Hogy egy sorkatona ne legyen hajlandó szóba állni az állambiztonsági szolgálat katonai szerve – a III/IV Csoportfőnökség – tisztjével, akitől a csapatparancsnokok is rettegtek, még 1989-ben is rendkívüli esemény volt.
„E hírek-álhírek sorozatában kaptam az információt Orbán Viktor és az állambiztonsági szervezet kapcsolatáról is. A történetet több, vélhetően álnéven bemutatkozó tiszt egybehangzóan mondta el. Az egységes »narratíva« épp úgy lehet a hitelesség, mint az összebeszélés bizonyítéka. Akkoriban még nem csengett le a kampány, amely Orbán 1989. június 16-iki beszédét követte. Számomra Nagy Imre és mártírtársai újratemetése az ellenzéki rendszerkritika és az 1956-os hagyomány állami kisajátításának kezdete is volt, annak a jele, hogy feltámadóban van a nyársat nyelt ünnepélyesség, amelyet Szekfű Gyula hajdan magyar neobarokknak nevezett. Ezt a kínos-kellemetlen érzést leginkább Orbán beszéde ellensúlyozta, az ellene folyó kampányt az elbukó rendszer utóvéd-harcának tekintettem. Nem tudhattam, hogy az Orbán Viktorral kapcsolatos információk igazak-e, illetve a céljuk nem Orbán lejáratása-e. Ezért a hallottakat csak az SZDSZ legszűkebb vezetői körének adtam tovább, s abban maradtam velük, hogy bizonyítatlan és bizonyíthatatlan híreszteléseket nem hozunk nyilvánosságra.
A történet egyébként, ahogy az 1990 januárjában elmondottakra visszaemlékszem, a következő volt. Orbánt, az akkori idők gyakorlatának megfelelően, miután felvették az egyetemre, behívták katonának: szolgálati idejének nagyobbik részét az egyetem megkezdése előtt kellett teljesítenie. Ekkor hívatta magához az állambiztonsági szervezet tisztje: többször beszélgetett vele, úgynevezett társadalmi kapcsolatként kezelték. Az egyetem elvégzése után a Fidesz-vezetőként már országosan ismert Orbánt ismét behívták katonának. Az állambiztonsági tiszt megint felkereste, ekkor azonban Orbán mindenfajta kapcsolatot elutasított.
Hogy egy sorkatona ne legyen hajlandó szóba állni az állambiztonsági szolgálat katonai szerve – a III/IV Csoportfőnökség – tisztjével, akitől a csapatparancsnokok is rettegtek, még 1989-ben is rendkívüli esemény volt, állította az informátorom, ezért terjedt el széltében-hosszában az állambiztonsági szervezeten belül. Mert a titoktartási kötelezettség a szervezeten belül is érvényes volt, a tartótiszt csak az elöljárójának számolhatott be az informátoráról. A valóságban persze, mint Bajcsi interjújából tudhatjuk, ezt a szabályt is a gulyás-kommunizmus lazaságával tartották tiszteletben.
(...)
Az állambiztonsági iratok, amelyeket Orbán Viktor a Vadai Ágnes kérdéseire adott válasz mellékleteként nyilvánosságra hozott, többé-kevésbé igazolják az 1990-es állambiztonsági szóbeszéd első felének az állításait. A Belügyminisztérium III/IV-es Csoportfőnöksége, azaz a katonai elhárítás tisztje, az előírásoknak megfelelően, először javaslatot tett »társadalmi kapcsolat létesítésére« a jogásznak készülő sorkatonával, majd az ezt követő priorálás után jelentette, hogy a kapcsolat 1981. október 20-án létrejött. Célja a »államellenes és a határkörünkbe utalt más bűncselekmények, valamint a KISZ-t károsan befolyásoló jelenségek felderítése«.
Ugyanebből az iratból derül ki, a kapcsolat 1982. augusztus 1-én megszűnt, minthogy a katona leszerelt. A társadalmi kapcsolatok létesítésének távlati célja az előfelvételisek körében az volt, hogy a leszerelt katona már beszervezett hálózati személyként kezdje el egyetemi pályafutását. Az egyetemi besúgók átlagosan öt év múlva kikoptak a szerepükből, folyamatosan kellett tehát az utánpótlásról gondoskodni. Az már egy jóval későbbi, 1987 augusztusában kelt iratból derül ki, hogy »Dr. Orbánt 1982-ben beszervezési céllal tanulmányozta a BM III/III-2 osztálya, de a beszervezéstől elálltak«. A jelentésben szereplő »ifjúságvédelmi« osztály feladata az egyetemi besúgóhálózat kézben tartása és fejlesztése volt. Hogy Orbán beszervezésétől miért álltak el, az nem derül ki a jelentésből. Az azonban igen, hogy néhány hónappal a leszerelése után, 1983. március 15-én, tehát még első éves korában a Batthyány-mécsesnél rendzavarást követett el. Vagyis együtt zavarta a rendet a demokratikus ellenzékkel (a mostani liberális ellenségeivel), amely akkoriban már minden évben »rendzavarással« ünnepelte meg március 15-ét.
