Progresszívek, Braun Róbert, Trianon: akik miatt nagyon nehéz…

 „A progresszió híveinek az emléknap kapcsán világosan kell fogalmaznia: Trianon azt a korszakot zárta le, amikor a magyar elit kiváltságtudata és kivagyisága, hatalmi nagyravágyása elnyomta a hazában élő nemzeti kisebbségeket, később akadályozta az asszimilációt és az együttélést, megalkudó járadékvadászata helyettesítette a polgárosodást, a meg-meginduló polgári fejlődést időről-időre visszavetette a korlátolt felsőbbrendűség, a modernitás elutasítása. Trianon szabadságot és polgári fejlődést hozhatott (volna): önálló és független magyar nemzet teremtett, mely elindulhatott (volna) a nyugatias polgári fejlődés útján. Trianon azért fontos, mert az a szabad és modern magyar zsákutcás társadalomfejlődés origója. Nem Trianon kéne fájjon, hanem, ami utána következett és tart, azóta is” − írja Braun Róbert a baloldali Dinamó blogon Trianon és a progresszió vélt kapcsolatáról.

Szóval Braun Róbert és Trianon: akik miatt nagyon nehéz... Mit is nehéz? Egy olyan országot építeni, amiben a legfontosabb nemzeti alapkérdésekben konszenzus van. Lehet vitázni sok mindenről. Bevándorlásról, az egyházak szerepéről, abortuszról, eutanáziáról, melegházasságról; és ha a „magyar progresszió” azt képzeli, hogy ezekben a magyar jobboldal egységes monolit tömb, akkor nagyon téved.

Sok olyan jobboldali embert ismerek – és magam is közéjük tartozom –, akik számára a bevándorlás nem egy fekete-fehér képlet, hanem egy józanul megvitatható és megvitatandó kérdés. A melegházasság vagy az eutanázia nem hogy legitim vita tárgya, hanem szerintem teljességgel támogatható. Akik számára mondjuk az egyház és állam szigorú szétválasztása alap, és a vasárnap egy nap szombat és hétfő között, ennyi, és semmi más. Az abortusz sem vallási-ideológiai ügy. Inkább annak kérdése, hogy az egyén élete mikor kezdődik. Szerintem akkor, amikor megfogan és létrejön egy egyedi és új élet, ergo az abortusz egy emberi lény megölése, de ezt nem előremutató dolog valami isteni kinyilatkoztatásból levezetni.

A probléma sok emberrel a magyar jobboldalon és baloldalon az, hogy nem vitázik, hanem isteni kinyilatkoztatásokat tesz, az alapvető tények ismerete nélkül.

*

Ebből az alapállásból ír Braun Róbert is Trianonról és az azt megelőző korszakról. Vegyük előre az utóbbit, mi is az a sötét korszak, amit 1920-ban meghaladhattunk volna, hála Trianonnak?

Nos, a kolléga ilyeneket talál leírni: „Trianon szabadságot és polgári fejlődést hozhatott (volna): önálló és független magyar nemzet teremtett, mely elindulhatott (volna) a nyugatias polgári fejlődés útján”. Meg ilyeneket: „A magyar nemzet 1920-ban végre megszabadult az évszázados Habsburg elnyomástól, kiszabadult a Szent Szövetség feudalista béklyójából”.

Jesszusom. Hát ugye a Szent Szövetség 1920-ban már évtizedek óta nem létezett, ez tény, nem vitakérdés. Az Osztrák-Magyar Monarchia meg éppenséggel a magyar polgárosodás és nyugatosodás, nemzeti modernizációnk nagyon is hatékony katalizátora volt. Aki nem hiszi, sétáljon egyet Budapesten, ami Berlin után Európa leggyorsabban fejlődő városa volt, vagy olvasson egy kicsit magyar ipartörténetet! Persze lehet vitázni arról, hogy 1867-1918 Magyarország felzárkózásának időszaka volt-e Európa nyugati feléhez, vagy valami feudális mocsár, de nehéz. Egy apró kis idézet, de oldalakon át lehetne taglalni:

„Ezen ciklusban történt a feudális viszonyok, például a céhek eltörlése (1872), irtványföldek felosztása (1871) hitelrendszer és bankok kiépülése, külföldi tőke beáramlásának megindulása  (…) a Monarchián belül határozottan megnőtt Magyarország gazdasági súlya (…) A dualizmus korában Magyarországon az ipar három húzóterülettel rendelkezett, melyekben hazánk európai szinten is kiemelkedő teljesítmény nyújtott. A hátrom terület: a már említett vasútipar illetve a malomipar és az élelmiszeripar.” 

