Lengyel, magyar – még jó barát?

2015. március 7. 11:09

A lengyel-magyar kapcsolatok jók, ezen nem változtat drámaian a kormányok közötti jelenlegi feszültség – hangzott el egy, a két ország kapcsolatait bemutató könyvről tartott beszélgetésen, melyből kiderült: a lengyelek atlantista külpolitikai szemléletet követnek, és nem tudnak mit kezdeni a magyarok határon túli politikájával. Tudósításunk.

Váratlanul érte a csütörtök esti „Lengyel-magyar két jó barát” című, az azonos című könyv bemutatójául szolgáló beszélgetés szervezőit a nagy érdeklődés. A rendezvény helyszíne a Bartók Béla úton található kicsiny Gdansk könyvesbolt és büfé volt. A bemutatott könyvben Mitrovits Miklós történész a magyar-lengyel kapcsolatok dokumentumait válogatta össze 1957-től 1987-ig, ellátva azokat saját jegyzeteivel. Mitrovits elmondta, a kötet korábbi bemutatóin sokkal kisebb volt részvétel; azt pedig, hogy most helyhiány miatt sokan kint ragadtak, inkább a két ország közötti diplomáciai feszültségnek tudja be. Ebben aligha tévedett.

A történész rögtön az elején leszögezte: a magyar-lengyel kapcsolatok alapvetően jók. „Nem biztos, hogy két politikus találkozásából kell nagy következtetéseket levonni” – utalt Orbán Viktor februári lengyelországi látogatására. Sokkal fontosabbnak tartja, hogy például tavaly a legtöbb turista Lengyelországból érkezett Magyarországra. Szerinte a hazai sajtót újabban csak azért érdekli Lengyelország, mert most „alá lehet rúgni a magyar kormánynak”. Később azt is hozzátette, hogy sokan próbálnak a kormányközi ellentétből politikai előnyt kovácsolni; olyanok is, akik eddig egyáltalán nem foglalkoztak a lengyel viszonnyal, vagy teljesen más álláspontot képviseltek. Például „a 168 órában Kaczyński már pozitív szereplő” – mondta, komoly derültséget okozva a hallgatóság körében. Ezt ugyanúgy károsnak gondolja, mint „amikor békemenetek jártak ide-oda”.

Mitrovits beszélgetőpartnere, egykori tanára, Pálfalvi Lajos író, műfordító, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem oktatója a kulturális kapcsolatokat boncolgatva világított rá a két ország közötti különbségekre. Elmondta többek között, hogy a szovjetek által diktált közös kultúrpolitikából Lengyelország sokkal inkább kikacsintott, mint mi. Mitrovits úgy látja, a lengyelek egyéb területeken is kevésbé akceptálták a szovjet kánont. Kifejtette, a Szovjetunió arra is törekedett, hogy a perifériaországok között ne jöjjön létre egység Moszkvával szemben, így tudatosan próbálták egymás ellen hangolni a lengyel és a magyar vezetést. Példaként említette erre, hogy míg Magyarországot megfeddték szovjet pártvezetők a nyugati hitel felvétele miatt, a lengyeleknek kifejezetten ajánlották azt. Úgy véli, Oroszország jó eséllyel azért akadályozza mai napig az egykori szovjet külügyi iratok tudományos kutatását, mert az azokból megismerhető megosztó diplomácia a mai napig része Moszkva külpolitikai stratégiájának.

Nem értik a lengyelek a magyarkérdést

Mindkét előadó egyetértett abban, hogy a magyar világszemlélet horizontja a Kárpátoknál húzódik, míg a lengyelek – akik a német és az orosz nagyhatalmak közé ékelődve valódi ütközőzónában élnek – sokkal hajlamosabbak a saját területeiken túl is látni, és ismerni a nemzetközi politikát. Magyarország élénk érdeklődését a határon túli magyarok iránt, illetve az ő autonómiájuk iránt tett lépéseket azonban nem értik, és nem is értették soha – állítja Mitrovits.

Ennek okát Pálfalvi abban látja, hogy a lengyelek „államfetisiszták”, számukra az államiság szent, mivel sok történelmi viszontagság árán lehet most független országuk; és e szentség megtörését látják abban, ha például valaki nem az államnyelvet beszéli, vagy nem azon tanul. Mitrovits szerint a lengyelekben ezért csapódott le nagyon súlyosan az, hogy miközben a Majdanon vér folyt, és veszélybe került az ukrán államiság, a magyar miniszterelnök Kárpátalja autonómiáját pedzegette. Azt is kijelentette, teljesen hibás az a vélekedés, miszerint Ukrajna lengyelek lakta része olyan volna Lengyelországnak, mint Magyarországnak Erdély. Ez a párhuzam akkor állná meg a helyét, ha Magyarország elkötelezett külpolitikát folytatna egy erős és független Romániáért – mondta nevetve a szakértő.

