Hol a boldogság mostanában?

Ezer oka lehet annak, ha egy magyar ember nekivág a világnak, és valahol nyugaton próbál szerencsét. Ezer oka lehetett a kiköltözésre annak a több százezer honfitársunknak, aki ma nyugaton keresi a megélhetést. De az ezer ok között egyet viszonylag könnyen azonosíthatunk: a magasabb jövedelem jobb, boldogabb életet ígért a számára.

Ha így van, lehet, hogy csalódni fog. A nyugati világban egy különös paradoxon tapasztalható: az utóbbi ötven évben, noha a nyugat-európai emberek reáljövedelme egyértelműen növekedett (minimum megduplázódott), boldogság-szintjük, amelynek mérésére ma már kifinomult módszerek vannak, gyakorlatilag stagnál. Vannak országok, például Olaszország és Belgium, ahol még csökkent is.

Ez azért is meglepő, mert a gazdag emberek minden kutatás szerint boldogabbak, mint a szegény honfitársaik. Jövedelem és boldogság között tehát országon belül van összefüggés, a nagy átlagot tekintve azonban nincs.

A megoldás egyik kulcsa, hogy a boldogságra ható tényezők kétfélék: megújulók és egyszeri hatásúak. A szeretett emberek közelsége, az étkezés vagy a szex például megújuló örömforrások, ahányszor átéljük, annyiszor növeli boldogságszintünket. A vagyon azonban csak egyszeri hatást fejt ki: megszerezni örömforrás, birtokolni már nem az. De nem csak a vagyon ilyen. Aki komfort nélküli lakásban nőtt fel, annak hatalmas öröm megtapasztalni, hogy folyik a víz a csapból – de ehhez az élményhez hamar hozzászokik, akár csak a villany-világításhoz vagy a központi fűtéshez. Ezeknek a használata egy idő után már egy jottányival sem növeli a boldogságérzetet, csupán az elveszítésük okoz – erős – negatív élményt.

Ha tehát mindeni jómódú, az egyén jómódja már olyan lesz, mint a csapból folyó melegvíz – elvárt adottság. Hogy a gazdagok mégis boldogabbak, mint a szegények (a nyomor, az éhezés szintjétől ezúttal tekintsünk el), az egy másik hatásmechanizmus következménye: az összehasonlításé.

Nem az a férfi elégedett a jövedelmével, aki sokat keres, hanem aki többet keres, mint a felesége nővérének a férje. Kutatások százai bizonyítják, hogy jó érzéssel tölt el bennünket, ha magasabb jövedelemre teszünk szert, mint a környezetünk többi tagja, és lehangol az ellenkezője. De még ebben is van egy csavar. Viszonyítási alapunk nem az orosz milliárdos, hanem az olyan státuszú ember, amilyennek magunkat tartjuk. Az orosz milliárdos kőgazdagsága nem zavar. De ha a sógornőm férje keres többet, az beteggé tesz.

Idézzük a terület egyik legnagyobb tekintélyét, Richard Layardot!

„Egy (…) svájci vizsgálat azt mutatta ki, hogy a boldogságunkat a jövedelemnek a jövedelmi várakozásainkhoz (aspiráció) viszonyított értéke befolyásolja. A jövedelmi aspirációink pedig nagyban függnek annak a helynek az átlagos jövedelmétől, ahol élünk. Ezek a kutatások egyértelműen bizonyítják, hogy mások jövedelmének emelkedése megtépázza boldogságunkat.” (Boldogság. Budapest, 2007, 54. oldal)

Ez nem irigység kérdése. A modern világ minden kommunikációs csatornán arról beszél, hogy annyit érsz, amennyid van. Aki tehát boldogtalan attól, hogy kevesebbet keres, mint a környezete, valójában attól boldogtalan, hogy a világ őt kevesebbre értékeli, mint másokat. És ez tényleg rossz dolog.

Layard még egy paradoxont felvázol. Ha elhatározom, hogy keményebben dolgozom, és elérem, hogy a jövedelmem megemelkedjék, ezáltal a környezetemben növelem a boldogtalanság szintjét. E a jelenség nem csekély adalék ahhoz a válsághoz, amelyben Európa szorong.

Ami mármost a Londonban mosogató honfitársainkat illeti, esetükben a jövedelmi aspiráció új minőségét ismerhetjük fel. A globalizáció létrehozta a jövedelmi összehasonlítások globális szintjét, az Európai Unió pedig megteremtette a jogi kereteket ahhoz, hogy az egyenetlenségekkel megpróbálhassunk szembeszállni. A legtöbb magyar ember számára a nyugat-európai jövedelem vált referenciaszintté, és annak a lehetősége is megnyílt, hogy ezt a jövedelmet megszerezze.

Mert ha nem szerzi meg, azzal saját boldogtalanság-szintjét, saját alulértékeltség-érzését növeli. Ezért inkább hátrahagyja azokat a megújuló örömforrásokat – család, barátok, otthonlét-érzés –, amelyek az alacsonyabb jövedelemszinttel együtt voltak elérhetők. Ha szerencséje van, mindezeket megteremti magának az új hazájában is. Ha nincs szerencséje, cipeli magával tovább a boldogtalanságát.