Társadalmilag, politikailag nem ennyire egyértelműen pozitív a kép, de ez nem a Monarchia, hanem a magyar politikai elit hibája. Bár éppen ez az „elnyomó, feudális” állam hozta el  a magyar zsidóság felemelkedésének és emancipációjának nagy korszakát. Az viszont tény: a magyar elit jelentős része elképesztően szűk látókörű volt – ahogy egyébként ma is az. Akkor a Kárpátok bércein nem láttak nagyon túl, ma a 93 ezer négyzetkilométeren se igazán, de kérdés: hogyan segíthetett volna ezen bármiféle módon Trianon?

Ami pedig a nemzetiségek elnyomását illeti, tény, nem próbáltak kiegyezni azokkal a kisebbségekkel, akikkel valószínűleg hosszú távon is ki lehetett volna egy föderatív állam keretein belül: a horvátokkal, szlovákokkal, ruszinokkal, szászokkal. Annak viszont, aki azt képzeli, hogy magyarnál jóval virulensebb román és szerb nacionalizmussal ki lehetett volna egyezni, alapos tanulmányozásra ajánlom az 1848-49-ben történteket és e két ország nemzetiségi politikáját 1914 előtt. A budapesti hozzáállás tényleg ostoba, kivagyi és elnyomó volt a nemzeti kisebbségekkel szemben, de Bukarest, Belgrád, Párizs vagy éppen Berlin durvább politikát folytatott. Ez nem mentség, de miért várunk a magyar politikai elittől valamit, ami a fejlett és polgárosult nyugaton sem volt szokás akkoriban, nem is beszélve a kifejezetten barbár román és szerb gyakorlatról? Tudják a progresszívok, hogyan lett románná Dobrudzsa vagy mik folytak Dél-Szerbiában, amikor Magyarországon mondjuk településnevek magyarosításán háborogtak szerbek, románok? A különbség ég és föld Magyarország javára, de a történelmi kontextus ismerete nélkül könnyű ítélkezni.

*

A Trianon utáni időszakot illetően pedig a „vélhető” fájdalom okairól, a kulturális javak rombolásáról, a megaláztatások tömegéről, az atrocitásokról ne beszéljünk részleteiben. Mert Trianon nem csak szétszakított családokat, elűzött százezreket, de ezrek halálát is jelentette. Legtöbbjükét harcban, de százakat egyszerűen megöltek a bevonuló román, szerb, cseh csapatok. Mennyi progresszív − aki Újvidékről vagy Ördögkútról mindent tud − hallott a kőröstárkányi, makói, észak-komáromi stb, stb. vérengzésekről? Na igen, ez a baj. Abban talán mégis egyet kellene értenünk, hogy mindez tragédia. De úgy nehéz, ha a saját történelmét sem ismeri az ember, mint ahogy a magyar progresszió köreiben dívik.