Ehhez kapcsolódóan Pálfalvi Lajos rámutatott, hasonlóan hibás az ukrán nemzet összemosása az oroszokkal. Mint mondta, az ukránok sokkal előrébb járnak a nemzetté válásban és az önálló öntudat kialakításában, mint például a fehéroroszok, akik csak a hoki világbajnokságon és a háborús konfliktusok esetén különböztetik meg magukat az oroszoktól. Még inkább igaz lesz ez most, hogy az ukránok véráldozatot is hoztak ezért az önállóságért.

Külpolitikai látszatok

Napjaink külpolitikai szembenállásairól úgy nyilatkozott Mitrovits, hogy az jórészt csak látszat, hogy a lengyelek teljes mértékben oroszellenesek, a magyar kormány pedig elkötelezett oroszbarát; ahogy az sem állja meg a helyét, hogy a lengyelek a keleti nyitás politikája miatt neheztelnek hazánkra. Annál is inkább, mert egyrészt a lengyel-orosz gazdasági és kulturális kapcsolatok sem tűnnek kevésbé szorosnak, mint a magyar-orosz összefonódás e téren, másrészt a lengyel kormányok is kötöttek számos együttműködési megállapodást távol-keleti országokkal. Szerinte a lengyelek azért orrolnak meg a magyarokra, mert az ő olvasatukban Magyarország ezeknél a kapcsolatoknál a nemzetközi értékeket alárendeli az érdekeknek.

Lengyelország 25 éve következetesen értékorientált és atlantista elköteleződésű politikát folytat – adott hangot azonos nézetének Mitrovits és egykori tanára. Utóbbi ezt azzal toldotta meg, hogy a diplomácia valutája a presztízs, és Magyarország ebből veszített sokat, amikor „ideológiai együttműködésbe kezdett a világ legsötétebb diktatúráival”. Tanítványa, Mitrovits Miklós egyébként említésre méltó hozzáállásbeli sajátosságnak tartja, hogy a lengyelek az oroszokkal kötött szerződéseknél mindig belekalkulálják, hogy azt az orosz fél nem fogja betartani.

Ugyancsak fontos szemléletbeli különbségnek látja a fiatal történész, hogy Lengyelország mindig is egyenrangú és hasonló jelentőségű félként tekintett Magyarországra, annak ellenére, hogy Magyarország kis országként gondol saját magára, és hivatalos kapcsolataiban is e szerint nyilvánul meg.

Magyar hiányosságok

Mitrovits szentelt néhány izgalmas mondatot a '80-as években kirobbant Ikszek-botránynak is. Ennek lényege abban állt, hogy Spiró György hosszas kutatómunkát követően 1981-ben megjelentette Az Ikszek című kötetét, melynek karakterei valós lengyel történelmi szereplők, és nem mindegyikük tűnik fel pozitív színben – egyébként összhangban a korabeli feljegyzésekkel. Noha a megjelenéskor még pozitív kritikákat kapott a mű, évekkel később, mikor a német nyelvű kiadás lehetősége felmerült, feszültség alakult ki a lengyel és a magyar kultúrpolitika között, ami kultuszminiszeri szintig jutott.

A történész azt mondja, a lengyelekben volt egyfajta – egyébként a realitásokat nélkülöző, és a nézeteltérést túldimenzionáló – félelem attól, hogy a regény lefordított kiadása a német revizionisták alá adja majd a lovat, azáltal, hogy „még a baráti Magyarország is negatívan viszonyul Lengyelországhoz”. Ennek eredményeként a lengyel diplomácia fúrni kezdte az alkotást és magát a szerzőt is, ehhez pedig hazai partnereket is találtak. Mitrovits elmondta, nemrég tudta csak meg, hogy az a magyar politikus, aki – annak ellenére, hogy még Aczél György sem találta megalapozottnak a lengyel kifogásokat – keményen nekiment Spirónak, megtorpedózva annak ösztöndíját is, nem volt más, mint Pozsgay Imre. Aki elvileg reformer volt, nem keményvonalas – mosolygott Mitrovits. Érdekességképpen elárulta: ma azzal a reklámszlogennel adják el a könyvet Lengyelországban, hogy „a népköztársaságban betiltott könyv”.

Az este főszereplői egyetértettek abban, hogy a lengyel-magyar kapcsolatok ápolásában magyar oldalon egy ideje számos súlyos hiba tapasztalható. Erre reagálva a varsói Magyar Intézet korábbi vezetője, a közönség soraiban ülő Gordon István elmesélte, hogy a profi lengyel kultúrpolitikával ellentétben a varsói Magyar Intézet durva forráshiánnyal küzd, programjaik kivitelezése rendszeresen lengyel színházigazgatók és más intézményvezetők szívességein múlik. Mitrovits is megerősítette: előfordult már, hogy közös kulturális rendezvényt kizárólag a lengyel fél állt, holott – figyelmeztetett – „nem lehet bármeddig eljátszani a diplomáciában, hogy mi is jól érezzük magunkat, de csak a másik fizet”.

A bejegyzés trackback címe: http://mandiner.hu/trackback/82607