Regisztráció | Elfelejtett jelszó | Felhasználó törlése

Birkák
2015. március 31. 12:40 | Írta: Kiss Brigitta

Egyelőre csak három birkával jött a Kossuth térre a Független Kisgazdapárt elnöke, illetve a hortobágyi gazdák képviselője, de ha nem sikerül előrelépést elérni a földpályázatok ügyében, akkor ígéretük szerint legközelebb már 100-200 birkát hajtanak majd végig az Alkotmány utcán. Rezes Gábor gazda szerint több tízezer állat sorsa a tét.

Tizennégy hónapja nem ül le tárgyalni a hortobágyi gazdákkal a kormány, hiába kérik őket, hogy megoldást találjanak a földpályázatok eredményei miatt kialakult helyzetre, ami nem csak az érintett családoknak jelent súlyos érvágást, hanem a „népgazdaságnak” is, és akár biológiai katasztrófához is vezethet – hangoztatta Rezes Gábor, a hajdúsági birkatartók szószólója a Földművelésügyi Minisztérium Kossuth téri épülete előtt, ahová Hegedűs Péter, a Független Kisgazdapárt elnöke, illetve a „FIDESZ kormány” által „vezetett” birkák kíséretében érkezett meg.

Rezes Gábor a szemerkélő esőben megtartott sajtótájékoztatón elmondta: olyanok vesztették el most bérelt földjeiket, akik 25-30 éve foglalkoznak állattartással. Ezúttal is „nyugodt szívvel” pályáztak a földbérletekre, de helyettük olyanok nyertek, akik nem is helyi lakosok, és még állatuk sincs, vagy csak alig, a korábbi bérlőknek pedig nincs hová hajtania az állatokat, pedig április elsején ez már időszerű volna, ráadásul a takarmány is fogytában, illetve van, akinek már el is fogyott. 

Mindeközben az érintett körülbelül 60 családot, illetve 150-200 munkavállalót nem csak anyagilag viseli meg a helyzet – mondta el Rezes – hanem egészségileg is, hiszen nem csak a tulajdonuk veszett oda, hanem a több évtizedes életvitelük is. Ráadásul egyre több incidens alakul ki a régi és az új bérlők között, feljelentés is született már birtokháborítás miatt. Rezes arra kért mindenkit, hogy legyenek velük szolidárisak, a Földművelésügyi Minisztérium illetékeseinek pedig azt üzenete: gondolják végig, milyen húsvétja lesz az érintett gazdáknak mindezek fényében.

Az akcióban társszervező Független Kisgazdapárt elnöke, Hegedűs Péter szerint ugyan most csak három birkával jöttek, és céljuk csupán az volt, hogy felhívják a figyelmet a hortobágyi gazdák helyezetére, de ha nem történik változás, akkor legközelebb 100-200 birkát fognak végigterelni az Alkotmány utcán, és százszor ennyien vesznek majd részt a megmozduláson. Hegedűs szerint a hortobágyi földpályázatok körül kialakult helyzet a mezőgazdaság „Buda-Cash vagy Quaestor-ügye”.

A sajtótájékoztatót követően petíciót adtak át, melyet a Földművelésügyi Minisztérium képviseletében Vass Krisztián vett át a tárca épületének bejáratánál.

A bejegyzés trackback címe: http://mandiner.hu/trackback/83702


Összesen 146 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.
időrendben | fordított időrendben | értékelés szerint


kedves gazdák, a fidesznek csak a szavazatotok kellett, utána le vagytok sz@rva, mint számos más társadalmi csoport.


Gyurcsányista gazdák a Hortobágyon, pfejj.

Válaszok:
Counter | 2015. március 31. 12:59

Izé, dehogy gazdák.

Brókerek azok, tessék csak rájuk nézni.


"Hegedűs Péter szerint ugyan most csak három birkával jöttek,"

---- a régi szép időket idézi, de akkor a libáké volt a főszerep.

"a korábbi bérlőknek pedig nincs hová hajtania az állatokat, pedig április elsején ez már időszerű volna, ráadásul a takarmány is fogytában, illetve van, akinek már el is fogyott."

---- magyarán, több ezer birka fog éhen pusztulni, aki netalán feljelentené az "állatkínzókat" (a'la Helmeczi), gondoljon azokra a baromarcú kreténekre, akik ezernyi birka éhhalálát okozták.


Helyes. Kíváncsi vagyok, hogy Jakab "Gazdakör" István beszélt-e velük.

