Kösz, nem kell az a rohadt virág!

„Nőnapra évtizedek óta virág jár, néha csoki: a türelmünket vásárolják meg ezzel azok, akiknek eszük ágában nincs változtatni az igazságtalan munkamegosztáson és hatalomeloszláson. Kevesebbet keresünk, sokkal többet dolgozunk, és az általunk elvégzett extra munka nagyjáért - amilyenek a gyermeknevelés, a házimunka és a családtagok gondozása - egy büdös fillért nem kapunk. (...)

Igaz ugyan, hogy kétszáz év alatt tudományosan is megcáfoltak minden ostoba és szánalmas tévhitet a nők érzelmességéről és irracionalitásáról, csekély munkabírásáról, alacsony intelligenciájáról és vezetésre való biológiai alkalmatlanságáról. Igaz, hogy a (rosszabbul) fizetett munkáink mellett második műszakban háztartást vezetünk és gyereket nevelünk, és a harmadikban meg összerakunk ilyen 'nő'-nek nevezett mesterséges termékeket, mert úgy, ahogy vagyunk, nem felelünk meg a társadalmi elvárásoknak. Istenem, mennyi alvásidőt vett el tőlem az epilálás a röpke harminc évem alatt!

Összegezve tehát: több a meló, több a pofon és a kioktatás, kevesebb a pénz, a megbecsülés és a biztonság. Ez a nők osztályrésze. Mindezt kétszáz év nőmozgalma után. Úgy látom, semmi értelme visszavonulót fújni, a hatalmasok lábához simulni és kicsike aprócska lépéskéket tenni. Nincs okunk hátradőlni, sőt, újra rá kell lépnünk a gázpedálra. Az elmúlt negyven év nyomorúsága megmutatta: ha alkalmazkodunk az elvárásokhoz és elfogadjuk a status quot, azzal semmit nem nyerünk. Úgyhogy javaslom, hölgyeim és uraim, hogy ne is tegyük.”