Külföldről támadják a Mandinert mióta feltártuk, hogy halálra vertek egy kényszersorozott magyar állampolgárt az ukrán toborzók

Az informatikai támadás elhárításán kollégáink folyamatosan dolgoznak.

Az Európai Parlament magyar néppárti delegációja az Európai Bizottsághoz fordult adatigényléssel Gyurcsány Ferenc Altus nevű cégének uniós megbízatása miatt, közölte csütörtökön a képviselőcsoport.
A Fidesz-KDNP EP-képviselői elfogadhatatlannak tartják, hogy az Európai Bizottság egy olyan céget bízzon meg az Európai Unió 2014-20-as fejlesztési programjaival kapcsolatos tanulmányok elkészítésével, amelyik egy aktív pártpolitikus tulajdonában van - olvasható a közleményben. Szerintük az uniós javaslattevő-végrehajtó intézmény ezzel megsérti a pártpolitikai függetlenség elvét.
A megbízás kapcsán egyebek közt azt kérdezik az Európai Bizottságtól, hogy a cég az Európai Bizottsággal való szerződéses viszony 2014 októberi kezdete előtt végzett-e az uniós regionális politika megvalósításával kapcsolatos elemzői munkát, illetve amennyiben ezt a feladatot az Európai Bizottság maga látta el, akkor melyik főigazgatóság mely részlege végezte ezt a munkát korábban, és mi az oka annak, hogy most egy külső konzorciumot bíztak meg ezzel a feladattal. Azt is kérdezik, hogy melyik főigazgatóság írta ki a pályázatot a megbízatásra, ki volt a felelős döntéshozó a pályázat elbírálásáért, hány cég indult azon a pályázaton amelynek során az Altus Zrt. vezette konzorcium elnyerte a 2016 január végéig tartó megbízatást.
Szintén a kérdések között szerepel, hogy milyen feltételeknek kellett megfelelnie a pályázóknak, és milyen ismérvek alapján választotta ki ezt a konzorciumot az Európai Bizottság, illetve mikor hozza nyilvánosságra a brüsszeli testület a pályázati kiírást és a pályázatok értékelésével kapcsolatos dokumentumokat.