A történet második részére, a hajdani együttműködés kemény megtagadására, nem láttam írásos dokumentumot, sőt az esemény megtörténtével kapcsolatban is kételyek merülnek fel. Nem a megtagadással, hanem a kezdeményezéssel kapcsolatban. Hiszen az idézett 1987-es jelentésből is kiderül, hogy Orbán ellenzéki tevékenységét folyamatosan nyomon követték. 1988. március 30-án megalakult a Fiatal Demokraták Szövetsége, egy hétre rá pedig megkapták érte a szokásos rendőri figyelmeztetést. Vajon kinek juthatott eszébe, hogy ilyen körülmények között megpróbálja feléleszteni a »társadalmi kapcsolatot«, amelyet már 1982-ben sem sikerült életben tartani? De ha az egész csak legenda, mi késztette az állambiztonság vezetőket, hogy kitalálják vagy hírleljék a történetet, amely az ő pofára esésükről szól? Egyetlen magyarázat kínálkozik.
Még 1989-ben sem bírták felfogni, hogy egy baka kerek perec nemet mondjon a rettegett katonai elhárítás tisztjének. Amikor pedig megtörtént, akkora volt a megdöbbenés, hogy képtelenek voltak hallgatni róla. Hiába írták a jelentések tömegét »a KISZ-t károsan befolyásoló jelenségekről«, hiába kergettek hatalmas nyomozóbrigádokkal egy-egy magányos röpcédulázót, a magyar társadalom állapotáról voltaképpen nem tudtak semmit. Ezért folytatták – ahogy Szily László szórakoztató módon megírta – sorkatonák megkörnyékezését és beszervezését 1989-ben, ezért írták az állambiztonsági jelentéseket még 1989 decemberében is, amikor már arra sem maradt idejük, hogy legépeljék őket.
Simicska Lajos, bármekkora szenzációt csinál is belőle a sajtó, semmi olyat nem mond, ami 2012-ben ne lett volna ismert és dokumentált. Az sem szenzáció, hogy Orbán szólt Simicskának, hogy jelentenie kell róla: ezt sokan megtették, besúgó és besúgott meg is beszélték, mi legyen a jelentésben. Van azonban a gazdasági masztadonnak egy kijelentése, amely kétségessé teszi szavai hitelességét. »Úgy tudom, semmi sincs rólam. Ez csupán azért furcsa, mert saját szememmel láttam az aktát 22 évesen«. Simicska 1960-ban született, huszonkét éves 1982-ben volt. Az állambiztonsági aktáknak még a létezése is államtitoknak minősült, hiszen az egész állambiztonsági szolgálat elrejtőzött a rendőrség háta mögött. Kevéssé valószínű, hogy bárki, aki a kezébe foghatott egy állambiztonsági aktát, kockáztatta volna, hogy éppen a célszemélynek mutassa meg.”
Az elemző szerint ugyanis „nemcsak a Fidesz-szavazóknak jó, hogy van rezsicsökkentés, hanem a Tisza-szavazók túlnyomó részének is. Persze, vannak ott is teszlások és luxusbaloldaliak, de a szavazótáboruk nagy része az a rezsicsökkentés haszonélvezője.”
Drámai a helyzet, útját kell állni Európa „öngyilkos kezdeményezésének”.
A közgazdász elmagyarázta, miért fontos, hogy a nemzeti radikálisok egyéniben a Fidesz jelöltjére szavazzanak.
A 2026-os CPAC Hungary egyik kiemelt vendége Geert Wilders szerint Európa egész érdeke, hogy Orbán Viktor maradjon Magyarország miniszterelnöke.
A Tisza vezetőjének újabb kétségbeesett lépése, amellyel egyszerre akarja hergelni a saját táborát és nyomást gyakorolni a helyi vezetőkre.
A DK színeiben induló egykori jobbikos leszögezte, „nem hajlok meg előttük akkor sem, ha ezzel a politikai pályafutásom kettétörik”.
Az MSZP egykori országgyűlési képviselője úgy fogalmazott: „A rendkívüli idők rendkívüli döntéseket követelnek.” Cserébe komoly kérdések merültek fel a Tisza állítólagos támogatottsága kapcsán.
Ahogy az ötgyerekes énekes, dalszerző Oláh Gergő életútja szintén példát mutathat sokaknak. A TV2 új dokurealityje, A mi történetünk harmadik epizódja róluk is mesél.
„Nem számít, mi az ára, de itt kell tartanunk.”
