Óriási orosz kibertámadás érte Ukrajnát Kijev szerint
Az ukránok szerint Moszkva pánikot akar kelteni.
Az olajár csökkenésének legnagyobb vesztesei Irán, Oroszország, Venezuela és Nigéria; ellenben a rezsicsökkentéssel felérő folyamat fő nyertesei közé tartoznak például a magyar állampolgárok – derült ki a Külügyi és Külgazdasági Intézet kerekasztal-beszélgetésén, ahol azt is megtudtuk: nem az olaj hiánya fogja az olajkorszak lezárását meghozni, ahogyan „a kőkorszaknak sem az vetett véget, hogy elfogyott a kő”. Tudósításunk.
A 350 forintos benzinárból 220 az adó – juttatta hallgatósága eszébe a már oly sokszor hallott, keserű tényt Pletser Tamás, az Erste Bank olajpiaci elemzője. De minek köszönhető, hogy már nem kell 400 forintnál is többet kiadnunk egy liter üzemanyagért? És vajon meddig marad ez a számunkra kellemes állapot? Ezekre a kérdésekre próbáltak szakmailag megalapozott választ adni kollégájával, Drucker Györggyel, a Külügyi és Külgazdasági Intézet csütörtöki beszélgetésén.
Mi volt eddig?
Tavaly nyár óta zuhan a kőolaj világpiaci ára – elevenítette fel az előzményeket Drucker György, aki kitért arra is, hogy az ezt megelőző időszakban még a komolyabb fenyegető tényezők is rendszerint csak 3-4 dolláros kilengést tudtak produkálni. Igazából ez a merevebb időszak volt a kivétel, nem pedig a szabály – állapította meg később beszélgetőtársa. Pletser elmondta, az olajpiacon eredetileg nem volt ritka, hogy akár egy éven belül felére essen, majd visszatérjen az ár, a 2014-ig tartó átmeneti intervallumban azonban szokatlanul hosszú időre 100 dollár fölött ragadt. Ennek okát részben abban látja, hogy sokan elhitték, a százas lélektani határ alá többet már nem megy egy hordó olaj értéke. Bár eközben már érett a csökkenés, mindig közbejött valami – magyarázta az Erste elemzője, példaként említve az arab tavaszt.
Mi van most?
Pletser a benzinárcsökkenés egyik hozadékaként a hazai fogyasztás növekedését nevezte meg, azzal a magyarázattal, hogy így több pénz marad az embereknél, a tipikus magyar háztartás pedig az 1 megtermelt forintból 97 fillért költ el. Drucker szerint ez egy „150 milliárd forintos rezsicsökkentés”. Ő az infláció csökkenését emelte ki a tapasztalható következmények közül, és arról is beszélt, hogy a mostani folyamat legnagyobb vesztesei kétségkívül azok az országok, amelyeknek költségvetése nagyban támaszkodik az olajexport-bevételekre: Irán, Oroszország, Venezuela, Nigéria – hogy csak néhányat említsünk. Az iparágak közül pedig a bányászatnak fáj leginkább, ami történik. Az eseménysornak nem kevés nyertese is lett, így a vegyipar mellett főképpen a fogyasztási cikkeket előállítók (pl. élelmiszeripar) – mutatott rá Drucker. A helyzet legnagyobb haszonélvezői az USA, Japán, India valamint Törökország, Európa és Kína – sorolta az energiapiac szakértője.
Nincs a háttérben összeeskövés
Nem lehet nem észrevenni, hogy a nyertes és vesztes országok között nem csak gazdasági strukturális különbség van, hanem egy éles nemzetközi politikai ellentét is – ahogy ezt a közönség soraiban ülő egyik hozzászóló is szóba hozta. A meghívott szakértők erre reagálva jelezték, nem kívánnak mély politikai elemzésekbe bocsátkozni, mert az nem a szakterületük; de azt egyértelművé tették, hogy nem hívei az összeesküvés-elméleteknek.
