A szegedi Ságvári-vitához: maradjon Ságvári, akár Endre nélkül

„Ságváris voltam. Vagyok. Maradok.

Nincs 32 álnevem. Cukrászdába nem pisztollyal járok. Se előnyt, se hátrányt nem kovácsoltam soha származásomból.

Amikor Ságvári Ágnes a gimnáziumunkban járt, akkor Szabó
Magdolna írt egy riportot a Délmagyarországba. A téma az volt: példakép-e nekünk Ságvári Endre. Ságvári Ágnes előtt mondtam tollba: nem.

De!

Aki Szegeden csak tíz percet is eltölt, az pontosan tudja, hogy mi az a Radnóti-Ságvári viszony. Az pontosan tudja, hogy ságvárisnak lenni életérzés. Mert itt nem az »antifasiszta ellenálló földalatti kommunistáról« van szó (ezért felesleges erre kihegyezni a politikai indíttatású, származást belekeverő vagdalkozást: http://www.delmagyar.hu/szeged_hirek/barok_istvan_a_sagvariert_a_sagvarizmusrol/2418659/), hanem egy gimnáziumról. Egy alma materről.

Mert a Ságvári számunkra A gimnázium Magyarország legszebb (egyetemi) városában.

Emlékszem, még a rendszerváltás első éveiben is felmerült a névváltoztatás, merthogy 56-ban pár napig tán Hunyadi nevét viselte a gimi. Akkor volt valami találkozó is a tanáriban, de már akkor ott, azt is leszavaztuk. (Halász Micu volt az egyik fő ellenző).

Ez a Ságvári nem egy egyszerű név, hanem egy patina kamaszkorunkon, tudásszomjunkon. Egy brand. Egy gyűjtőfogalom. És nincs 32 álneve.

Éppen ezért igaza van Szabó Gábor rektor úrnak, aki azt mondja: Ságvári Endre helyett legyen Ságvári.

Úgy sincs a földön olyan ságváris, aki azt mondaná a hova jártál gimnáziumba kérdésre, hogy »a József Attila Tudományegyetem Ságvári Endre Gyakorló Gimnáziumába«.

E helyett annyit mondunk: a Ságváriba.

Párdon: A Ságváriba.

Magyarul: maradjon Ságvári a Ságvári. Akár Endre nélkül.”