Válaszok:
Laibach | 2015. március 31. 13:25

Így döntött a felcsúti király. Gondolom nem a fideszre szavaztak.

Válaszok:
Counter | 2015. március 31. 13:21

2018-ban lesznek választások, addig a hortobágyi birkabrókerek menjenek haza és reménykedjenek az EU-USA ejtőernyősökben.
Hogy aztán megint 2/3-dal kapjanak a bolsi pofájukra.

Ajvékolnak, mert nem tetszik nekik, hogy a kormány talpra állítja az országot és a mezőgazdaságot, irigylik a földet a tehetséges fiatal gazdáktól.


Az is lehet, hogy stadion álmodtak a legelőre mint Felcsúton.


Húsvét, éhen döglött bárányok, youtube.
Ezt már nagyon kevesek gyomra veszi be.


A libsibolsiknak nem tetszenek a Szent Piac természetes folyamatai: hogy a tulajdonos annak adja bérbe a földjét, akinek akarja.

Majd eladják a birkáikat; amelyik nem, ahhoz kijön az állatorvos, a NAV meg az ügyészség, hogy hogy is van ez a birkákkal. Egyből meg fognak enyhülni, meg fogják kötni az üzleteket a rendes magyar gazdákkal!


Figyu már, hanyagold már ezt a hülye libsibolsi dumát, amikor a fidesz a legnagyobb posztkomcsi párt.

Kettő!!! Rühellem Ferenc testvért is, de lassan ki kell mondani, hogy klasszisokkal jobb volt az életszínvonal akkor mint mostanság.

Válaszok:
Laibach | 2015. március 31. 13:24

Útnak indítja-e a traktorokat Budapestre.

Válaszok:
Counter | 2015. március 31. 13:42

1. Mint pályázó van joguk kifogásolni azt, hogy miért úgy döntött a pályázatot elbíráló, ahogy.

2. Mivel a vitatott föld köztulajdon, esetleg a közérdeket kellene érvényesíteni a bérbeadásának elbírálása során. Kérdés, a közérdek valósul-e meg a föld járadékalapként történő hasznosításakor, ha alternatívája a földként való hasznosítás is lehetne?


Majd leporoljuk a Demszky-táblákat, ha meg kell védeni a polgári kormányt a birkabrókerek támadásától.

Milyen ostobák ezek a bolsik! Maguk gyártatják le és adják át nekünk a hortobágyi brókereiket visszatartó KRESZ-táblákat!


Igazi gazdatermészet: dögöljön meg a szomszéd birkája.


A marhák sincsenek jobb helyzetben:
"Év végéig van tartalék – mondja Jéger Rudolf, a Rákóczi Gazdaszövetkezet vezetője, a település agrárbizottságának elnöke. Egy 160 tehénből álló tehenészetben vagyunk, ahol húsz ember dolgozik. Jéger Rudolf 3 diplomával és 50 éves tapasztalattal nem nyert a pályázaton, szakmai tapasztalatára kevesebb pontszámot kapott, mint az, akinek ő igazolta a gyakorlatát. Alig maradt földjük legeltetésre. Ha a szövetkezetben elfogy a takarmány és a pénz, el kell adni az állatok jelentős részét. 30-40 tehén és legfeljebb 6 ember maradhat. Többen a nyugdíj előtt állnak vagy 45 évnél idősebbek. Nem tudni, mihez kezdenek, ha munkanélkülivé válnak. Illetve egy válasz van: mennek közmunkára, 167 ezer helyett 45 ezerért."
http://vs.hu/kozelet/osszes/ma..!s0


Jönnek helyettük a felcsúti király által kiválasztott hű műkörömépítők és gázszerelők.:)

Gondolom ha Ferenc testvérék csinálták volna ugyanezt akkor hasonlóképpen vélekednél. Sőt állva tapsolnál hozzá.

Már a látszatra sem adtok.


A felcsúti suttyónak is komoly baj van a fejében nem hiába jár akku töltésre.


Kurvára el tudja venni az ember eszét a párthűség.

Válaszok:
Laibach | 2015. március 31. 13:51

1. Ezt szpáhirendszernek hívják.

2. A kifogások nem a pályáztatás tényét, hanem a pályázatok elbírálásának módját és eredményét érik.

3. A köztulajdonnal a közérdeket előmozdítva kell gazdálkodni, ebben ugye egyetértünk?
Közérdek-e a közföldek művelés, hasznosítás nélkül, puszta támogatási jogalapként való hasznosítása?


