Meg kell tanítani a demokráciát – Civil Világ IV.

2015. március 31. 11:18

Zsolt Péter

Vannak olyan civil szervezetek, amelyek demokráciára próbálják nevelni a gyerekeket és a felnőtteket, és még értenek is ehhez. A színházi módszerek nagy hazai felfutásukat élik. Mindez nem megspórolható, hiszen egy jó demokrácia nem születik csak úgy magától, azt előbb meg kell tanítani.

Civil Világ IV. adás után, Professzionális és diffúz civilek, akik kulturálisan művelnek 

 
A népfőiskolák dániai születésüket annak köszönhették a XIX. században, hogy voltak, akik a német befolyástól meg kívántak szabadulni, az önkormányzatiságukat igyekeztek erősíteni és felismerték, hogy ehhez képezniük kell magukat. A magyar népfőiskoláknál azt ismerték fel nagyjaink, hogy a vidéki lakosságot képezni kell.
 
Magyary Zoltán például a népfőiskolákban látta a helyi közigazgatás fejlesztéséhez a legalkalmasabb eszközt, mivel aki kiokosodott, sokkal szakszerűbb munkaerővé tudott válni és hatékonyabbá tudta tenni az államot. Az állam szolgálata a nemzet szolgálata volt, és ehhez képzett közhivatalnokok kellettek, akik műveltségükben jól tudták képviselni az állam tekintélyét. (Tatán az ottani népfőiskola idei 75. évfordulóján épp róla emlékeztek meg.)
 
Már a dán és magyar verzióban is érzékelhetjük a szokásos különbséget, az alulról megjelenő igényt, illetve felülről szervezést, de még nehezebb megmondani, hogy ma mi a küldetése egy népfőiskolának és hogy találhatja meg a helyét. (Elnézést, hogy a történetből kihagyjuk most a kommunista nehéz időszakot és rombolást.)
 
Ki akar itt művelt polgár lenni csak azért, hogy helyi közösségét, s pláne az országát szolgálja? Ha műveltségre is vágyik valaki – márpedig a középosztályban ez az érték azért megvan -, annak célja sokkal inkább az egyéni boldogulás, semmint bármiféle szolgálat. Ha igen jól sikerül a polgárosodás nem csupán a vidéket, de az országot is elhagyja az illető.
 
Ez a nagyon kemény szociológiai tény, az individualitás versus közösség-centrikusság alapvetően belesodorja a hajdan innovatív népfőiskolákat (bentlakás, közösen kialakítandó ismeretkeresés, rövid idejű gyors tudásátadás, közösségfejlesztés), hogy új utakat keressenek. A Magyar Népfőiskolai Társaságnál egy ilyen megfejelésnek tűnik a civil ellenállás támogatása. Legalábbis a kishantosi történetben mindenképp, mert nyilván egy számítógépes felnőttképzési tanfolyam politikailag semleges. A Kishantos kapcsán szervezett népfőiskolai rendezvény két dologból lett kikeverve. Egy hagyományos ízből, melyben okosodni kívántak a jelen lévők a biokertészet nyugati technológiájáról és értékesítési mechanizmusairól, jövőjéről.
 
Ugyanakkor egy másik vonás is ott van, az aktív civil kontroll. Már a témaválasztás sem lehetett véletlen. Kulturális szervezet ez? Vagy épp ők is politikai civilek? S ha az utóbbi, akkor mi van? Más népfőiskolák szintén erősen ideologisztikusak, mert például felekezetekhez, egyházakhoz kötődnek, hogy a lakiteleki politikai kötődéséről már ne is beszéljünk. Szerepkeresésük Magyarországon már-már reménytelennek látszik, noha nemigen tesszük fel a kérdést, hogy azok a remek célok, melyeket szolgálni szeretnének (vitakultúra, önművelés, demokrácia stb.) miért nem teszik őket népszerűbbé. 
 
Az eredeti szabad szellemet biztosító és a felnőttoktatás tudáskészletét használó eszköztár már mintha nem volna elegendő. A közös beszélgetések, ismeretterjesztő előadások és tanítások, sokszor csak konferenciák ma már az erősen mediatizált világban kevésnek tűnnek. Az emberek nem mozdulnak ki otthonról csak úgy a tanulás kedvéért, minden papír megszerzésének lehetősége nélkül. Nem kívánnak általánosan művelt állampolgárrá válni, minden perchez konkrét hasznot vagy élményt követelünk. Talán ha még tovább fejlesztenék a felnőttoktatás módszereit, konkrét célmegjelöléssel tréningszerű vagy konfliktuskezelő mediációs oktatásig, nem tudom. 
 
Nincs ilyen módszertani tanácstalansága a drámapedagógiának, a színház közösségi útkeresésének, melynek épp az az erőssége, hogy tudja, miképp szólíthatja meg a fiatalokat, sőt akár a felnőtteket is. Bármilyen konfliktus (szociodramatikus helyzet) megírható színházi szituációként, és aztán a konfliktus értelmezésébe bevonhatók a jelenlévők. Tehát a színház, a drámajátszás itt elsősorban egy aktív eszköz a közösségi megoldáskereséshez, esetenként a cselekvésre történő felkészítéshez is. S bár mindkét szerveződés demokráciára, fejlett közösség-centrikusságra kíván nevelni, előbbi nem tudja elmondani, hogy mihez ért pontosan, vagy hogy mi az a módszer, amit technikailag magas szaktudást követel. 
 
Diffúz a témaválasztása az értelmiségi sokszínűsége, a tanítási módszerei miatt. Sokszor direktben szeretne hatni a politikára, a politikai nevelésre, de egyre nehezebben éri el célcsoportját. Hogy a skandinávoknál ez miért megy még mindig jobban, miközben ugyanazok a modernizációs kihívások, nem könnyű megmondani; bár azt tudjuk, hogy ott sokkal több időt töltenek az emberek szabadidejükben együtt, és kevesebbet a számítógépek előtt, valamint hogy több a cselekedni kívánó, és hogy több pénz mozog a rendszerben. Szóval talán ez mégse olyan nagy rejtély. 
 
A KÁVA nem akar aktuális kérdésekbe belefolyni, ugyanolyan elvszerű mint az előző, viszont fikciós műfajban működik: kidolgozott módszereivel profi szerzőket, színészeket, dramaturgokat igényel. Mindkettő pedagógia, de a drámapedagógiai tudás egészen speciális, míg a népfőiskola igazi ereje egy-egy meghívott vendég tekintélyében, kisugárzásában keresendő. Ez utóbbi pedig sokszor pótlásra kerül a médiumokon keresztül, míg a drámapedagógia hatása médiumon keresztül csekély volna, de bevonva a látogatókat élményszerű a hatás.
 
Igen elkényeztetetté és hedonistává vált a mai világ. Élményekre vadászik mindenki. Vesz egy számítógépes játékot, hogy a II. világháború vagy a Star Wars virtuális élményeit szerezze meg. Ezzel azonban képes versengeni egy professzionális civil szervezet, míg egy népfőiskola már nem nagyon. Az olyan diffúz szerveződések, mint a CÖF, a Milla, vagy a hagyományokra építő népfőiskolák belebonyolódhatnak a hatalmi érdekérvényesítés útvesztőibe.
A bejegyzés trackback címe: http://mandiner.hu/trackback/83697