Persze a legfontosabb dolog, ami alapjaiban lehetetlenné tette évtizedes távlatokra egy igazán sikeres ország létrehozását Trianon után, gazdasági volt. Nem csak a brutális jóvátétel vagy a maradék ország nemzeti vagyona jelentős részének román elrablása 1919-ben. Sőt, elsősorban nem ez. Hanem az, hogy az új határok lebontottak egy nagy és jól működő gazdasági egységet. Rendkívüli versenyhátrányba hozták például a maradék magyar ipart. Hát ugye ásványkincsek nélkül, egy minimálisra zsugorodott piacon nehéz… Az ország gazdasági szempontból kulcsfontosságú régiói kerültek más államok irányítása alá; és Prága, Bukarest vagy Belgrád miért folytatott volna olyan gazdaságpolitikát, amely segíti a magyart és nem vágja el az összekötő szálakat? Hiszen minden rosszindulat nélkül is (ami pedig megvolt/megvan) alapvető érdekük volt, hogy összeforrasszák az újonnan megszerzett területeiket a régiekkel. Az utóbbi kettő éppenséggel de facto kirabolta Erdélyt és a Délvidéket, elsősorban persze a magyarokat, de a többi nemzetiséget, sőt az új többségi nemzet ottani lakosait is. Ha megnézzük a valóságot, a cseh, román, szerb politika éppenséggel megfojtani kívánta az új magyar nemzeti államot, teljesen függetlenül attól, ki van hatalmon, Károlyi, Kun vagy Horthy. Hogyan lehetett volna így igazán sikeres társadalmi, gazdasági átalakulást levezényelni? Még a győztes, mérhetetlen javak birtokába jutott Románia és Jugoszlávia is tökéletes gazdasági/társadalmi/politikai kudarc lett…

Szóval, ha esetleg nem Horthy-korszak jön, hanem Károlyi- vagy Jászi-korszak két és fél évtizedre, akkor sem lett volna valódi európai felzárkózás és nyugatosodás. A kisebbségek és elsősorban a zsidóság elkerült volna sok megaláztatást, de Trianon mindenképpen évtizedes elszegényedést hozott volna, az örökre elvesztett nagyobb fejlődési potenciálról nem is beszélve. Mert ez a régió együtt, egy megreformált Monarchia keretein belül sokkal sikeresebb lehetett volna máig hatóan, mint szétszabdalva.

És te jó ég, ha 1941-ben Károlyi a miniszterelnök, és ha a magyar elit nem törekszik korábban revízióra, az mennyiben akadályozza meg Hitler Németországát, hogy lerohanja Magyarországot Jugoszláviával együtt? Semennyiben, mert a Szovjetunió elleni felvonulás déli szárnyának biztosítása Berlin számára fontos volt, és ugyan miért kerülte volna Magyarországot, ha könnyedén ki is rabolhatja útban Jugoszlávia és Görögország felé? Ez persze spekuláció, de nehéz olyan forgatókönyvet elképzelni, amiben hazánk kimarad a világháborúból és nincs magyar holokauszt. A zsidótörvényeket elkerülhettük volna. A haláltáborokat aligha. Hacsak nem varrjuk Horthy és a revíziós politika nyakába Adolf Hitlert is.

Szóval ez a baj, így nagyon nehéz. Ha dogmatikusan, vallásos hitként közelítjük meg a kérdéseket, egyszerűen sehova sem jutunk.

*

Trianon legalább részleges gyógyítása nem magyar feladat. Egy igazán progresszív Európai Unióban, egy  progresszív Romániában mondhatná azt egy partiumi magyar falu, hogy kérem, én inkább Magyarországhoz szeretnék tartozni, mert a lakosság 99%-a magyar. Lenne egy népszavazás, a többség döntene és rendben van. De hagyjuk az utópiákat!

Szlovéniában pár ezer magyar majdnem teljes szimbolikus egyenlőségben élhet. Kisebbségi lét ez, persze, ami mindig hátrányokkal jár, de nem napi megaláztatás és vesszőfutás. Ez elsősorban két másik EU- és NATO-szövetségesünkről, Romániáról és Szlovákiáról nem mondható el. Pozsony és Bukarest felelőssége elsősorban, hogyan bánik a magyarokkal. Semmilyen olyan tény nincs, ami azt mutatná, hogy a „progresszívabb” magyar kormányzatok, mondjuk Gyurcsány és Bajnai valamit is tudott volna javítani a bánásmódon. Azért nem, mert a magyar nemzeti lét ezen országok nacionalizmusai számára önmagában fenyegetés, függetlenül attól, Budapest mit tesz vagy nem tesz. Amíg másodrendű státusz, állami szintű elnyomás létezik sok szomszédunknál, hogyan lehetne meghaladni Trianont?

Erre válaszoljanak már egyszer a progresszió hívei!

Nem nekem. Maguknak.