Döntött a bíróság: Óbuda volt alpolgármestere is a rács mögött marad
Czeglédy Gergőt júniusban tartóztatták le. A nyomozó hatóság százmilliós vesztegetéssel gyanúsítja az óbudai korrupciós botrányban.
Jogerős a döntés, amely szerint huszonkét jelölt neve szerepel majd az áprilisi tapolcai időközi választás szavazólapján – tájékoztatta az országgyűlési egyéni választókerületi választási iroda vezetője csütörtökön az MTI-t.
Ughy Jenőné elmondta, hogy nem érkezett fellebbezés a jelöltek nyilvántartásba vétele ellen a választási bizottsághoz a csütörtök délután négy órai határidőig. Ez azt jelenti, hogy a döntés, amely szerint huszonkét jelölt közül választhatnak majd a szavazók az április 12-ei időközi választáson, jogerőre emelkedett – hangsúlyozta.
A jelöltek névsora a következő: Antal Tamás (független), Ács László (Zöldek Pártja), Blazovich Tímea (Földművelők-Gazdálkodók és az Új Élet Rendszerváltó Pártja - FGRP), Borbély József (független), Busi Erika (független), Czigler László (független), Csányi Gyula Sándor (független), Daróczi Sándor Józsefné (független), Fecser János Gyula (független), Fenyvesi Zoltán (Fidesz-KDNP), Filemon Kristóf (Munkáspárt), Galyas István (független), Horváth Magdolna (MIÉP), Köröskényi Kálmán (független), Ladányi György (független), Pad Ferencet (MSZP-DK- Magyar Szolidaritás Mozgalom), Rig Lajost (Jobbik), Sallee Barbara (LMP), Sinkáné Vati Júlia (független), Szepessy Zsolt László (Összefogás Párt), Törökné Juhász Ilona (független) és Turcsán Mihály (független) – közölte a választási iroda vezetője.
Veszprém megye 3-as választókerületében azért kell időközi országgyűlési választást tartani, mert a térség tavaly áprilisban megválasztott fideszes országgyűlési képviselője, Lasztovicza Jenő januárban elhunyt. A voksolás hatvan település választópolgárait érinti.