Amit a keresztények nem vitatnak

„Ha a történelmet szemléljük, észrevesszük, hogy nagyon lassan, de biztosan az emberek kidolgoztak olyan értékeket, melyek meghaladják a közvélemény és a törvényhozók akaratát. Amikor ezek az értékek veszélybe kerülnek, ünnepélyesen megerősítik azokat, és egyetemes érvényűnek nyilvánítják őket. Így született meg a 2. világháború után 1948-ban az Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozata is. Bármi legyen egy adott nép akarata, nem mehet szembe az alapvető, a közösségi életet kormányzó emberi jogokkal.

Ez a gondolatmenet szabályozza a halálbüntetés kérdését is. Az ókori társadalmakban a súlyosan vétők ellen a bosszú és a megtorlás elve volt érvényben, és ez ma is megnyilvánul, valahányszor valaki különösen kegyetlen tettet követett el. Ám az igazságszolgáltatás föladata nem a bosszúállás, hanem a tettes ártalmatlanná tétele. A lényeg az, hogy a vétkes ne árthasson többet, ezért őt a társadalomból ki kell zárni, ha szükséges örökre. A tapasztalat azt mutatja, hogy a halálbüntetésnek nincs elrettentő ereje. Azokban az államokban, ahol alkalmazzák, a szörnyű bűncselekmények számát nem sikerül visszaszorítani.

A történelem folyamán volt egy döntő pillanat, amikor ebben a tárgyban radikális fordulat következett be. Jézus tanításáról van szó: »Hallottátok, hogy megmondatott: szemet szemért, fogat, fogért. Én pedig azt mondom nektek...« (Mt 5, 38-48) és következik a krisztuskövető emberek példás viselkedésének leírása.

A halálbüntetés esetében nincs mit vitatni. Ez a vita le van zárva.”