azonosulást követelhet a közös vállalkozás céljaival, ahogyan még a 19. századi liberálisok vallották, és erre hivatkozva, sajátos érdekek szerint mérlegelheti új jövevények befogadását vagy elutasítását. Mondanom sem kell, hogy ez ma Európában lét és nemlét kérdése mindazok számára, akik ragaszkodnak az identitásukat meghatározó közösség megszokott életformájához, és úgy találják, hogy a gyors ütemű és tömeges bevándorlás azt gyökeresen felforgatja, lehetetlenné teszi.
A bevándorlók nem tudnak, esetleg nem is akarnak integrálódni a fogadó ország vagy földrész kultúrájába, hiszen többségüknek nem ez a célja, pusztán a jobb megélhetés(vagy valamilyen megélhetés) reményében keltek útra. A jogvédők számára nem elvi, pusztán mennyiségi kérdés, hogy adott esetben száz vagy százezer bevándorlóról van szó, s hogy azok egyetlen év vagy egy évszázad leforgása alatt érkeztek, mindez nem érinti az általuk védelmezett jogelv univerzális érvényességét. Akkor sem, ha az emberiség történetében ismert legnagyobb arányú népvándorlás, amely történetesen épp napjainkban zajlik, rövid idő alatt eltünteti a föld színéről az európai szubkontinensen kialakult jellegzetes civilizációt, vívmányaival együtt, melyek közé az egyén önrendelkezésével és az emberi jogok egyetemességével kapcsolatos meggyőződés is tartozik.
(...)
A liberálisoknak mindenesetre közös előfeltevése, hogy ami az egyéni és az általános közé esik, tehát minden különös történelmi körülmény és lokális érdek irreleváns, sőt éppen ez az, ami kiküszöbölendő. Mert az igazság csak egyetemes lehet. Mert a legitimitás forrása csak az egyének akarata lehet. És ha a különös közvetítéseket eltávolítottuk az útból, akkor az egyenértékűnek mondott egyéni célok között a jól megválasztott univerzális szabályok segítségével az erőforrások vagy jogosultságok igazságosan eloszthatók. Ezért nem szabad, hogy az egyéni akarat érvényesülését egyfelől, az általános törvény érvényesülését másfelől különféle lokális közösségekre, a jóról és a rosszról alkotott különös elképzelésekre való tekintettel korlátozzák.
Ez az okoskodás azonban csak első pillantásra tűnik ésszerűnek. A szabadság 19. századi filozófusai, költői és politikusai éppen ellenkezőleg, az egyén felszabadításához így vagy úgy a közjóval kapcsolatos elképzeléseket társítottak – alig találunk példát az ellenkezőjére.