Gyurcsány és egyenes beszéd… Máriám, ne hagyj el!
A szemkilövető habzóborász ezúttal hazafiságáról vallott.
Baloldali, általa provokátornak tartott személyeket listázna a Fidelitas, ehhez egy „provokátorfigyelő” csapatot is alakított.
Koncz Zsófia, a Fidelitas országos alelnöke is arról beszélt, hogy vasárnap a március 15-i állami megemlékezésen provokátorok jelentek meg, „civilnek állították magukat, de valójában szélsőséges, baloldali pártaktivisták voltak”.
A Fidelitas „provokátorfigyelő” csapatot alakít – közölte Böröcz László, a Fidesz ifjúsági társszervezetének elnöke szerdán Budapesten. „Nem szeretnénk, ha a baloldal hétvégihez hasonló húzásaiból hagyomány lenne” – mondta Böröcz László, utalva a március 15-i állami ünnepségen történtekre.