Pletser Tamás szerint az olajiparnak több ezer szereplője van, akiket a politika próbálhat befolyásolni, de nem túl nagy eséllyel. Azt is elmondta, az Egyesült Államok egyáltalán nem segítette elő az áresés egyik kiváltó okát a palaolaj-kitermelést, sőt, egyes piacellenes szabályai kifejezetten hátráltatták azt. Szerinte – noha sokan az ő viselkedésükben látják a nagypolitikai manipuláció megnyilvánulását – Szaúd-Arábia azon elhatározása, hogy nem csökkentik a kitermelést, szintén racionális piaci döntés volt, nem pedig kormányok közti paktum eredménye. A kisebbik rosszat választották, ami rövidtávon kellemetlen, de hosszú távon biztonságosabb út – magyarázta.
Mit hoz a jövő?
Drucker György elmondta, sokan sokfélét jósolnak az aktuális szituáció kifutását illetően. A Citibank arra számít, hogy a mostani 50 körüliről akár 20 dollárig is lecsúszhat még az olaj hordónkénti ára; az OPEC ellenben rövidesen felívelő mutatókkal kalkulál; míg az orosz Rosznyefty úgy tartja, 2020-ig tart ki a „palaolaj-forradalom”. Az elemző azt érzi reálisnak, hogy rövid időn belül 70-80 dollár körüli összeget kell majd fizetni egy hordó kőolajért. Kollégája hasonló álláspontra helyezkedik, Pletser szerint jövőre még marad a mostani olcsóság, de tíz éves távlatban 80-100 dollár közötti értéket jósol. Ám azt világossá kívánta tenni, hogy ezen a téren sincs semmi kőbe vésve: „Ha Szaúd-Arábia – tegyük fel – beborul, a 200 dollár is benne van a pakliban”.
A banki szakértő szokatlan perspektívából láttatta a vesztesek közé sorolt országok helyzetét. Úgy véli, ezek rövidtávon bizonyosan megszenvedik a piac mostani változásait, hosszútávon viszont jól jöhetnek ki az egészből. Az egy vicc – így Pletser –, hogy Oroszország néhány évtizeddel ezelőtt még élen járt az űrkutatásban, mára viszont az olajkitermelés minden más iparágat kiszorított náluk. Ha jó ütemben meg tudnak újulni, az hozzájárulhat a gazdaságuk modernizációjához, a megtermelt javak igazságosabb elosztásához.
A két meghívott szakember egyaránt úgy hiszi, az elektromos járműipar nyújthatja a kőolaj alternatíváját. Mint azt Pletser ismertette, az olaj ma már túlnyomó részt üzemanyagként, járművek és nehézgépek motorjaiban elégetve végzi. Az elemző arra is felhívta a figyelmet, hogy a robbanómotorok – amellett, hogy környezetszennyezők – nagyjából 40 százalék hatékonyságot tudnak felmutatni a közel száz százalékos elektromotorokkal szemben, ráadásul ma már nem is olyan drága megújuló forrásból energiát előállítani. Az egyszerű elektromosság mégsem tudta még a járműhajtásban leváltani a bonyolult belsőégésű erőforrásokat, ennek oka pedig, hogy az elektromos áram tárolása drága. Az azonban nem mindegy, hogy mihez képest drága – folytatta –, tudniillik ha az olajár valamiért 200 dollárra ugrana, úgy már egyáltalán nem lenne olyan rossz alternatíva. Ha bekövetkezik az akkumulátortechnológiában egy mérnöki áttörés, ami olcsóvá teszi a villamos energia elraktározását, akkor a szakértő véleménye szerint végleg lejár a kőolaj ideje.
Drucker György a kitermelési technológiák folyamatos fejlődésével magyarázta, hogy a korábbi jóslatokkal szemben miért nem fenyeget még jó ideig a kőolaj-készletek kiapadása. Abban viszont minden hozzászóló megállapodott, hogy nem az olaj hiánya fogja az olajkorszak lezárását meghozni, ahogyan „a kőkorszaknak sem az vetett véget, hogy elfogyott a kő”.
Fotó: Külügyi és Külgazdasági Intézet