Még ennyirébb, mert ez csak pár huszadik káder évi rongyos 8-10 milliós járadékáért zajlik.


Röviden tömören leírtad a lényeget. a műkörömépítőből és a gázszerelőkből így lesznek se perc alatt a felcsúti királynak köszönhetően földbírtokos hűbérurak.

Válaszok:
Laibach | 2015. március 31. 13:56

Állítólag az új tulajdonosok árú megállítói jogot is kapnak majd a felcsúti királytól :)


"Jó, de most mit fognak ott termeszteni, vagy csinálni azon a földön? "

1. Földalapú támogatást fognak termeszteni.

"Volt valamiféle feltételrendszer? "

2. Gondolom a szokásos 50%+1 diszkrecionális pontszámításos pályáztatás, az "annak adom, akinek akarom" jegyében. Erre szavaztak az emberek, meg is lett ígérve, hogy folytatjuk. Mi a probléma?

"Másik, hogy a rendszer rossz, egy állat mit csináljon, fogadja el, hogy most nem nyert, és szépen földelje el magát, vagy mégis hogy gondolod?????????????????"

3. Oldja meg. Alulmaradt a nyílt, tisztességes, államilag felügyelt piaci versenyben, ilyen a kapitalizmus!


Hová menjen az az ember, aki egész életét ott élte le, egész életében ott legeltetett? Mindent megtesz annak érdekében, hogy folytathassa, és akkor jönnek az újak, akiknek semmi közük az egészhez,csak fel akarják markolni a támogatást, felülről a pártbuzi-gazember-tetves-nyomoréki-kurva-fideszes-kdnps-nyomorék-gazember-szarfaszúak (egy kis Bayerkoncentrátum) előnyben részesítenek egy havert, és ő mehet. A temetőbe küldik, az életét rombolják le, de még az is fáj azoknak, akik a helyzetet előidézték, ha előtte megmutatja magát a Parlament előtt is. Annyira nem lehetek pártkatona, hogy a gazemberekkel legyek szolidáris!! Most ő, holnap én, ha egy rendszer így működik, nincs megállás! És esetleg holnapután Te.


Ez egyáltalán nem tréfadolog.

Ezek alól a gazdák alól a szó legszorosabb értelmében a létezésük alapját húzták ki.

Vagyontalanokká és földönfutókká tették ezeket az embereket a saját országukban.

Olyan bűn ez, amit utoljára Rákosi és Szálasi követett el a magyar néppel szemben.

Ezek az emberek nagyon keményen dolgoznak (nem úgy, mint Rétvári, meg a többi naplopó), aki tartott állatokat, tudja, itt nincsen szabadság, nyaralás, külföldi út, mert a jószágot minden nap el kell látni.

Aki ezektől az emberektől elvették a földjeiket, büntetést érdemelnek.


És ki akadályoza meg ebben. A vidéken főld annyi van mint a nyü, de azokat meg kéne venni, vagy piaci áron magántulajdonosaktól bérelni. Ezek az emberek állami földekre pályáztak haszonbérletre, s nem nyertek. Eddig úgye az Volt a divat, hogy a Volt TSZ vezérek zöldbárok lettek és szinte ingyen a közösség kárára növelték a saját zsebüket. Olyan szerződéseik voltak melyek lejártak s új pályázat lett kiirva, hogy a nagybirtokokat helyett családi gazdálkodok legyenek preferálva.

Le kell szállni az állambácsi csöcsiről és piaci alapon gazdálkodni, mint sokan mások.

Válaszok:
Laibach | 2015. március 31. 14:31

"Soha ne fektesd olyanba a pénzed, amit etetni kell!"


"..Le kell szállni állam bácsi csöcsiről és piaci alapon gazdálkodni.."

Gondolom a gázszerelő lesz az első aki leszáll. Mennyi mrd támogatást is kapott piaci alapon :) a felcsúti fidesz telepre????


Fantasztikus egy csapat ez is.


Osztán rossz éjszakái lesznek mint Vonának.


Ne haragudj, meg tudsz különböztetni egy birkát egy akácfától?

Tudod hogyan él egy juhász? Láttál már ilyen tanyát?

Ők nem Tarsoly Csabák, meg Mészáros Lőrincek, nekik nem segítenek dörzsölt ügyvédek!

Jószágtartó egyszerű emberek. Magyarok. A jószágtartáson kívül máshoz nem értenek. A földet bérlik, a bérleti díjat fizetik, a munkájukat lelkiismeretesen elvégzik.

