A kokárdák folyton felszívódnak. Vettem pedig tavaly is vagy hármat, mert már akkor sem találtam a tavalyelőttieket. Tegnap este sem voltak meg a tavalyiak, hiába túrtam fel a lakást. Egy vékony nemzetiszín szalagocska került csak elő, abból lett villámgyors átalakítás után egy szép kicsi kokárda, ott virít most a kölök fehér ingén – ma van az iskolai ünnepség, muszáj volt megoldást találni.
Általános alsóban egyébként még mindig remekül működik ez az ünnep. Az éppen ma 167 éve, március 13-án írt Nemzeti dalt is úgy szavalja a kölök, ahogy kell, fennhangon, meglehetős átéléssel, pedig van néhány részlet, amely nem egészen tiszta („kárhozottak ősapáink”), az üzenet mégis egyértelmű: rabok tovább nem leszünk. Meg aztán van benne kard is. Igaz, nem fénykard, mint a Star Wars-ban, de mégiscsak kard, lehet hozzá viszonyulni, tökös az egész. Petőfi nagyon tudott.
Szabadságharcos lelkülete jól belénk is égett, a sokadik nemzedékbe már, ami egyrészt nagyon szerethető, másrészt meg egészen parodisztikus helyzeteket hoz.