Napló gyermekeinknek
Tegyük fel, hogy ez a rendszer minden beépített biztosíték és racionális ellenérv dacára megbukik egyszer.
19 éves voltam a Tocsik-ügynél. 20 éves voltam a Postabank-ügynél. 26 éves voltam a Kulcsár-ügynél. És most 37 évesen végre élőben követhetek egy állami pénzügyi botránysorozatot.
„Egy normális országban már az ügyészség vitte volna be a szereplőket kihallgatásra, ha kiderült volna, hogy bennfentes információk birtokában kereskedtek. Márpedig itt maga a miniszterelnök ismerte be, hogy ő utasította minisztériumokat, hogy vegyék ki a minisztériumok a pénzüket a brókercégekből. Mintha ez a világ legtermészetesebb dolga lenne. Miközben arról, hogy a Quaestorral gond lenne, akkor még nem tudott senki. A keményen dolgozó kisember semmiképp sem, miközben ők már a kormányülésen azt tárgyalták, hogyan vegyék ki a pénzüket. (…)
És ilyenkor jön be az, higy miért is kellett a független intézményeket elfoglalni?
Kinek is kellene vizsgálódni, nyomozni?
Polt Péter legfőbb ügyésznek.
Matolcsy György jegybankelnöknek.
Domokos László ÁSZ-elnöknek.
Lázár János felügyelete alatt álló KEHI-nek.
Hát igen, ez az étlap, tessék választani.
Majd ők jól kinyomozzák, hogy a győri haverok, Tarsoly és Szijjárrttó mit üzleteltek egymással, hogyan döntötték be a Quaestort, hová tűnt a Quaestorból az a 210 milliárd forint, hogyan lehet engedély nélkül 150 milliárdnyi kötvény kibocsátani, mikor ha veszek lent a boltban egy csomag rágót, akkor azt online, azonnal látja a NAV …”