Ők nem tudják magukat megvédeni, célzott pályázatok, síboló államhivatalnokok, fideszes nyaloncok ellen. Csak a birkákhoz értenek, a lopáshoz, más ember vagyonából történő kiforgatáshoz, kenőpénz visszacsúsztatásához nem.

Nekünk kell megvédeni őket azoktól, akik a földjeiket mondvacsinált okokból el akarják tőlük venni.


Én jó helyre válaszoltam. Arról nem tehetek, hogy neked nem tetszik, ráadásul nem is érted amit írtam.....


Ugyan úgy az enyém is egy vélemény.


Érdekes módon az soha nem bántotta szemed, lelked amit és ahogy egyesek nekem írogatnak...

Üdv!
:)


Le bizony.
Valóban piaci alapon gazdálkodom. Azt szoktam mondani, mivel saját munkámból élek, (termesztek valamit) nagy különbség nincs számomra abban, hogy ki kormányoz. Legalábbis érezhető.


"..A leírtakért természetesen azonnal bocsánatot kérek, ha valaki tud linkelni mondjuk egy képet, amin Selmeczi, az Orbán család, vagy bármely más fideszes tolvajovics a traktor tetején ülve épp műveli a magyar ugart..."

Van traktorhoz köthető story...



"..Orbán Ráchel sógornője, Tiborcz Eszter nyert 157 hektár állami földet. A két szántó között ott ágaskodott egy erdő. Az erdő nem tartozik Tiborcz Eszter szerzeményéhez. Az 1,6 hektáros erdőből tavaly év elején valakik elég sok fát kivágtak. Nem egyik pillanatról a másikra jó pár nap alatt. Ehhez nem volt engedélyük az erdő tulajdonosától. Magyarul ellopták onnan sok fát.

A tulajdoni lapon az erdőművelési ágon felül ez áll: Natura 2000, európai közösségi jelentőségű természetvédelmi rendeltetésű terület.

A Népszabadság munkatársa, Ferenczi Krisztina még látta a feldarabolt, halomra rakott fákat. És azt is, hogy azt egy traktorral viszik el. Ezt le is fényképezte. Ugyanaz a traktor volt, ami később felbukkant Orbán Ráchel és Tiborcz István esküvői fotóin. A legendás lagzi helyszíne, a Tiborcz-birtok egy kőhajításra van a két szántó között megritkított erdőtől..."


http://444.hu/2014/05/29/egysz..


Ok! Amit amúgy leírtál az van, arra megy ki az egész. A kommunisták már csak ilyenek.


"...Orbán Ráchel sógornője, Tiborcz Eszter nyert 157 hektár állami földet.."

Olyan szépen hangzik, Móricznak is ihletet adna hogy belevágjon a Rokonok II. kötetébe...


Kövér szerint is bűzlik valami a Hortobágyon, szerinte is tisztességtelenek a földbérleti szerződések.

Mielőtt fideszesek az érintett kisgazdákat bírálnák, jó lenne, ha tájékozódnának. A fideszes oligarchák földéhsége megállíthatatlan, ezt példázza a szétvert kishantosi gazdaság, de maga a Hortobágy lenyúlása is.

Persze a Fidesz-birkáknak mindegy, hogy mit mondnak, mennek a kolomp után.

Válaszok:
ottapont | 2015. március 31. 17:55

Nemcsak az oligarcháké. A fidelitas-os mókus tesója sem érte be kevesebbel, mint öt trafikkal. Nem lehetne valamiféle mértéket betartani? Legalább a látszat kedvéért?

Válaszok:
Türelem | 2015. március 31. 18:07
Counter | 2015. március 31. 19:35

Az egyik jelenlegi fideszes államtitkár családja is bizonyítottan, elismerten öt trafikot nyúlt le magának. S a nép nem felejt. Hatalmas bedőlés lesz 2018-ban, hiába figyelmeztetnek a Fidesz bölcsebb öregjei.


Minden jogszerű, minden le van papírozva, mindenhez lehet alkalmazkodni – erre szavaztak az emberek.

Úgyhogy nektek, liberálbolsevikoknak minimum 2018-ig pofa be.


Abszolúte. Fazekas Sándor megvédte a belvárosi brókerektől a hortobágyi televényfődet.

Hírek szerint 18-19 éves moszkvai bari(snyá)kat akar legeltetni rajtuk. (Jézusom, de rossz vicc. Bocs!)



Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés

Felhasználónév:

Jelszó:


Regisztráció | Elfelejtett jelszó